Magyar találmány debütál sikerrel a Mobile World Congress rendezvényen

A hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát előrejelző magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz, a WIWE először a MWC-n mutatkozik be a nemzetközi szakmai közönségnek.

A világ legjelentősebb, mobil technológiára fókuszáló kiállításának, a Mobile World Congress-nek idén ismét Barcelona ad otthont. A négynapos rendezvényre mintegy 200 országból 2000 kiállítót és csaknem 100.000 látogatót várnak. A magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, a WIWE, amely a világon egyedülálló intelligens algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a pitvari fibrilláció következtében kialakuló stroke kockázatát, ezen a kiállításon lép először a nemzetközi porondra.

 

„Az első nap tapasztalatai azt mutatják, a látogatókat érdekli a WIWE, sorok állnak, hogy kipróbáljak az eszközt és képet kapjanak szívük és érrendszerük állapotáról.” – mondta el Farkas Péter, a WIWE-ot forgalmazó Sanatmetal kereskedelmi igazgatója a helyszínen – „Más standokról is átlátogatnak hozzánk kiállítók, úgy látjuk, hogy az egészségmegőrzés kitüntetett helyen szerepel ezen a mobiltechnológiai rendezvényen is.”

 

Ami nem meglepő, hiszen a stroke a második leggyakoribb halálok a világon, évente több mint 5 millió ember halálát okozza. A hirtelen szívmegállás világszinten évente 8,5 millió emberéletet követel. A WIWE az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát. Ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló. A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek, a műszer fejlesztése és tesztelése 2014 októbere óta folyik.

 

A készülék a tervek szerint 2016 áprilisától rendelhető, szeptembertől lesz elérhető a tengerentúlon is. Akik sietnek, azok most 40%-os kedvezménnyel hozzájuthatnak, hiszen még 3 hétig tart a WIWE Indiegogo kampánya, amelynek keretében 149 dollárért előrendelhető az eszköz.

 

Ma azt SzámoldKi, hogy: 

Mennyi idő van még hátra az életemből? - kalkulátor valós statisztikai alapokon

Alkoholista vagyok, vagy csak nagyivó? - nemzetközi alkohol felmérés

Mennyire vagyok sznob? - első magyar sznob-mérő

Hozzászólások

Ma több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak az Országgyűlésen

Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak az Országgyűlés kedden véget érő ülésén.
2017. 10. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz veled OTP részvény?

Lokális csúcsa környékén megpihenve az OTP sem alkotott nagyot az elmúlt kereskedési hét záró napján, döntésképtelen gyertya született.
2017. 10. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
2017. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.
2017. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő év májusától működik az országos jégkár-mérséklő rendszer

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.
2017. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás