Lázár János: a lényeg az, hogy az állam jól helyezze ki az uniós forrásokat

Lázár János szerint nem az a lényeg a mostani uniós költségvetési ciklusban, hogy az állam kihelyezze az uniós forrásokat, hanem az, hogy jól helyezze ki azokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt hétfőn Budapesten, egy szakmai egyeztetést megelőzően jelentette ki.

Lázár János: a lényeg az, hogy az állam jól helyezze ki az uniós forrásokat

A rendezvényen a különféle szakmai - kereskedelmi és ipari, gazdasági, agrár- és vidékfejlesztési - szervezetek, valamint a vállalkozókat és a munkáltatókat tömörítő, továbbá önkormányzati és településfejlesztési érdekképviseletek vezetőivel egyeztettek a kormány képviselői a 2007-2013 közötti európai uniós fejlesztési időszak zárásáról, tapasztalatairól, valamint a 2014-2020-as programozási időszak feladatairól.

 

Lázár János kifejtette: Magyarország nagy sikert elkönyvelve tudta lezárni az első fejlesztési időszakot. Az ország 106 százalékos lehívási aránnyal zárta a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklust. Lengyelország valamivel 100 százalék fölött teljesített, Szlovákia 80-90 százalék közötti, és Csehország is hasonló lehívási arányt ért el, eközben Románia 70 százaléknál kevesebb pénzügyi lehetőséggel élt. Magyarország tehát a V4 államok között a legjobb eredménnyel, és az EU kohéziós országai között az egyik legjobb eredménnyel fejezte be a mögöttünk hagyott fejlesztési ciklust - emelte ki.

 

Rámutatott: ezt nem tudták volna megvalósítani, ha a társadalmi szereplők nem támogatják a kormányt, és nem kényszerítik arra, hogy 2012-2013-ban váltson modellt, elsősorban a bürokrácia csökkentése, a gyorsabb kifizetések érdekében. Ez a kényszer a gazdaság szereplőitől, az önkormányzat világából jött, hogy teljesen más rendszerben osszák fel az uniós pénzeket - jelezte a miniszter. Lázár János elmondása szerint három hónappal ezelőtt új típusú munka kezdődött el, amelyben az uniós pénzek elosztását szolgáltatásnak tekinti a kormány. Nem a kormánynak, hanem az uniós pénzek címzettjeinek kell elégedettnek lenniük - szögezte le.

 

"Hiába írunk ki önkormányzatok számára, gazdasági vállalkozások és társadalmi szereplők számára forrásokat, ha ők nem elégedettek a kiírt forrásokkal, vagy a felhasználás módjával és menetével" - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kiemelte: ezért akarják az egyeztető mechanizmust létrehozni, és már második alkalommal azért találkoztak a résztvevőkkel, hogy folyamatosan érdemi visszajelzéseket kapjon a kormány arról, hogy áll az uniós pénzek kiírása, felhasználása. Az is fontos visszajelzés lesz, hogy a kormány hogyan tudja egy új rendszerben, 30-50 százalékos előleggel minél hamarabb forráshoz juttatni a vállalkozókat, a pályázatok nyerteseit - mondta a miniszter. A 2016-os év legnagyobb újítása az előleg biztosítása, akár már a támogatási szerződés megkötésekor - emelte ki.

 

A miniszter szerint továbbá 700 milliárd forint visszatérítendő támogatást már az idén ki kellene osztani, vagy legalább elindítani. A kormány célja, hogy 2018-2019-re nagy lendületet adjon az európai uniós forrásokkal a magyar gazdaságnak - mondta. Lázár János rámutatott: a kormány letett néhány sarokkövet a folyamatban. Ezek között említette, hogy 2017. július 1-jéig az összes pályázatot szeretnék megjelentetni. 3700 milliárd forintról szóló pályázat már megjelent, hamarosan további 2900 milliárd forintról is megjelennek a felhívások, az idei évben már érdemi előrelépést lehet tapasztalni. A kormány azt tervezi, hogy 2018 második felében, illetve 2019 elejére ki is fizeti ezeket az uniós pénzeket. Kitért arra, hogy folyamatos monitoringra is szükség van a rendszerben, amit nemcsak az ipar és kereskedelem szereplőivel, hanem például a történelmi egyházakkal együtt valósítanak meg a társadalmi felelősségvállalási programok keretében.

Hozzászólások

Viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
2017. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.
2017. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő év májusától működik az országos jégkár-mérséklő rendszer

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.
2017. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben mutatják be a Luxemburg grófját az Operettszínházban

Az évad első bemutatójaként a Luxemburg grófját láthatja november 4-én a Budapesti Operettszínházban a közönség. A premierhez kapcsolódva különleges jótékonysági árverést is tartanak.
2017. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás