Magyar startup siker: felvásárolták a Forma Eyewear-t

Két év alatt jutottak el a 3D nyomtatott szemüvegeket gyártó Forma Eyewear magyar alapítói oda, ami a legtöbb startupper álma: a sikeres exithez. Egy egyszerű felhasználói igény inspirálta a vállalkozást, ami előbb egy chilei vállalkozáskeltetőbe, majd egy londoni felhőkarcolóban található irodába repítette az alapítókat, miközben többször majdnem tönkrementek. Két sikeres befektetés bevonása és nyereséges pénzügyi év után a vállalkozást felvásárolta az Első Magyar Optikus Zrt. A gyártást Magyarországra hozták, áprilistól pedig itthon is bárki csináltathat személyre szabott szemüveget magának.

A Forma Eyewear alapötlete akkor született meg, amikor a skóciai Glasgowban tanuló Nagy Richárd szembesült azzal a problémával, hogy nem talál méretben és fazonban megfelelő szemüvegkeretet magának. 2013-at írtunk ekkor, Richárd pedig összefogott Slezák Balázzsal, akit még a Budapesti Műszaki Egyetemről ismert, és kidolgozták a my3Dreams nevű vállalkozás alapjait. Ez egy online piactér volt, amely a csapat által kifejlesztett titkosított és biztonságos 3D modell átviteli technológián alapult. A felület lényege az volt, hogy lehetővé tette 3D modellek megvásárlását és egyszeri kinyomtatását anélkül, hogy a vásárló le tudta volna azt másolni és sokszorosítani. Az ötlettel bejutottak a Start-Up Chile nevű, chilei állam által gründolt vállalkozáskeltetőbe, ahol a szakmai támogatás mellé 8 millió forint befektetést is kaptak. Bő fél év kemény munka után rájöttek, hogy az ötletük nem piacképes. „A víziónk egy olyan világ volt, ahol a közeljövőben a 3D nyomtatás lakossági felhasználása megközelíti a hagyományos nyomtatásét, vagyis majdnem minden háztartásban lesz egy 3D nyomtató, vagy legalább minden sarkon egy szalon. De a valóság mást mutatott, és láttuk, hogy a víziónk álom marad még jó sokáig.” – idézi fel az eseményeket Slezák Balázs. Ekkor döntöttek úgy, hogy irányt váltanak és a my3Dreams technológiájára és az iparágban megszerzett tapasztalatokra építkezve elkezdenek szemüvegeket tervezni és nyomtatni. Ebből született a Forma Eyewear. Noha az első évben többször rezgett a léc, hogy be kell zárni a boltot, és a fiúknak sokszor csak zacskós levesre volt pénzük, 2015 tavaszán magánszemélyektől 9 millió forint befektetést vontak be. Ezt követően céget alapítottak Londonban és onnan fejlesztettek tovább. Annak ellenére, hogy a befektető pénze egy év alatt elfogyott, sikerült olyan üzleti modellt találni, ami növekedési pályára állította a céget. Ennek köszönhetően a vállalkozás 2016-ban és ’17-ben is nyereséget termelt.

Nagyon sokféle értékesítési modellt próbáltak ki, például volt, hogy kimentek a Sziget fesztiválra és felállítottak egy standot, ahol ingyen powerbankos töltést adtak az embereknek azért cserébe, hogy beszkenneljék őket. Kipróbáltak online csatornákat is, de ezek nem voltak túl sikeresek.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ekkor még nem tudták, hogy az optikai piac mindössze néhány kézben fut össze, a boltokban kapható típusok sokasága ellenére. Startupként esélyük sem volt az optikai nagyvállalatok beszerzőin túljutni, vagyis kizárólag a saját bolttal rendelkező optikusok ajtaján tudtak kopogtatni, akik szerencsére vevők voltak az újdonságra. Egyik első partnerük az Első Magyar Optikus Zrt. volt, akik tavaly nyáron ajánlatot tettek a cégre. A felvásárlás összege nem publikus, ám az üzlet néhány hónappal később megköttetett. Április végén fejeződik be a magyar piacra történő bevezetés, valamint a gyártási és logisztikai folyamatok Magyarországra hozatala. A szemüvegek korábban Hollandiában készültek, mostantól pedig hazánkban gyártják őket. Ebben a folyamatban még az alapítók is aktívan részt vesznek, közben pedig a my3Dreams fejlesztése alatt megismert blockchain alapú technológiákkal foglalkozó vállalkozásuk alapjait fektetik le. A blockchain vagy blokklánc - számos más alkalmazási területen túl - többek között a digitális pénzek, például a bitcoin létezését teszi lehetővé.

A Forma Eyewear honlapját itt találja: http://formaeyewear.com/

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

30 fok körüli meleg lehet a hosszú hétvégén

Csapadék is várható, de jellemzően sok lesz a napsütés, helyenként 30 fokig is melegedhet a levegő a hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 04. 26. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új járműveket szerzett be a Magyar Honvédség

További 300 új Suzuki Vitara típusú gépjárművet állított hadrendbe a Magyar Honvédség. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében beszerzett autókat csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán.
2018. 04. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres

Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres, 7 százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, 10 százalékos - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, az MTI-nek csütörtökön eljuttatott felméréséből.
2018. 04. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nébih: A vizsgált tejfölök fele kifogásolható minőségű

A 20 százalékos tejfölök majdnem felét találta élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból kifogásolhatónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztje, minden vizsgált termék tejszínből és a tejföl gyártásához szükséges élő tejsavbaktériumokból készült.
2018. 04. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tarlós: A taxisok kezdeményezték a tarifaemelést

A taxisok kezdeményezték a tarifaemelést, nem a főváros, és ha az utasok drágának találják a szolgáltatást, akkor sokkal kevesebben ülnek majd taxikba - mondta a főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2018. 04. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az éghajlatváltozásra fókuszál a Felfedezők napja

Az éghajlatváltozásra fókuszál idén a Felfedezők napja - Kutatóexpedíciók Fesztiválja, amelyet szombaton rendeznek meg a Millenáris parkban.
2018. 04. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra fogad és indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál

Újra fogad és indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál - tájékoztattatta a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök reggel az MTI-t.
2018. 04. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - Nem várható jelentős mozgás

Nem számítanak jelentős elmozdulásra csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 04. 26. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nébih kiemelten ellenőrzi a növényvédelmi szerek használatát

A házi méhek és a vadon élő beporzók védelmében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tavasszal országszerte kiemelten ellenőrzi a növénytermesztők növényvédelmi tevékenységét, különösen a méhmérgezések szempontjából kockázatosnak ítélt gyümölcsösökben - tette közzé a hivatal szerdán a honlapján.
2018. 04. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok tartós adósa van a NAV-nak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), március végén 3015 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, emellett 1680 társaság, szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan az adóhatóságnak - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
2018. 04. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos adománygyűjtést szervez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Országos adománygyűjtést szervez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). A civil szervezet 600 fiatal önkéntese pénteken és szombaton 19 budapesti és vidéki CBA, illetve Príma bolt előtt gyűjt tartós, illetve diabéteszes élelmiszereket, háztartási szereket és ruhákat a rászoruló időseknek - jelentették be az akciót meghirdető szervezetek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
2018. 04. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a GlaxoSmithKline bevétele és profitja

Csökkent a GlaxoSmithKline (GSK) brit gyógyszeripari konszern bevétele és nyeresége is az idei első negyedévben, miután az angol font erősödése több mint ellensúlyozta az övsömör elleni új vakcina ígéretes startját.
2018. 04. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében

Komárom-Esztergom megyében 2018 április elejére a munkavállalási korú népességen belüli 2,4 százalékra csökkent az álláskeresők aránya - mondta el a megyei kormányhivatal vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
2018. 04. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkapták a a világ egyik legkeresettebb hackerét

Nemzetközi akció keretében letartóztatták a világ egyik legkeresettebb hackerét, egy 19 éves horvát állampolgárt - közölte szerdán a horvát belügyminisztérium.
2018. 04. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Lovastúra-útvonalakat alakítottak ki a Pilisben

A Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medencében 56 kilométer, lóval is végigjárható túraútvonalat alakítottak ki, valamint négy erdei szálláshely mellett nyári istállókat létesítettek - mondta a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az Apátkúti Vadászházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.
2018. 04. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Május 3-án nyit a Budapest Park

A Margaret Island koncertjével nyit május 3-án a Budapest Park - mondta el Lábas Viktória, a zenekar énekese az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2018. 04. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 3-as metróvonalon több állomást is akadálymentesítenek

A 3-as metróvonal felújításával kapcsolatban több állomás speciális akadálymentesítéséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a vonal 20 állomása közül 18 akadálymentesen lesz megközelíthető.
2018. 04. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatodik alkalommal rendezték meg Zsámbékon a BusExpót

Hatodik alkalommal rendezték meg Zsámbékon a BusExpót, amelyen 19 kiállító több mint 30 járművet mutatott be - közölte Füle László a rendezvény főszervezője, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiTt Hungary elnöke az MTI-vel szerdán.
2018. 04. 26. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A Meseautóval nyitja meg kapuit a felújított nyíregyházi szabadtéri színpad

A Meseautó című zenés vígjátékkal nyitja meg kapuit augusztus 18-án a felújított nyíregyházi szabadtéri színpad; ez az előadás lesz egyben a következő kőszínházi évad első bemutatója a nyírségi megyeszékhely teátrumában.
2018. 04. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Siemens és a BME

Újabb együttműködési megállapodást kötött a Siemens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME).; a cég már húsz éve támogatja az egyetemet, a szeptemberben kezdődő tanévre kötött együttműködési megállapodást szerdán írták alá Budapesten, Joe Kaeser, a Siemens AG globális elnök-vezérigazgatója jelenlétében - közölte a cég az MTI-vel.
2018. 04. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás