Légkondiháború az irodákban – Hány fokra állítsuk a klímát?

Az egyik kolléga a kabátjában is vacog, a másik pedig már nem tud mit levenni magáról: a nyári időszakban állandó és forró vita tárgya, hogy hány fok legyen az irodában. Magyarországon immár másfél évtizede létezik egy olyan rendelet, ami feketén-fehéren előírja, hogy milyen hőmérsékletet kell biztosítani a munkahelyeken. Az LG Magyarország most számos kutatási eredmény bemutatásával segít eldönteni, hogy milyen klíma mellett lehet a legjobban, leghatékonyabban dolgozni.

Légkondiháború az irodákban – Hány fokra állítsuk a klímát?

Mark Zuckerberg, Facebook-vezér és társalapító a fáma szerint abban hisz, hogy az irodákban a 15 °C hőmérséklet az ideális. Azt nem tudni, hogy a Facebook sikereiben és fiaskóiban ennek mekkora a szerepe, az azonban biztos, hogy a kutatási eredmények alapján lényegesen magasabb és komfortosabb munkahelyi hőmérséklet az ideális.

Sokba kerül a didergő dolgozó

Az egyesült államokbeli Cornell University kutatói szerint a számítógépekkel dolgozó irodai alkalmazottak 25 fokos hőmérséklet mellett a munkaidejüket teljesen kitöltötték és a gépelés során 10 százalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ennél jóval hűvösebb, 20 fokos környezetben viszont a munkaidő alig több mint felében használták a klaviatúrát, a hibaarány pedig 25 százalékra emelkedett. Ez a hatékonyságromlás azzal magyarázható, hogy ha valaki fázik, a szervezetének több energiát kell a test melegen tartására fordítani, így kevesebb energia marad a koncentrációra, gondolkodásra, kreativitásra. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a teljesítmény ilyetén csökkenése óránként és alkalmazottanként 10 százalékos többletköltséget jelent a munkáltatók számára.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Persze a túlzott meleg sem tesz jót a hatékonyságnak. A helsinki műszaki egyetem kutatói által 2006-ban végzett vizsgálat szerint a legmagasabb termelékenység kb. 22 Celsius fokos hőmérsékletnél érhető el, 23-24 foktól felfelé pedig már romlik a dolgozók munkateljesítménye. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkatársaknak például 30 fokos környezetben kell dolgozniuk, a kutatás eredményei alapján 8,9 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtanak, mint ha 22 fokban tevékenykednének.

Így használjuk okosan a klímát

„A benti hőmérsékletet mindig a kintihez viszonyítva ajánlott állítani: 8-10 foknál ne legyen nagyobb a különbség azon a területen, ahova beérkezünk, így van ideje a szervezetünknek akklimatizálódni” – tanácsolja Nagy Sándor József, az LG Magyarország klímaüzletágának vezetője. Kerüljük a direkt légáramot is, azaz ne tartózkodjunk huzamosan ott, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk. Ami az irodában az üzemeltető feladata, arra otthon nekünk kell figyelnünk: a szűrőket tisztítanunk, cserélnünk kell, de rendszeres időközönként szükséges a beltéri és a kültéri egységet is ellenőrizni, karbantartani.

Védőitalt is előír a magyar szabályozás

Magyarországon a zárt térben dolgozó, szellemi munkát végzők számára meleg évszakban 21-24 fokos hőmérsékletet kell biztosítani, a legnagyobb megengedhető hőmérséklet pedig 31 fok. Mindezt egy 2002 óta élő, a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjét előíró rendelet szabályozza, ahogyan azt is, hogy 24 fok feletti hőmérséklet esetén a munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként védőitalt (14-16 °C hőmérsékletű ivóvizet vagy legfeljebb 4 százalék cukrot tartalmazó alkoholmentes italt) kell biztosítani, továbbá óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces pihenőidőt kell közbeiktatni.

Melegben jobb a csapatmunka

Visszatérve a kutatásokra úgy tűnik, a feladat jellegétől is függ, hogy mi az ideális hőmérséklet. A relatíve magasabb hőmérséklet kedvezőbb lehet a kreatív gondolkodást igénylő munkát végzők számára, miközben a hűvösebb, 20 fokos környezet éberebben tarthatja az ismétlődő vagy monoton tevékenységet végrehajtó dolgozókat. A magasabb hőmérséklet nem jelent szaunahőfokot: 27 °C felett például romlanak a matematikai képességek.

Nemek szerint szintén van különbség abban, hogy milyen

hőmérséklet számít komfortosnak – erre egy egyesült államokbeli felmérés világított rá. A megkérdezett nők átlagosan 22, a férfiak 21 fokot tartanak ideálisnak az irodai munkához.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

A hőmérsékletnek ráadásul közvetlen hatása lehet a munkatársak együttműködési készségére is. A kánikulában izzadó kollégák láttán nehéz elképzelni, de egy kisebb kutatás eredményei arra világítottak rá, hogy melegebb környezetben barátságosabb érzelmekkel viseltethetnek a dolgozók a kollégáik felé, ami a konkrét beszédstílusban, nyelvhasználatban is tetten érhető.

Nemek szerint szintén van különbség abban, hogy milyen hőmérséklet számít komfortosnak – erre egy egyesült államokbeli felmérés világított rá. A megkérdezett nők átlagosan 22, a férfiak 21 fokot tartanak ideálisnak az irodai munkához.

A hőmérsékletnek ráadásul közvetlen hatása lehet a munkatársak együttműködési készségére is. A kánikulában izzadó kollégák láttán nehéz elképzelni, de egy kisebb kutatás eredményei arra világítottak rá, hogy melegebb környezetben barátságosabb érzelmekkel viseltethetnek a dolgozók a kollégáik felé, ami a konkrét beszédstílusban, nyelvhasználatban is tetten érhető.

Hozzászólások

Így alakult az államháztartás első héthavi hiánya

Az államháztartás központi alrendszere az első hét hónapban 1491 milliárd forint deficittel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.
2018. 08. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg a bölcsődei férőhely Magyarországon

A három év alatti gyerekek számára vetítve még soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy I. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.
2018. 08. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 18 ezer új lakás épülhet idén

Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 08. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Enyhe erősödés várható

A kedvező nemzetközi hangulat miatt enyhe erősödésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén kedden.
2018. 08. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma sem kímél minket a hőség

A hőség miatt néhány megyére és a fővárosra a másodfokú figyelmeztetést is kiadták keddre. Emellett az ország nagy részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
2018. 08. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhelyezték az új fejlesztések alapkövét a Göcseji Falumúzeumban

Elhelyezték az új fejlesztések alapkövét az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma alapításának 50. évfordulóján hétfőn Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.
2018. 08. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kereskedelmi szálláshelyek bevételei hazánkban - egy ábrán

A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételei, változás az előző év azonos időszakához képest, %, 2014-2018 / január-június
2018. 08. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely hétfő este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2018. 08. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így ünnepeltük augusztus 20-át országszerte

A hőség ellenére sokan vettek részt az állami és a helyi ünnepi programokon augusztus 20-án. Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték. A napot több száz helyen ünnepi tűzijáték zárja.
2018. 08. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztus 20-a sokat változott az elmúlt évszázadokban

Kevés ünnepünk van, amely annyit változott az évszázadok során, mint augusztus 20. - mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 08. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivándorlási válság van Magyarországon?

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek.
2018. 08. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte kánikulára figyelmeztetnek

A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
2018. 08. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjakat adtak át a Mesterségek Ünnepén

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
2018. 08. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem itthon - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára

Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
2018. 08. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer virág és táncos Magyarország legnagyobb karneválján

Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.
2018. 08. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 milliós felújítás az ősgyepes lovaspályán

Az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztése valósult meg az üzemeltetők és a kormány közös támogatásának, erőfeszítésének köszönhetően, s így újulhatott meg az ország egyetlen ősgyepes lovaspályája - mondta Budai Gyula miniszteri biztos Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark fejlesztéseinek avatóján.
2018. 08. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki nem nyert a hatos lottón ezekkel a furcsa számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 08. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás