Magyar mérnökhallgatók madárvédelemi ötletét teszteli az E.ON

Kőszegen teszteli az E.ON a tavaszi madárvédelmi ötletversenyén első helyezést elért csapat újszerű elgondolását, a madárszárny alakú, szigetelőanyagból készült madárterelőket. A verseny után az E.ON és a nyertes mérnökhallgatók közösen dolgoztak azon, hogy az ötlettől az első próbadarabig jussanak. Az eszközök első gyakorlati tesztje ellenőrzött körülmények között, az Őrségi Nemzeti Park bevonásával történik a kőszegi Chernel-kertben.

Magyar mérnökhallgatók madárvédelemi ötletét teszteli az E.ON

Az áprilisban megrendezett „E.ON - Vigyázz a madárra!” ötletverseny célja az volt, hogy a résztvevők hatékony és új megoldást keressenek a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi kihívásokra. Az energiavállalat a mellett, hogy a jelenleg ismert madárvédelmi megoldásokat folyamatosan építi be hálózatain, szeretné elősegíteni a madarak védelmére fejlesztett innovációk megszületését is. Az ötletversenyen született új megközelítések közül végül a madárszárny alakú terelő gondolata nyerte el az első helyet, ám a megoldások között szerepelt még autógumiból készült, pulikutyára hasonlító madárterelő, kúpos madárvédő papucs és intelligens madárgyűrű is.

Az E.ON a verseny után a győztes mérnökcsapattal kooperációt indított, melynek eredményeként elkészültek az első próbadarabok. A próbaszárnyakat a kőszegi Chernel-kertben helyezték ki, ahol már több madárvédelmi műszaki megoldás tesztelése zajlik jelenleg is. A próbadarabokat itt ellenőrzött, a madarak számára biztonságos környezetben tudják kipróbálni. Az első teszt éppen ezért még nem áram alatt, a villamos hálózaton megszokott 8-12 méteres magasságban történik.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A próbadarabok felhelyezésén Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója is részt vett. Az 1990-es évek elejétől sérült állatok, madarak gondozásával foglalkozó Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpontot vezető szakember üdvözölte a madarak megóvását célul tűző kezdeményezést: „Alapvetően érdekeltek vagyunk mi, természetvédők is abban, hogy minél kevesebb ilyen sérülés történjen, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az áram mindannyiunknak szükséglete is. A madarak szempontjából ez komoly veszélyhelyzetet jelent, ezért örültünk, amikor az E.ON Hungáriával megállapodtunk, hogy az itt lévő madarak bevonásával kísérleteznek olyan megoldásokon, amely keretében reményeink szerint egyre kevesebb, és esetleg talán egyszer egyáltalán nem lesz sérült madár áramhálózat okán.”

 
Az eszközt megálmodó építészmérnök hallgató csapat tagja, Révai Márton a felszereléskor az idáig vezető útról és várakozásairól beszélt. „Miután megnyertük a versenyt, elindult egy egyeztetés, leültünk az E.ON-nal átbeszélni a megvalósítás részleteit, majd elkészültek a 3D-s tervek és az első próbadarabok. Büszkék vagyunk az elkészült és felszerelt elemekre, kíváncsiak vagyunk, hogy a gyakorlatban hogyan fognak működni. Bízunk benne, hogy a későbbiekben a terelők kulcsfontosságúak lehetnek a madárvédelemben.“

Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója a versenyen született ötlettől nyomon kíséri a megvalósítás folyamatát.„Azt gondolom, hogy ez a technológia, amit a fiatalok kitaláltak, teljesen életszerű, életképes megoldás. Most elindítottuk a kísérleti szakaszt, ami alatt folyamatosan figyeljük a madarak reakcióit, és ha az eszközök beváltják a hozzá fűzött reményeket – nagyon bízom benne, hogy igen –, akkor ezekből a terelőkből nagyon sokat fogunk látni a hálózatainkon.“

Az E.ON tervei szerint a mostani tesztidőszakot követően a következő fázisban már Szigetváron, az E.ON tanpályáján, valós méretű, a használatban lévőkkel mindenben megegyező villanyoszlopokra kerülnek majd fel a kőszegi tapasztalatok alapján továbbfejlesztett próbadarabok. Az energiavállalat célja, hogy végleges, gyártásba adható, tömegesen alkalmazható megoldás szülessen, amivel radikálisan csökkenthető az áramvezetékek miatt megsérülő madarak száma.

 

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az évtized legnagyobb hazai bevásárlóközpont-fejlesztési hitelmegállapodását kötötték

A Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit által vezetett banki konzorciummal. Buda legnagyobb bevásárlóközpontjának fejlesztését az UniCredit és az Erste Csoport azonos arányban finanszírozza, a hitelmegállapodás az elmúlt tíz év legnagyobb hasonló hazai pénzügyi tranzakciója. A bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza kínálatában jelenik meg a legtöbb nagy divatmárka egy helyen Magyarországon. A főváros első okosplázájának kivitelezése már teljes kapacitással folyik.
2018. 09. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hardverfejlesztési projekteket keres az Intellitext startup inkubátor

Elsősorban – de nem kizárólagosan – hardver területen működő, a nemzetközi piacokon is sikerre esélyes, korai és seed stádiumban lévő startupokat keres az Intellitext akcelerátor. A vállalat a finanszírozás mellett folyamatos mentorálással, infrastruktúrával és kapcsolatrendszerrel segíti az innovatív projekteteket.
2018. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar startup forradalmasíthatja az autómosó-piacot

A vízpazarlás illetve az édesvíz-készleteink csökkenése olyan globális problémák, amelyeknek hatásait évek óta érzékelhetjük. A Climate-KIC inkubációs programja szeptember 23-ig várja azoknak az ötletgazdáknak a jelentkezését, akik akár erre, akár a klímaváltozás egyéb kihívásaira keresik a megoldást. A legjobb csapatok vissza-nem térítendő támogatást és személyre szabott mentorálást kapnak.
2018. 09. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Tudományok Fővárosát

Idén is megrendezik a Tudományok Fővárosát, ezúttal az Akvárium Klubban szeptember 23-án, vasárnap mondta Bartók Marcell főszervező kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország tájairól készül mesekönyvsorozat

Az erdei vasutak világán keresztül mutatja be Magyarország természeti szépségeit a Kispöfögők című mesekönyvsorozat, amelynek második kötete a gemenci erdővel ismerteti meg a gyerekeket.
2018. 09. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfizethetőnek és biztonságosnak tartják a külföldi turisták Magyarországot

Magyarország látnivalói mellett termálfürdőinek köszönhetően is népszerű úti cél, és kiválasztásában fontos, hogy megfizethető, valamint biztonságos desztináció is – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona hazai és külföldi utazási irodák körében végzett kutatásából. A gyógyszállodai üdülésekkel kiemelten foglalkozó utaztatók szerint a vendégek számára az ország sokszínű gasztronómiája és a barátságos vendéglátás is fontos szempont.
2018. 09. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A bizalom a hitel záloga

A magyarországi vállalati hitelezés folyamatosan bővül, aminek több oka van, így a kedvező makrogazdasági mutatók és az alacsony kamatok is segítik a hitelezést. Emellett azonban a kulcs a KKV-k optimizmusa; a tapasztalatok szerint a legkisebb cégek is fejlesztenének, ha kell, akkor hitelből.
2018. 09. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-orosz kereskedelmi forgalom - egy ábrán

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan változik az alma ára? - egy ábrán

Az alma felvásárlási és piaci átlagára Magyarországon (2002-2017)
2018. 09. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a pécsi egyetem felújított Damjanich Kollégiumát

Átadták hétfőn a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felújított Damjanich Kollégiumát: a beruházást Modern városok program (MVP) 450 millió forintos forrásából valósították meg.
2018. 09. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elektromos járműveket és töltőhálózatokat tesztelnek Veszprémben

Elektromos járművek és töltőhálózat tesztelésére, valamint későbbi piaci bevezetésére indul kísérleti projekt Veszprémben - közölték a rendszer fejlesztői és üzemeltetői hétfőn Veszprémben sajtótájékoztatón.
2018. 09. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz volt a hangulat a részvénypiacokon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,27 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 35 819,90 ponton zárt hétfőn.
2018. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Letették a Continental elektronikai okos gyárának alapkövét Debrecenben

A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni. Az ünnepélyes eseményre a debreceni Déli Ipari Park zöldmezős területén került sor. Lukas Juranek, a debreceni telephely vezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta az egység jövőképét: „Egy olyan csúcstechnológiás okos gyárat hozunk létre, amely megfelel az energiahatékony zöld beruházások által támasztott igényeknek. A Continental Debrecenben nem csak kiemelkedő minőségű termékeket fog gyártani magasan digitalizált környezetben, de kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára.”
2018. 09. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nők vezetői székben: mit gondolnak a jó vezetői attitűdről, a férfi-női arányokról és a gazdasági kilátásokról?

A felsővezetői optimizmus alapvető, de nőként nem könnyű – derült ki a KPMG Global Female Leaders Outlook 2018-as kutatásából.
2018. 09. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagon felüli lehet az almatermés

Idén a tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal magasabb, 730 ezer tonna almatermés várható, ennek 25-30 százaléka étkezési, 70-75 százaléka ipari alma - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az őszi almafogyasztást ösztönző kampány nyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2018. 09. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb gigaprojekt a Váci úti irodafolyosón - Bővül a Center Point

A Váci úton bővíti tovább irodaportfólióját a fővárosi irodapiac vezető nemzetközi fejlesztője, a GTC Magyarország. A vállalat ma bejelentette, hogy szeptember 13-án újabb 6500 négyzetméter területet vásárolt a Center Point irodaház mellett, a Váci út 85. szám alatt, ahol hamarosan elkezdi a Center Point 3 irodaház felépítését. A tervezett új irodaingatlan 35.500 négyzetméter bruttó bérbe adható területtel, irodákkal és kereskedelmi helyiségekkel bővíti a Center Point irodakomplexum meglévő területét. A telekvásárlással és a kapcsolódó irodafejlesztéssel a GTC megerősíti vezető pozícióját a fővárosi ingatlanfejlesztési piacon: jelenleg 141.000 négyzetméter bruttó bérbe adható, és több mint 100.000 négyzetméter fejlesztés alatt álló irodaterülettel rendelkezik.
2018. 09. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hódít a vintage a BÁV őszi kamaraaukcióján

Izgalmas szezonindító anyaggal készül a BÁV őszi kamaraaukciójára, ahol ismét a megfizethető árú egyediség kerül a középpontba. Az ékszerek között az egyedi vintage darabok, a brilles és színes drágaköves ékszerek és férfi kiegészítők is megtalálhatók. A műtárgyakkal már a karácsonyi ajándékozásra is készülhetnek a licitálók. A festményeknél olyan aukciós sztárok akvarelljeit és grafikáit vásárolhatják meg igen kedvező áron, mint Boromisza Tibor, Mednyánszky László vagy Márffy Ödön. Az árverés legdrágább tétele egy 133 darabos Szász Endre grafikagyűjtemény.
2018. 09. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyérintéses fizetés: Magyarország Európa élmezőnyében

Az egyérintéses technológia népszerűsége töretlenül növekszik Európában, Magyarország pedig jóval az átlag felett teljesít ebben a tekintetben: a bolti kártyás fizetések 82 százalékát már egyetlen érintéssel intézik a magyarok.
2018. 09. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatkozik a dél-koreai kultúra Budapesten

K-pop, taekwondo, kalligráfiaműhely és gasztroshow is várja az érdeklődőket a 4. Koreai Kulturális Fesztiválon szeptember 22-én Budapesten.
2018. 09. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH: méltányosabbá válik ősztől a Telekom fizetési felszólítási gyakorlata

Novembertől módosítja általános szerződési feltételeit a Magyar Telekom, és – a média- és hírközlési biztos javaslataival összhangban – enyhíteni fogja az előfizetők fizetési felszólításokkal összefüggő terheit. A szolgáltató számlalevelekben értesíti ügyfeleit szeptemberben folyamatosan arról, hogy ezentúl az SMS-ben küldött első fizetési felszólítás díjmentessé válik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hasonlóan előremutató, az előfizetőkkel együttműködő, méltányos megoldásokat vár a piac többi szereplőjétől is.
2018. 09. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás