Magyarország egyre inkább innovációs központtá kíván válni

Magyarország egyre inkább innovációs központtá kíván válni, ezért a jövő évtől minden kutatásfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás kétszer annyi pénzt vonhat le az adóalapjából, mint amennyit innovációra fordít - jelentette ki Szijjártó Péter a think.BDPST elnevezésű innovációs konferencián szerdán a fővárosban.

Ebben nagy segítségére lehet az országnak a Visegrádi integráció, hiszen együttesen sokkal több innovációt, kutatásfejlesztéssel foglalkozó befektetést vonzhat a négy ország, mint külön-külön egyenként - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az Antall József Tudásközpont által rendezett tanácskozáson.
   
Ebben a helyzetben arra törekednek, hogy még az eddigieknél is jobban összekössék a V4-ek energetikai, közlekedési és digitális rendszereit - tette hozzá a politikus.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A tárcavezető úgy vélekedett: a tanácskozás annál is inkább időszerű, mert a világban olyan sebességű változások zajlanak, amelyek nyomán egy új világrend alakul ki.
   
Úgy vélekedett: a 2008-as világgazdasági válság megmutatta, hogy a régi politikával nem állhat talpra a globális gazdaság, ám egyesek mégis ragaszkodnak a korábbi módszerekhez.
   
A magyar kormány viszont felismerte, hogy változtatni kell, ezért Magyarország 2010 óta, egyesek fejcsóválása és támadások mellett, más politikai és gazdasági stratégia mentén indult útnak. Ennek nyomán pedig Magyarország ma már nem a probléma, hanem a megoldás részévé vált - tette hozzá.
   
Az út helyességét mutatja, hogy miközben 2010-ben a szakadék szélén állt Magyarország, mára Európa egészénél jobban fejlődik a gazdasága, továbbá a visegrádi négyek az Európai Unió motorjává váltak.
    

Ezt jól illusztrálja - folytatta -, hogy a Németország és a V4-ek közötti kereskedelem 55 százalékkal haladja meg a Németország és Franciaország közötti kereskedelmet.
    

Közlése szerint a négy országban munkaalapú társadalmak jöttek létre, ennek érdekében például Magyarországon  a munkára rakódó terheket folyamatosan csökkentik. Ugyanis minél többen dolgoznak, annál erősebb egy ország - fogalmazott.
   
A továbbiakban arról szólt: globális versenyképességünk javításához szükséges, hogy a 3 százalékos növekedési szintről, a következő esztendőkben továbblépjünk az évi 5 százalékos növekedési ütemre. Ez pedig akkor lehetséges, hogyha a csúcstechnológiát alkalmazó vállalatok egyre inkább Magyarországot választják beruházási helyszínként.
   
Az ehhez szükséges körülmények szerinte mára adottá váltak, hiszen tavaly úgy döntöttek, hogy bevezetik az Európai Unió legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adóját és csökkentik a szociális adót is.
   
Ugyanakkor 2018-ra elérjük azt, hogy az egész országban 30 megabit/másodperc erősségű internet szolgáltatás legyen, 2020-ra pedig elérjük azt, hogy az ország legnagyobb részén 100 megabit/másodperces erősségű internet működjön. Ezzel évekkel megelőzzük az EU ide vonatkozó menetrendjét - sorolta a miniszter.
    

A tanácskozáson a tudományos életet képviselő és gazdasági szakemberek mellett részt vettek a Magyarországon akkreditált diplomaták is.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
2018. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 17-én megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészültünk a negyedik ipari forradalomra

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.
2018. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
2018. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is visszahívják a Lactalis babatejporait

Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2018. 01. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A januári számlákban már megjelenik az internet áfájának csökkentése

Januártól 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött az internet-szolgáltatás áfája, a csökkentés az internetszolgáltatók januári számláiban jelenik meg, az áfa módosításával arányosan az előfizetési díjak is csökkentek - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2018. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Időseket kirabló álrendőrök ellen emeltek vádat

Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.
2018. 01. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
2018. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén számos programmal várják a családokat országszerte

A családok évében országszerte számos program várja a családokat, érdeklődőket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2018. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni - ismertette keddi sajtótájékoztatóján a projekt menedzsere.
2018. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal bővült a magyar játékpiac

Mintegy 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon és átlépte a 45 milliárd forintot a Regio Játékkereskedelmi Kft. előzetes becslése szerint.
2018. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van bőven férőhely az éjjeli menedékhelyeken

Ma Magyarországon senkinek nem kell az éjszakát közterületen töltenie, van bőven férőhely a hajléktalanellátó helyeken. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága januárban eddig országosan 77 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel
2018. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien házasodnak Magyarországon - ábrán mutatjuk

A házasságkötések száma, ezer
2018. 01. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internet lesz Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.
2018. 01. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárdból fejlesztik az újbudai egyházi gimnáziumokat

Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az utasforgalom a debreceni repülőtéren

A debreceni repülőtér utasforgalma 2017-ben meghaladta a tervezett 300 ezret - közölte a légikikötő járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.
2018. 01. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás