Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában

Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában augusztusban, miközben a termelői árak visszaesése a várakozásoknak megfelelően tovább mérséklődött.

Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában

A kínai statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árak 2,4 százalékkal nőttek augusztusban az előző év azonos időszakához képest. Az augusztusi adat megfelel az elemzői várakozásoknak. A drágulás üteme enyhén csökkent a júliusban mért 2,7 százalékhoz képest.
   
Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal nőttek júliusról augusztusra, az év első nyolc hónapjában pedig 3,5 százalékkal emelkedtek 2019 azonos időszakához képest. A kínai kormányzat 3,5 százalékos fogyasztói áremelkedést tűzött ki az idei évre.
   
A
statisztikai hivatal közleménye szerint a legnagyobb mértékű - 11,2 százalékos - áremelkedés változatlanul az élelmiszereknél volt megfigyelhető augusztusban. Az élelmiszerek fogyasztói árindexének növekedése azonban tovább lassult júliushoz képest. Az élelmiszerek árát elsősorban az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis járvány miatt megemelkedett disznóhús ára húzza felfelé. A sertéshús fogyasztói ára mindazonáltal a múlt hónapban a korábbiaknál mérsékeltebb ütemben, 52,6 százalékkal nőtt éves bázison, szemben a júliusban regisztrált 85,7 százalékkal.
    
Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben kiemelte, hogy a nyári üdülések hatására a repülőjegyek ára 7,3 százalékkal, a szálláshelyeké 2,1 százalékkal emelkedett augusztusban havi összevetésben.
   
A
termelői árak éves bázison az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,0 százalékkal estek vissza augusztusban. Ez az elmúlt öt hónap legalacsonyabb mértékű kontrakciójának számít. Júliusban a termelői árindex még 2,4 százalékkal csökkent. Havi összevetésben a termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek, míg az év első nyolc hónapjában 2,0 százalékkal visszaestek a tavalyi év azonos időszakához képest.
   
A feldolgozóipar és a szolgáltatóipar a júliusi hivatalos, illetve privát felmérések szerint immár a hatodik egymást követő hónapja mutatott pozitív trendet a kínai gazdaság helyreállását illetően.
   
Kína gazdasága a járvány hatására 6,8 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben - először zsugorodva az óta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat. A második negyedévben azonban a kínai GDP már 3,2 százalékkal nőtt éves összevetésben.
   
Egyes szakértők úgy vélik, hogy amennyiben az országban nem alakul ki ismét súlyos járványhelyzet, a kínai gazdaság az év második felében javuló irányban haladhat tovább. Mások azonban a növekedés lassulására számítanak az egészségügyi cikkek exportjának csökkenését, a felgyülemlett kereslet lecsendesülését, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek fokozódását előre jelezve.

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: