Macedónia történetének legszorosabb választási küzdelme zajlott vasárnap

Macedónia történetének legszorosabb választási küzdelme zajlott vasárnap a balkáni országban, a megosztottság az előrehozott választások egyelőre nem hivatalos végeredményén is látszik: egyik párt sem szerzett elegendő szavazatot ahhoz, hogy önállóan alakítson kormányt.

Macedónia történetének legszorosabb választási küzdelme zajlott vasárnap

A szavazatok összesítését követően a választási bizottság hétfőn közölte, hogy a legtöbb voksot az eddig is kormányzó, jobbközép Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szerezte meg, nekik 51 képviselőjük lesz a szkopjei parlamentben. A második helyen, alig valamivel több mint 1 százalékkal lemaradva, a balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) végzett, így 49 mandátumuk lesz a törvényhozásban. A VMRO-DPMNE várhatóan a Demokratikus Unió az Integrációért nevű albán etnikai párttal lép majd szövetségre; kettejüknek együtt 61 képviselőjük lesz.
   
A szoros állás miatti felelősséget mutatja, hogy a választási bizottság kora délelőttig a szavazatok 99,72 százalékát dolgozta fel, a nem hivatalos végeredményt csak hétfő késő este hozták nyilvánosságra. A szkopjei Kurir című napilap beszámolója szerint a hétfő kaotikusan telt a választási bizottságban, és az is felmerült, hogy esetleg politikai nyomás nehezedik a testületre a két vetélytárs mandátumainak kiosztását illetően.
   
Meglepetést okozott az albán kisebbségi pártok eredménye is. Közülük a legtöbb szavazatot ugyan az eddig a VMRO-DPMN-vel kormányzó Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) szerezte meg, de az előző mandátumhoz képest parlamenti helyeket veszített, míg korábban 16 mandátuma volt, most csupán 10 jutott neki. A támogatás gyengülése szakértők szerint annak tudható be, hogy az albán kisebbségi szavazók csalódtak a DUI-ban, a párt ugyanis - véleményük szerint - már nem a kisebbségi érdekeket képviseli, hanem Gruevszki pártját szolgálja ki. A legnagyobb ellenzéki albán kisebbségi pártnak számító Albánok Demokratikus Pártja is súlyos veszteséget szenvedett, és a négy induló kisebbségi párt közül az utolsó helyen végzett, két újonnan alakult albán formáció is megelőzte: a Besa (Ígéret) és az Albánok Szövetsége.
   
A macedón alkotmány szerint a képviselőháznak a választásokat követően legkésőbb 20 napon belül meg kell alakulnia, további tíz napon belül pedig a köztársasági elnöknek fel kell kérnie a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező pártot vagy koalíciót a kormányalakításra. A kormányalakítás is legfeljebb húsz napot vehet igénybe, az új összetételű kabinetet pedig a parlamentnek kell jóváhagynia a jelen lévő képviselők többségének szavazatával. Ez azt jelenti, hogy Macedóniának január végéig új kormánya lehet.

Hozzászólások

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elektromos halászat betiltását javasolja az Európai Parlament

Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
2018. 01. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a német infláció decemberben

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.
2018. 01. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében az EB

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői csoport.
2018. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott Románia miniszterelnöke

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
2018. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
2018. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás