Leszavazták a spanyol kormány idei költségvetését

Leszavazta a spanyol parlament szerdán a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz év nem volt példa; ez felerősítette az előrehozott parlamenti választásokról szóló találgatásokat, amelyeket a miniszterelnök várhatóan a pénteki kormányülést követően tisztáz.

Leszavazták a spanyol kormány idei költségvetését

A nyolc és fél hónapja hatalmon lévő, kisebbségben kormányzó Spanyol Szocialista Párt (PSOE) több vezető politikusa is korábban attól tette függővé ezt a döntést, hogy a 2019-es költségvetési javaslatot elfogadja-e a parlament.
        

María Jesús Montero spanyol pénzügyminiszter az előterjesztés kedden kezdődött vitájában is szólt arról, hogy egy esetleges elutasítás az egyébként 2020 nyaráig tartó kormányzati ciklus "lerövidülését" jelentheti.
        

A javaslat vitájának középpontjában az ellenzék részéről sokkal inkább az előrehozott választások követelése és a kormány Katalónia-politikájának bírálata állt, mint a tervezet gazdasági vonatkozásainak kivesézése.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
       
"Ennek vége. A spanyol nemzet azt mondta, elég. A kormány zombik csoportja, akik halottak, és nem tudnak róla" - mondta Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke. Érvelése szerint a kormány lepaktált a katalán nacionalista pártokkal. Albert Rivera, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt vezetője a szocialista kormány végrendeletének nevezte a beterjesztett költségvetést.
        

A tervezetet a spanyol parlament katalán függetlenségi pártjai - az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) - sem támogatták. Szavazatukat kezdettől fogva ahhoz kötötték, hogy a kormány egyezzen bele katalán önrendelkezési népszavazás megrendezésébe, amelyet Madrid is elismer. A parlamenti vitában felrótták a kormánynak, hogy "megfélemlítette" a jobboldali ellenzék tiltakozása, és emiatt szakadtak meg a tárgyalásaik.
     

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

María Jesús Montero ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "a kormány nem akarta elfogadni az elfogadhatatlant a költségvetési támogatásért cserébe", megismételve, hogy nem támogatják a katalán referendumot. A pénzügyminiszter kritikával illette a frakciók "felelőtlen hozzáállását", melyeknek szerinte nincs mentségük arra, hogy "nem a közjót" tartják szem előtt.
        

A szavazást követően a parlament folyosóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy az előrehozott választások helyett elméletileg nem zárható ki a tavalyi költségvetés meghosszabbítása erre az évre.
        

Ennek mérlegelésekor politikai szempont lehet az is, hogy a 2018-as büdzsét még az előző, konzervatív néppárti kormány készítette.
   
A spanyol miniszterelnök várhatóan a kormány pénteki ülését követően jelenti be, hogy miként döntött: kiír-e előrehozott választásokat vagy sem - közölte több spanyol sajtóorgánum kormányzati forrásokra hivatkozva.
       
Az előrehozott választások megrendezésére több, hivatalosan nem megerősített dátum is megjelent a sajtóban; legelőször május 26-át, az európai parlamenti és spanyol önkormányzati választások időpontját valószínűsítették, de szóba került április 16. és április 28. is.
        

Spanyolországban eddig egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a parlament leszavazta a kormány költségvetési javaslatát. Emiatt rendeztek 1996 márciusában előrehozott választásokat, és a Néppárt 14 év után leváltotta a Felipe González vezette szocialista kormányt.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: