Lengyelország újabb összeggel járul hozzá a migrációs válság kezeléséhez

Lengyelország újabb összeggel járul hozzá az Európai Uniót érő migrációs válság kezeléséhez, 50 millió eurót (mintegy 15 milliárd forintot) fizet be az Európai Beruházási Bank (EIB) erre szánt - a Közel-Kelet, az Észak-Afrika és a Nyugat-Balkán térségét érintő - alapjába - közölték kedden a lengyel pénzügyi tárca honlapján.

Lengyelország újabb összeggel járul hozzá a migrációs válság kezeléséhez

A közlemény szerint Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter az EIB elnökét, Werner Hoyert már tájékoztatta arról, hogy a migrációs válság hatásainak enyhítését célzó összeggel Varsó még az idén hozzájárul az EIB Gazdasági Megerősítési Kezdeményezéséhez (Economic Resilience Initiative - ERI).
    

Morawiecki egyúttal aláhúzta, hogy a közel-keleti migrációs válság kezelésében a lengyel kormány prioritása a helyszíni segítségnyújtás - áll a közleményben.
   
A dokumentum szerint Lengyelország azon uniós országok egyike, amelyek elsők között reagáltak az EIB kezdeményezésére, melynek eddig Varsó a legnagyobb adományozója. A tárca rendelkezésére álló adatok szerint Olaszország eddig 45 millió eurót érő hozzájárulást jelentett be, Szlovákia pedig 2 millió eurót fizetne be.
    

Az ERI az Európai Unió (EU) déli szomszédságában fekvő államokban és a migrációs válság által sújtott Nyugat-Balkánon egyrészt a menekülteknek a helyi társadalomba való beillesztését hivatott segíteni, másrészt a befogadásukhoz szükséges infrastruktúra (szállás, kórházak, iskolák) felépítésére szánják a keretet.
   
A lengyel pénzügyi tárca felidézte: Varsó a közel-keleti térségben egyebek között több mint 47 millió zlotyt (10,9 millió euró) érő összeggel a nem kormányzati szervezetek több mint 30 innovációs projektjét támogatta 2012 óta. "A lengyel segítségnyújtás logikája az, hogy a támogatást egyszerre a befogadó helyi lakosságnak és a menekülteknek adják" - áll a közleményben.
   
Egy másik, a migrációs válságot illető lengyel lépést jelentett be keddi sajtóértekezletén Beata Szydlo lengyel kormányfő is. Kilátásba helyezte: kabinetje a közeljövőben a katolikus Caritasszal együttműködve újabb humanitárius akciót indít Szíriában, ennek részleteiről majd tájékoztatnak.
   

A lengyel kormány már tavasszal a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nevű pápai segélyszervezettel együttműködve bekapcsolódott a szíriai kórházak felújításába, továbbá a tavaly nyáron elindított lengyel-német projekt keretében libanoni iskolákat újítanak fel.
    

A lengyel Caritas pedig közel egy éve a Család a családnak elnevezésű programot hirdette meg, ezt mindenekelőtt a szíriai Aleppóban, illetve a libanoni menekülttáborokban élő szíriai családoknak szánják. Eddig több mint 16 ezer természetes és jogi személy vállalt benne részt, megsegítve 4,7 ezer szíriai családot, amelyeknek ez év végéig 21 millió zlotyt (4,9 millió eurót) folyósítanak.
    

Varsó elutasítja az uniós menekültelosztási kvótát és az átirányítási mechanizmus létrehozását, ehelyett a migrációs válság kiváltó okainak kezelésére, ezen belül humanitárius segítségnyújtásra helyez hangsúlyt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: