Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeresnek bizonyul

Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeres - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat pécsi kutatási és fejlesztési központjának alapkőletételi ünnepségén.

Magyarország átállása az új digitális ipari korszakra sikeresnek bizonyul

Szijjártó Péter hangsúlyozta: sikeresek voltak a kormány azon intézkedései, amelyek nyomán a nagy nemzetközi vállalatok a magas hozzáadott értéket képviselő, a kutatás-fejlesztésen alapuló és az innovációra irányuló beruházásaikat Magyarországra hozzák.    

"A Made in Hungary időszakából átlépünk az Invented in Hungary időszakába, amikor nemcsak az számít, hogy egyes termékeket Magyarországon gyártsanak, hanem az is, hogy azokat itt is fejlesszék, alkalmazzák először" - hangsúlyozta a miniszter és kiemelte  a digitalizáció, az Ipar 4.0 versenyképességi feltételeinek való megfelelés fontosságát is.    
A kétmilliárd forintos biotechnológiai központ létesítését 773 millió forintos támogatással segíti a magyar kormány. A 2000 négyzetméteres épületben - első körben - 88 magas hozzáadott értékű, "a legkifinomultabb technológiai képességeket igénylő" munkahely jön létre - jegyezte meg.    

A dán cég tevékenységét méltatva felidézte, hogy a Foss a világ legnagyobb élelmiszeripari és agrártermék-elemző műszergyártó vállalata. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80, a tej 85 százalékát a skandináv vállalat által kidolgozott módszerekkel tesztelik - tette hozzá. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy jelenleg az élelmiszeripart tartják a leginnovatívabb ágazatnak, ugyanis az egészségügyi és élelmiszer-biztonsági követelmények egyre szigorúbbá válnak. A Foss és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) együttműködése pedig biztosítja a dán vállalat számára a megfelelő munkaerő-kínálatot - jelezte.
   
Szijjártó Péter szavai szerint a Foss pécsi beruházásával hozzájárul a "dinamikus képet mutató" magyar-dán gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséhez. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2017-ben 15 százalékkal nőtt, elérte a 1,5 milliárd eurót - részletezte. Magyarországon 180 dán vállalat több mint 12 ezer magyar embernek ad munkát, közülük három cég a kormány stratégiai partnere - mondta.    

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy két éven belül a Foss befektetése a negyedik jelentős beruházás, amely Pécsett valósul meg a British-American Tobacco, IT Services Hungary fejlesztései, illetve a Magnus Aircraft Zrt.-nek a Pécs-Pogányi repülőtér szomszédságában felépülő repülőgépgyára mellett. "Pécs új lendületet kapott, a délnyugati országrész is kiveszi a maga részét a gazdasági növekedésből" - jegyezte meg.   

Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke a magyar kormánnyal és a pécsi egyetemmel folytatott együttműködést is méltatva arról beszélt: cégük hosszú távra tervez, a vállalat pécsi kutatási és fejlesztési központja várhatóan 2019 végére készül el, 2020 végére pedig már 120 ember foglalkoztatását tervezik.    

A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű, Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a befektetést ezen keresztül hajtja végre.    

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen nagy örömnek nevezte a beruházás megvalósulását, egyúttal kiemelte, hogy a magas hozzáadott értéket képviselő vállalat ideális helyszínen kezdheti meg működését.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Rádiós döntések a Médiatanács e heti ülésén

Nyertest hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz és a Veszprém 90,6 MHz rádiós frekvenciák pályázatain, hiánypótlásokat kért a Sopron 94,1 MHz-re benyújtott pályázati ajánlatok alaki vizsgálata keretében, és véglegesítette a Kecel 99,6 MHz hasznosításra kiírt rádiós frekvencia pályázati felhívását. A testület egy bírságot is kiszabott rádiós műsorrendi eltérések miatt.
2018. 07. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiugró siker a kártyás fizetés a balatoni hajókon

A Mastercard adatai szerint egy év alatt 47 százalékkal növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon. A kiemelt hajózási időszakban (május-szeptember) a hajók fedélzetén, illetve a jegypénztárakban az utasok összesen 57 százalékkal költöttek többet bankkártyával, mint az előző év azonos időszakában.
2018. 07. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált a Velencei-tónál: az ingyenes rendezvényre péntektől három napon át várják a közönséget az agárdi szabadstrandon - közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. 07. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma zárja nyári munkáját a parlament

Az Országgyűlés ma a jövő évi költségvetés elfogadásával zárja nyári rendkívüli ülésszakát. A képviselők emellett új jogszabályokat alkothatnak a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a szabálysértési törvénybe emelhetik az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.
2018. 07. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 8 millió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.
2018. 07. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2018. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország szén-dioxid kibocsátása - egy ábrán

ezer tonna, bruttó
2018. 07. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén gyenge lehet a kajszibaracktermés

Az idén várhatóan gyenge lesz a kajszibaracktermés, és az augusztus közepéig tartó szezonban, a március eleji fagyok miatt, az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák - derült ki csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
2018. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből.
2018. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Torlódás várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása - tette hozzá a KSH.
2018. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnaptól újra jár az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik Magyarországon a nemzetiségek támogatása

A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 07. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás