Magyarország nem akar változtatni a menekültügyi szabályokon

Magyarország nem akar változtatni a menekültügyi szabályokon, nem akarja lebontani a migránsok előtt sem a fizikai, sem a jogi határzárat - nyilatkozta az MTI-nek Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken.

Magyarország nem akar változtatni a menekültügyi szabályokon

A politikus hangsúlyozta: a törvényeket az uniós joggal összeegyeztethető módon alakították ki, a jogszabályok Brüsszel által kifogásolt minden pontja teljes mértékben összhangban van az uniós joggal, Magyarország áll az újabb brüsszeli vita elébe. Hozzátette: az unió a bevándorlás kezdete óta próbálja rávenni a kormányt a megszigorított magyar menekültügyi szabályok, valamint a tavaly márciusban életbe lépett megerősített jogi határzár módosítására. A magyar kormány, sem a határzárt nem hajlandó lebontani, sem a szigorú menekültügyi szabályokból nem hajlandó engedni - szögezte le Völner Pál.
   
Közölte: nyomásgyakorlásnak tekintik az újabb eljárást, hogy "Magyarországot eltávolítsák a Soros-terv útjából".
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Emlékeztetett, hogy 2015 decembere óta folyik Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárás, a kormány azóta folytatja ezt a jogi vitát Brüsszellel. Az Európai Bizottság két hónapja bejelentette, hogy a következő szakaszba lépteti az eljárást, és azt kiegészítette a jogi határzárral kapcsolatos aggályokkal is. Brüsszel február 8-áig adott határidőt a kormánynak arra, hogy választ küldjön megismételt kérdéseire. A kormány a megadott határidőig, csütörtökön elküldte válaszát, amelyben kifejti: nem változtat a jogszabályokon.
    

Völner Pál szerint ismét politikai döntés születik, és a brüsszeli bizottság ebben az ügyben is az Európai Bírósághoz fog fordulni, vagyis várhatóan bepereli Magyarországot a bevándorlási szabályok miatt. A politikus azt hangoztatta, hogy Brüsszel ebben az eljárásban "fel akarja számolni a tranzitzónákat és megakadályozni az illegális migránsok kiutasítását".

Hozzászólások

Nem kevés kokaint találtak a Buenos Aires-i orosz nagykövetségen

Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
2018. 02. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár mínusz 20 fok is lehet

Szombat estétől több napon át nem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet, éjszakánként országszerte mínusz 10 fok alá hűl a levegő - hívta a fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a jövő héten többfelé mínusz 10 fok körüli maximumokra és mínusz 20 fok körüli minimumokra kell készülni.
2018. 02. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oktatásért tüntettek Budapesten

Diákok tüntettek az oktatási rendszerváltásért a budapesti Kossuth téren pénteken. A szervezők bejelentették, hogy három miniszterelnök-jelölt elfogadta meghívásukat az oktatásügyről szóló nyilvános vitára.
2018. 02. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek hétfőn kezdődő többnapos akciójukban a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken honlapján.
2018. 02. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Ismét meg kellene kérdezni a népet?

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint nem lehet tudni, hogy a mára kialakult számos lehetséges Brexit-forgatókönyv közül melyikre voksolt a többség a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazáson, ezért a majdani végleges változatról ismét meg kellene kérdezni a szavazókat.
2018. 02. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia növelné hozzájárulását az EU költségvetéséhez

Románia nyitott arra, hogy növelje hozzájárulását az Európai Unió költségvetéséhez - jelentette ki Klaus Iohannis román elnök pénteken Brüsszelben.
2018. 02. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-ban

2017. január/2018. január - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 02. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közlekedik a budavári Sikló

Időszakos karbantartás miatt jövő héten - hétfőtől péntekig - nem közlekedik a budavári Sikló.
2018. 02. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban tavaly másfél ezer külföldi kért menedéket

Csehországban 2017-ben 1450 külföldi állampolgár kért menedéket, 27-tel kevesebb mint 2016-ban - közölte pénteken a cseh belügyminisztérium.
2018. 02. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is alacsony a magyarok munkanélküliségtől való félelme

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor továbbra is magas, csaknem 70 pontos értéket vett fel az index, ami egy 5 pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös novemberi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 02. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon nincs kanyarójárvány

Magyarországon nincs kanyarójárvány - szögezte le a Dél-Pesti Centrumkórház pénteken az M1 aktuális csatorna kérdésére.
2018. 02. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem követte a nemzetközi hangulatot a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,90 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 38 240,09 ponton zárt pénteken.
2018. 02. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai piacok

Vegyes kezdés után vegyes, többnyire emelkedő indexekkel fejezték be pénteken a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 02. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek aggodalmat okoz Lengyelország és Magyarország

Aggodalmat okoz az Európai Bizottságban Lengyelország és Magyarország a menekültelosztási kvótával és a jogállamisággal kapcsolatban - mondta Günther Oettinger német uniós biztos egy pénteki lapinterjúban.
2018. 02. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az infláció az euróövezetben és az unióban

Januárban csökkent az infláció havi szinten az euróövezetben és az EU-ban.
2018. 02. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet; egy nemrég nyilvánosságra került brit kormányzati dokumentumból úgy tűnik, London meghátrál - mondta Kiss István, a Századvég kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
2018. 02. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém hideg miatt vörös riasztás lép életbe szombaton

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.
2018. 02. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-ban hatalmas a különbség a minimálbérek között

Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből.
2018. 02. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord bevételt ér el a Henkel

Árbevétel-rekorddal zárta a tavalyi évet a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern - derül ki a cég MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményéből.
2018. 02. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.
2018. 02. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás