Ma jól teljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,85 pontos, 1,69 százalékos emelkedéssel, 35 952,68 ponton zárt pénteken.

Ma jól teljesített a BUX

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
   
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a piaci hangulat kedvezett a tőzsdének, a BUX jól teljesített, kevéssel a lélektani 36 ezer pontos határ alatt fejezte be a kereskedést.
    

Az OTP a lélektani 10 ezer forintos szint felett tudott zárni, emellett a szintén jól teljesítő Mol és a Magyar Telekom is húzta a magyar részvényindexet - tette hozzá.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A Mol 66 forinttal, 2,56 százalékkal 2644 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,76 százalékkal 10 070 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,20 százalékkal 420 forintra emelkedett, forgalma 471,2 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,96 százalékkal 5245 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 4122,88 ponton zárt pénteken, ez 7,66 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk a világ tizenötödik legbiztonságosabb állama

A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
2018. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.
2018. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
2018. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cross FM néven indulhat új rádió Budapesten

A jelenleg használaton kívüli Budapest 98,6 MHz-en indulhat új körzeti közösségi rádió Cross FM néven, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Manna Vision Media Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek eheti ülésén. Napokon belül véleményezhetők lesznek a 90,9 MHz és a 99,5 MHz fővárosi frekvenciák pályázati felhívásainak tervezetei. A testület túl hangos reklámok miatt bírságot szabott ki két kereskedelmi televízió szolgáltatójára.
2018. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos beruházás Hajdúszoboszlón

Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón - közölte a fürdőváros polgármestere az MTI-vel.
2018. 06. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van a Múzeumok éjszakája

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.
2018. 06. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar-német kapcsolatokról írt egy német hírportál

A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást.
2018. 06. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A karrierváltás sikere programozóként garantált

Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.
2018. 06. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyermekosztály "mamaszobáinak" felújítására.
2018. 06. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

19 millió forintra bírságolták a Gránit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra, a 2015. december 31-től 2018. május 22-ig tartó időszakban feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, és a jegybank a jogsértések megszüntetésére is kötelezte a pénzintézetet - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a minimálbér hazánkban - egy ábrán

a bruttó minimálbér összege Magyarországon, az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó
2018. 06. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntek estére erőre kapott a forint

Csakúgy mint régiós társai, erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon pénteken.
2018. 06. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több tőzsdei kibocsátót is megbírságolt az MNB

Több tőzsdei kibocsátót is megbírságolt, illetve figyelmeztetett a nem megfelelő kibocsátói jelentések miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2018. 06. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A befektetők elégedetten nyugtázták, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai megállapodtak a kitermelés emeléséről Bécsben tartott értekezletükön.
2018. 06. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 347,07 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 35 396,62 ponton zárt pénteken.
2018. 06. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás