Különleges édességekkel jelentkezik a Kürtőskalács Fesztivál

Ismét különleges édességekkel jelentkezik a Kürtőskalács Fesztivál: a hatodik alkalommal megrendezett háromnapos program látogatói péntektől a hagyományos ízek mellett megkóstolhatják többek között a madárlátta kürtőst, a kürtős gubát és a kürtős grízt is a budai Gesztenyés-kertben.

Különleges édességekkel jelentkezik a Kürtőskalács Fesztivál

Természetesen készítenek glutén- és laktózmentes, valamint fitnesz kürtőskalácsot is a megannyi ízű, nagyságú és formavilágú édesség mellett. A péntektől vasárnapig tartó fesztivál első napján ráadásul a fesztivál 27 kürtőskalács standja féláron fogja kínálni egy-egy termékét - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
   
A már hagyományosnak számító Kürtős Kaland versenyen megválasztják a legjobb kürtőskalács-desszertet készítő céges csapatot. A jótékonysági sütésre nevező csapatok feladata, hogy újragondoljanak egy hagyományos magyar édességet kürtőskalács felhasználásával.
   
A Süt a CÉG! felhívásra elsősorban hazai cégek jelentkezhetnek két fős csapataikkal. András Tünde, a rendezvény szervezője elmondta, az ötletet az adta, hogy október 13. idén munkanap, "így a cégek tarthatnak egy extra csapatépítéssel egybekötött munkanapot, melyen elsajátíthatják a kürtőskalács-készítés fortélyait és ráadásképp a hátrányos helyzetű gyermekeknek is örömet szerezhetnek". Hozzátette: jelentkezhetnek azonban barátok, családok is, nem feltétel, hogy céges csapat legyen, bárki kitalálhat magának egy "cégért".
    

A verseny nyertesének kürtőskalácsa egy hónapig fog szerepelni az Édes Mackó kürtőskalács cukrászda étlapján, és a csapattagoknak bármikor el is készítik az édességet.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A nevezési díjakból befolyó összeg egy részét idén a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának ajánlják fel, a megsütött kürtőskalácsokból pedig a gyermekotthon látássérült gyerekeit vendégelik meg.
    

A háromnapos Kürtőskalács Fesztivál programját idén is koncertek színesítik. Pénteken Petruska és a Lóci játszik, valamint a burleszk pop-rockot játszó Harlekin zenekar lép fel. Szombaton a gyermekeket a Kolompos zenekar szórakoztatja, míg este Biga és Wolf Kati koncertjén kapcsolódhatnak ki a látogatók. Vasárnap Gubás Gabi és Szabó Győző duettje, valamint a Wedding Boys & Flóra koncertje zárja a fesztivált.
   
A gyerekeket mesefoglalkozások, zsonglőr és egyéb játékok szórakoztatják, valamint lesznek kvízjátékok, bábszínház, "pajzán népmesék" és interaktív mesejáték is.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Fejlesztik a magyar-skót kapcsolatokat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzulátust adott át a skóciai Edinburgh-ben csütörtökön. A külképviselet - mint hangsúlyozta - a magyar-skót kapcsolatok fejlesztését segíti.
2018. 12. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány

A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány.
2018. 12. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben

Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.
2018. 12. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten az ünnepi időszakra

Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el - írta a rendőrség csütörtökön honlapján.
2018. 12. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 50 film érkezett a Magyar Államkincstár videopályázatára

Több mint 50 videofilmet készítettek a fiatalok a Magyar Államkincstár (MÁK) "MesterVideó Pályázatára", és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások és a pénzügyi ismeretek fontosságára - mondta Borbély László András, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese, a videopályázat zsűrijének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 13. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai startupok is a blockchain technológia felé mozdulnak

A gazdasági előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt. A technológia azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat, ezért a Start it @K&H inkubátorprogram és a Blockchaineum Group Kft. stratégiai megállapodást kötött a hazai startupok támogatására a technológia nagyobb ismertségének és okos felhasználásának érdekében.
2018. 12. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes volt a hangulat a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,49 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 041,71 ponton zárt csütörtökön.
2018. 12. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkavállalók túlnyomó része nem fogja érzékelni a túlórakeret-bővülést

A munkavállalók túlnyomó része nem fogja érzékelni azt a jogszabály-módosítást, ami lehetővé teszi a többlet önkéntes túlmunkát - jelentette ki Szajlai Csaba közgazdász, a Figyelő főszerkesztő-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2018. 12. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Fővárosi Állatkert cápasulija

Elkészült és péntektől látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye, és jól halad a Pannon Park biodómjának építése is - mondta Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
2018. 12. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Téliesebbre fordul az időjárás

Téliesebbre fordul az időjárás a hétvégén: sokfelé havazhat, helyenként akár 15 centiméternyi hó is hullhat. Emellett nem csak hajnalban lehetnek mínuszok, napközben is fagypont körül alakulnak az értékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2018. 12. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dunakeszi a fővárosi agglomeráció pesti oldalának legdrágább városa

A három szomszédos település: Dunakeszi, Göd és Fót vezeti a pesti agglomeráció árversenyét. A remek közlekedés, a szolgáltatások minősége és nem utolsó sorban a sok újépítésű ingatlan teszi kifejezetten vonzóvá a környéket. Olyannyira, hogy még számos budapesti kerületet is megelőznek itt a négyzetméterárak. Ijedségre azonban semmi ok: az OTP Ingatlanpontnak vannak tippjei, hol érdemes még keresgélni.
2018. 12. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Életeket menthet a magyar fejlesztésű okos minilabor

Száz millió forint nagyságrendű innovációs projekt eredményeként a piacon élenjáró okos minilabort fejlesztett a száz százalékban magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. A készülék segítségével akár egy háziorvos, egy mentőorvos vagy egy sürgősségi orvos is néhány perc alatt, helyben, a levett vérből elvégezhet olyan vizsgálatokat, melyekhez eddig komplett laboranalízisre volt szükség. Az eszköz segíthet az infarktus megelőzésében, így életeket is menthet. Cukorbetegség esetén pedig egyrészt a szűrésben, másrészt a diabétesszel élők kezelésében nyújt hatékony és gyors segítséget.
2018. 12. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költünk karácsonyra

Nőnek az idén a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások; a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a tavalyinál 4 ezer forinttal többet, átlagosan csaknem 47 ezer forintot költenek a magyar háztartások.
2018. 12. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasít a lengyel-magyar barátság

A lengyel-magyar külkereskedelem erőteljes növekedést mutat az utóbbi másfél évtizedben, több száz kamion ingázik a két ország között a legkülönbözőbb árucikkekkel felrakodva.
2018. 12. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország védtelen a kibertámadással szemben

Mivel a támadók egyre kifinomultabb technikákat használnak a hozzáférések megszerzésére és a rendszeren keresztül való laterális mozgáshoz, az IT felelősök számára egyre fontosabbá válik a megelőzés, észlelés és cselekvés. A Sophos 500 fős felmérésében IT döntéshozókat kérdezett meg Európa néhány országában arról, hogyan értékelik a biztonsági rendszerüket, mennyire tartanak egy esetleges adatsértéstől és rendelkeznek-e EDR (Endpoint Detection & Response), azaz végpont védelmi és elhárítási technológiával?
2018. 12. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar fiatal, Novák Blanka meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.
2018. 12. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adózók nyakán az év végi adózási határidők

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.
2018. 12. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a karácsonyi wellnessezés

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a karácsonyi időpontok iránt a szálláshelyeken: idén 85 százalékkal nő a forgalom a december 22-26. közötti időszakban a Szállás.hu előfoglalási adatai szerint.
2018. 12. 13. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede elkésett nyugdíjcélú tervei megvalósításában

A még nem nyugdíjas korban lévők 76%-a bevallotta, hogy le van maradva nyugdíjtervei megvalósításában. A megoldást a nyugdíjas munkavállalásban, vagy abban látják, hogy a közeljövőben magasabb bejelentett fizetéssel járó állásra váltanak – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző nyugdíjstratégiákat vizsgáló kutatásából.
2018. 12. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

650 millió forintot szánnak patkányirtásra a fővárosban

Mintegy 650 millió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdán egy jövő évi egyszeri intenzív patkányirtásra. A testület rendkívüli ülésén 17 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett döntött arról, hogy a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetésében 647 millió 700 ezer forintot biztosítanak a feladatra.
2018. 12. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás