Magyarország és Stájerország között számos területen szoros a kapcsolat

Magyarország és Stájerország között számos területen szoros a kapcsolat - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Hermann Schützenhöferrel, Stájerország tartományfőnökével.

Magyarország és Stájerország között számos területen szoros a kapcsolat

Gulyás Gergely a találkozó után tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország rendkívül hálás azért, hogy Stájerország 1956-ban, a forradalom leverése után sok magyar menekültet befogadott.
    

Szólt arról is, hogy a magyar turisták egyik legkedveltebb célpontja Stájerország, valamint sok magyar él és dolgozik ott. Helyzetüket ugyan megnehezíti a határellenőrzés, de Magyarország ezt semmilyen formában nem kritizálja és megérti, hogy Ausztria garantálni szeretné országa biztonságát - tette hozzá.
   
Gulyás Gergely kitért arra is, hogy Ausztriában október 15-én tartják a parlamenti választásokat, Magyarország pedig reméli, hogy az Osztrák Néppárt, amelynek a tartományfőnök is a tagja, és amely a Fidesz testvérpártja az Európai Néppártban, sikeresen szerepel majd a voksoláson.
    

Hermann Schützenhöfer szintén kiemelte, hogy Ausztriát és Magyarországot számos dolog köti össze történelmi, kulturális, gazdasági, kereskedelmi és oktatási területen.
    

A tartományfőnök is megemlékezett arról, hogy 1956-ban 180 ezer menedékkérő érkezett Magyarországról Ausztriába, közülük majdnem hétezer embert Stájerország fogadott be.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált a Velencei-tónál: az ingyenes rendezvényre péntektől három napon át várják a közönséget az agárdi szabadstrandon - közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. 07. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma zárja nyári munkáját a parlament

Az Országgyűlés ma a jövő évi költségvetés elfogadásával zárja nyári rendkívüli ülésszakát. A képviselők emellett új jogszabályokat alkothatnak a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a szabálysértési törvénybe emelhetik az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.
2018. 07. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 8 millió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.
2018. 07. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható az európai tőzsdéken

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a piacokat meglepetésként érték Donald Trump amerikai elnöknek a kamatemeléseket bíráló megjegyzései.
2018. 07. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2018. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődhetnek a NATO-csatlakozás előkészületei Macedóniában

A macedón parlament megszavazta csütörtökön az ország NATO-csatlakozásának jóváhagyásáról szóló határozatot, ami azt jelenti, hogy megkezdődhetnek a csatlakozás előkészületei.
2018. 07. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország szén-dioxid kibocsátása - egy ábrán

ezer tonna, bruttó
2018. 07. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump türelmetlenül várja az újabb találkozót Putyinnal

"Türelmetlenül vár egy újabb találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - írta csütörtöki Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
2018. 07. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1500 repülőgépet adtak el a Farnborough Air Show-n

Csaknem 1500 repülőgépet adtak el a nagy gyártók a héten a Farnborough Air Show légi szalon kereskedelmi napjain, a legtöbb gépet a Boeing értékesítette.
2018. 07. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében

Horvátország továbbra is segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében, de inkább annak megelőzésére fordítana forrásokat - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő csütörtökön az albániai Durresben.
2018. 07. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új székházba költözött a FINA

A svájci Lausanne-ban új székházba költözött az idén 110 éves FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség.
2018. 07. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia egymilliárd eurót fordít a kultúrára

A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából - jelentette be csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.
2018. 07. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra növekszik a vendégéjszakák száma Brüsszelben

Brüsszelben a 2016 márciusában elkövetett terrortámadások után jelentősen csökkenő vendégéjszakák száma mára ismét megközelíti korábbi szintjét, naponta mintegy 30 ezer látogató nézi meg a belga főváros szimbólumának számító Manneken-Pis szobrocskát - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
2018. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit kiskereskedelmi forgalom

Tizennégy éves csúcsra futott fel a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme a második negyedévben Nagy-Britanniában, jóllehet júniusban kevesebbet költöttek a fogyasztók.
2018. 07. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás