Magánszállások fejlesztéseit támogatták Hévízen

Harmadszor hirdetett minőségfejlesztési pályázatot magánszállások tulajdonosainak Hévíz önkormányzata és turisztikai szervezete; két év alatt mintegy 50 százalékkal bővült a kiadó szobák vendégforgalma - tájékoztatta a Hévíz TDM Egyesület kedden az MTI-t.

Magánszállások fejlesztéseit támogatták Hévízen

Az idei minőségfejlesztési pályázat keretében 110 nyertes összesen csaknem 13,5 millió forintot használt fel az önkormányzat által nyújtott 16 milliós keretösszegből. A megvásárolt televíziók, konyhai felszerelések, kerti bútorok, illetve más fejlesztések, felújítások hozzájárultak a szolgáltatások minőségének emeléséhez, a vendégek komfortérzetének növeléséhez.
    

A pályázat kötelező elemeként a Koronás Minősítést is meg kellett szereznie a jelentkezőknek, s miután a minősítés költsége elszámolható a pályázatban, így az plusz anyagi terhet sem jelentett számukra.
    

A hévízi turisztikai szervezet összesítése szerint a minőségfejlesztési pályázat elérte a célját, a magánszállásadók egyre nagyobb számban pályáztak, az elnyert támogatások összege is folyamatosan emelkedett. Az első évben összesen 8,3 millió forintra benyújtott pályázatok értéke mára 61 százalékkal nőtt.
   
A fejlődés a vendégforgalmi adatokban is megjelenik, magánszállás kategóriában 2016-ban 22 százalékos, 2017-ben 23,4 százalékos volt a bővülés, a tendencia pedig idén is folytatódik. Mindennek hatására a 2015-ben regisztrált 99,7 ezer vendégéjszaka után 2017-ben már 150,3 ezer vendégéjszakát értek el a hévízi magánszálláshelyek.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve hozzájárulnak a közterhekhez azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2018. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram

Újabb 10 startup céggel bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal - vezető nagyvállalati inkubátorként - folytatja tovább működését - mondta Németh Balázs, a K&H változáskezelés divíziójának és a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 10. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Párbeszéd törölné a hatnapos munkaheteket

A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne kelljen ledolgozni a hosszú hétvégéken kapott plusz pihenőnapokat.
2018. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest ivóvízellátása biztonságosnak bizonyul

Budapest ivóvízellátása biztonságos, a Fővárosi Vízművek által szolgáltatott ivóvíz minden tekintetben megfelel a szigorú előírásoknak - közölte a vízművek pénteken az MTI-vel azt követően, hogy a sajtóban megjelent: az egykori Óbudai Gázgyár területéről veszélyes szennyezőanyagok kerülnek a Dunába.
2018. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Limuzinosokat ellenőriztek Budapesten

Összehangolt ellenőrzést tartott a fővárosi kormányhivatal a személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos szabálytalanságok kiszűréséért és megelőzéséért a budapesti Hősök terén október 12-én éjszaka.
2018. 10. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az augusztusi keresetemelkedés elmaradt a várakozásoktól

A keresetek augusztusi növekedési üteme elmaradt az elemzők várakozásától, de szerintük a kifeszített munkaerőpiacon továbbra is élénk emel
2018. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az Otthon melege program

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meg van az év fája!

A pécsi havihegyi mandulafa nyerte el 4779 szavazattal idén az év fája címet - közölte a kezdeményezést 2010-ben életre hívó Ökotárs Alapítvány a honlapján.
2018. 10. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Teltház lesz a szállodákban

Teltház várható a magyar szállodákban az október 23-i ünnepi hosszú hétvégén, a Szállás.hu adatai szerint egyre inkább népszerűek a belföldi utazások a magyarok körében - mondta Keresztes Nóra, a szállásközvetítő portál marketing menedzsere az M1 aktuális csatornán pénteken.
2018. 10. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszinten Kína acélgyártása

Rekordszintre nőtt Kína szeptemberi és idei első kilenc havi acélgyártása röviddel azelőtt, hogy a téli időszakban visszaesik majd a kibocsátás a termelés kényszerű felfüggesztése miatt - közölte a Bloomberg pénteken.
2018. 10. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új üzemanyag-jelölések a kutakon – figyeljünk jobban, ha nem akarunk többszázezres kárt!

Életbe lépett az az EU-s irányelv, mely szerint valamennyi európai uniós országban új, egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait. Hazánkban a bevezetés fokozatos lesz, de mostantól egy ideig nem tanácsos reflexből nyúlni a töltőpisztolyért, mert könnyen akár többszázezres kárt okozhatunk a benzin és a gázolaj felcserélésével. A félretankolás valós veszély: a Generali Biztosító - a Hibás tankolás kiegészítő biztosítás bevezetése óta - több millió forintot fizetett ki ügyfeleinek az autókban keletkezett kár után.
2018. 10. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulás jöhet a fizetéseknél

Közel 12 százalékkal nőttek a nettó és bruttó fizetések az első nyolc hónapban. A nettó reálbéreknél lassulás látható és kockázatokkal is számolni kell.
2018. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészült a nagy csomagforgalomra a Magyar Posta és a NAV

Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.
2018. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még lehet jelentkezni a Climathon klímavédelmi versenyre

Október 24-ig lehet jelentkezni a Climathon elnevezésű nemzetközi klímavédelmi versenyre, amelyet Budapesten október 25-én, Debrecenben pedig október 26-án rendeznek meg - közölte a verseny szervezője, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet klímainnovációval foglalkozó részlege, az EIT Climate KIC csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul a karácsonyi csomagláz a postákon

Az e-kereskedelem bővülésével a küldemények száma is jelentősen nőtt az elmúlt években, a posta tavaly több mint 21 millió belföldi csomagot és 18 millió feletti nemzetközi, bejövő küldeményt kezelt, idén pedig az árutartalmú küldemények száma éves szinten ismét mintegy 20 százalékos emelkedést érhet el - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljesen robotizált tehénistállót adtak át Kocson

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.
2018. 10. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orrfacsaró bűz terjeng Hatvan térségében

A Hatvan közelében tapasztalható "bűzös légszennyezés" ellen tiltakozó több ezer aláírást juttatott el a város polgármestere a Heves Megyei Főügyészségre csütörtökön.
2018. 10. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagos a csapadékmennyiség, miért van mégis aszály?

Az aszályos időszakok ellenére átlagos mennyiségű csapadék hullott idén - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.
2018. 10. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben állhatnak forgalomba a debreceni Mercedes-buszok

Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.
2018. 10. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a meleg a hosszú hétvégén

A napsütés mellett helyenként már eső is lehet, és némileg a meleg is mérséklődik a hosszú hétvégén. A maximumok egyre inkább 20 fok alatt alakulnak majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 10. 19. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás