Lemondott Franciaország környezetvédelmi minisztere

Lemondott a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, volt televíziós személyiség. Emmanuel Macron államfő tiszteletben tartja "egy szabad ember" döntését és jelezte: "más formában" a jövőben is számít Hulot-ra.

Lemondott Franciaország környezetvédelmi minisztere

"Azért esett a választásom 15 hónappal ezelőtt Nicolas Hulot-ra mert szabad ember. Tiszteletben tartom a szabadságát, és számítok az elköteleződésére más formában, ott, ahol a jövőben lesz" - mondta Koppenhágában a francia elnök Lars Rasmussen dán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
   
Döntését - amelyről előzetesen nem tájékoztatta sem az államfőt, sem a kormányt - Nicolas Hulot kedden jelentette be a France Inter közrádiónak adott nyilatkozatában. Távozását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett.
    

"Életem legnehezebb döntését hozom meg, nem akarok tovább hazudni, nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy a jelenlétem a kormányban azt jelenti, hogy a helyzet magaslatán állnánk" - fogalmazott a politikus élő adásban az őt kérdező újságírók és a teljes francia politikai elit legnagyobb meglepetésére.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

"Kis lépéseket teszünk, és Franciaország nagyobbakat is tett, mint a többi ország, de ezek a kis lépések vajon elegendők-e. A válasz az, hogy nem" - tette hozzá.
   
"Tizenöt hónap alatt a kormány többet tett, mint bármely más kormány ugyanennyi idő alatt" - reagált néhány órával később Emmanuel Macron a szénerőművek bezárását és az energetikai átmenetet megemlítve.
    

"Egy XXI. századi társadalmat kell felépítenünk, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, méltó módon élhet egészséges környezetben, egészséges élelmiszereket fogyasztva. Ez egy olyan harc, amely nem egyik napról a másikra valósul meg. (...) Olyan munkát igényel, amely folytatódik, és elköteleződést azon az alapon, amelynek állandóságára ígéretet tettem a franciáknak" - hangsúlyozta a francia elnök.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT


Miközben Nicolas Hulot miniszteri tevékenységének 15 hónapja alatt sikerült győzelmeket is aratni, például elérte a nyugat-franciaországi Notre-Dame-des-Landes település közelébe tervezett nemzetközi repülőtér projektjének feladását, más kérdésekben elbukott és kénytelen volt kompromisszumokat kötni, így az atomenergia vagy a glifozát tartalmú növényvédő szerek ügyében.
   
A hír nyomán több mint 2 százalékkal drágult az Électricité de France (EdF), francia állami energiaszolgáltató konszern a párizsi tőzsdén. Hulot többször is kiállt amellett, hogy az EdF-nek meg kell kezdenie az általa üzemeltetett 58 atomreaktor egyharmadának felszámolását, hogy csökkentse az áramtermelésben a nukleáris energia 75 százalékos részarányát.
   
A franciák egyik kedvencének számító 63 éves kalandvágyó televíziós személyiség Magyarországon is vetített Ushuaia expedíció című természetfilm-sorozata 1987 óta fut a TF1 kereskedelmi televízióban. A műsor az eredetileg sajtófotósként indult  műsorvezetőt Franciaország egyik legbefolyásosabb személyiségévé tette a környezetvédelem terén. A 2012-es elnökválasztáson a Zöldek színeiben jelöltette magát, majd az előző államfő, a szocialista Francois Hollande környezetvédelmi "különtudósítójának" nevezte ki a szenvedélyes környezetvédőt, mielőtt Emmanuel Macron meggyőzte, hogy fogadja el a környezetvédelmi tárca vezetését.
   
Miniszterként Hulot többször bírálta az EdF atomenergetikai stratégiáját, arra szólítva fel a vállalatot, hogy fektessen be többet megújuló energiaforrások kiaknázásába. Emmanuel Macron francia elnök a választási kampányban azt ígérte, hogy 2025-re 50 százalékra csökkentik az atomenergia részarányát az áramtermelésben, de Hulot tavaly év végén elismerte, hogy nem lehet betartani ezt a vállalást. Az új nukleáris tervet várhatóan a jövő év elején hozzák nyilvánosságra.
   
Benjamin Griveaux kormányszóvivő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Hulot elfelejtve az udvariassági szabályokat, nem értesített senkit a bejelentés előtt a döntéséről, ugyanakkor az elvégzett munkaért elismerését fejezte ki. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hulot "büszke lehet a munkája mérlegére". Az Elysée-palota szerint "lesz kormányalakítás, de nem azonnal", s Hulot utódának megtalálására néhány napot várni kell.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: