MAGYAR TELEKOM elemzés



MAGYAR TELEKOM elemzés
Irány nélküli kereskedés zajlott a világ piacain tegnap, újra képbe került Trump és Kim Dzsong Un közelgő találkozója. Itthon a blue chipek teljesítménye vegyesen alakult, ami pedig az MTel-t illeti, bizony egy időre letehetjük a papírt. A technikai kapaszkodók elestek, résbetöltésre való vágyakozást pedig nem igazán láttunk eddig. Tegnap a vállalat 5 millió db-nál is több papírt adott át a munkavállalói résztulajdonosi program keretein belül. Vette is magát a cég, ám érdemi hatását ennek újfent nem látni. Az erősödő verseny, amelyet a Vodafone-UPC ügylet is fűt, komoly nyomást helyezhet az árfolyamra a továbbiakban. A 430,5-445-ös zóna, azaz a nyitva maradt rés technikai szempontból fontos lehet a jövőben. Havi és heti időtávokon is látszik az erős ereszkedő trend, melyben lefelé csorog a jegyzés. Az erő és az érdeklődés hiányzik, meglátjuk, hogy miként folytatjuk innen.

Hozzászólások

Tömeges rosszullét egy dél-ukrajnai iskolában

Több tucat gyermek lett rosszul a dél-ukrajnai megyeszékhely, Mikolajiv egyik iskolájában hétfőn azután, hogy ismeretlen, szúrós szagú aeroszolos gázpermet került a levegőbe. Szem- és légúti irritáció miatt eddig 36 gyermek került kórházba, az iskola négyszáz tanulóját evakuálták - közölte az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat.
2018. 05. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves mélyponton a forint

Kétéves mélyponton idei legalacsonyabb árfolyamát érte el a forint hétfőn az euróval szemben.
2018. 05. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdte a napot a New york-i tőzsde

A pénteki veszteségbe hajló zárás után nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 05. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutyacsempészt fogtak el Zalában

Harmincegy kölyökkutyát zsúfolt egy személyautó csomagtartójába egy olasz férfi, aki ellen állatkínzás miatt indult eljárás Zalában - közölte a rendőrség honlapján hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság.
2018. 05. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a szaúdi olajtermelés és export

A szaúdi olajexport és olajtermelés is csökkent márciusban az előző hónaphoz képest - közölte a különböző nemzetközi energetikai szervezetek adatait összegző, 2001-ben létrehozott Joint Oil Data Initiative (JODI).
2018. 05. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszok fele tekinti nagyhatalomnak hazáját

Az oroszok 49 százalékának meggyőződése, hogy Oroszország megőrizte nagyhatalmi státusát - derült ki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
2018. 05. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megrongálták a csepeli kálváriát

Vandálok megrongálták a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriát - tájékoztatta a XXI. kerületi önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t, az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül.
2018. 05. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól indították a napot az európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn.
2018. 05. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, de a még nyitva tartó térségbeli börzék mind pluszban álltak.
2018. 05. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult az orosz ipari termelés növekedése

Gyorsult az orosz ipari termelés növekedése áprilisban éves szinten márciushoz képest.
2018. 05. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen mozgott a forint

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
2018. 05. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e helyük a nőknek az informatikai szektorban?

Ma még feltűnően alacsony az informatikai szektorban dolgozó nők aránya, de a szakma egyre nyitottabb, sőt az IT szféra valódi karrierlehetőséget biztosít számukra. A képzési és átképzési programoknak köszönhetően ma már szinte bárkiből sikeres informatikai szakember válhat, a befektetett erőforrások pedig hamar megtérülnek.
2018. 05. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen nyugdíjaskorra számítanak a magyarok

Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külföldi utazás pedig a legtöbbeknek csak távoli álom. Nem meglepő, hogy a lakosság közel 90 százaléka szerint a várható nyugdíj alacsonyabb lesz az ideálisnál – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.
2018. 05. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit kormány milliárdokra büntetné a közösségi portálokat az illegális tartalmak miatt

Több milliárd fontig terjedő pénzbüntetésekkel sújtaná a brit kormány azokat a globális közösségi médiaportálokat, amelyek nem akadályozzák meg illegális - például zaklató, fenyegető, vagy terrorcselekményre buzdító - tartalmak megjelenítését felületeiken.
2018. 05. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Letette esküjét az új montenegrói államfő

Letette elnöki esküjét Milo Djunakovic új montenegrói államfő vasárnap Cetinjében.
2018. 05. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét milliárd forintból korszerűsítették a Váci Cementgyárat

Befejeződött a Váci Cementgyár 7 milliárd forintos korszerűsítése, a modernizált üzemet pénteken avatták föl - közölte a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) pénteken az MTI-vel.
2018. 05. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelték a védelemre fordított kiadásaikat az uniós országok

Az Európai Unió tagállamai közel 200 milliárd eurót (egy euró mintegy 310 forint) fordítottak védelemre 2016-ban, ez mintegy egymilliárd euróval meghaladja az előző évi kiadásokat. Magyarország mintegy 251 milliárd forintot költött a védelemre - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala pénteken.
2018. 05. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában. A hazai és nemzetközi alternatív/underground előadókra épülő eseményt több év után augusztus 17. és 19. között újra az időközben felújított régi helyszínen, a mátrafüredi Sástó mellett tartják meg.
2018. 05. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság helyszínei - egy ábrán

A 2018. évi oroszországi labdarúgó-világbajnokság helyszínei Stadionok befogadóképessége
2018. 05. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét kórházba került a palesztin elnök

Mahmúd Abbász palesztin elnököt egy héten belül harmadszor vitték kórházba, az egyik izraeli kereskedelmi televízió híradása szerint súlyos tüdőgyulladással.
2018. 05. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás