Magyarországon is módosítja Happy Meal menüjét a McDonald’s

A Happy Meal továbbfejlesztésére tett globális vállalása részeként a McDonald’s Magyarországon is módosítja a gyermekeknek szánt menüajánlatát. A vállalat nemzetközi központja által idén év elején bejelentett stratégiai célok megvalósításában eddig is élen járó hazai gyorsétteremlánc új elemmel egészíti ki a Happy Meal menüt: a már eddig is választható gyümölcslé, répakarika és ásványvíz mellett mostantól minden menünek része egy 100%-ban természetes összetevőkből készült gyümölcspüré. Mindezzel a vállalat a gyermekek változatos és kiegyensúlyozott táplálkozásához, valamint a gyümölcsfogyasztás népszerűsítéséhez kíván hozzájárulni.

Magyarországon is módosítja Happy Meal menüjét a McDonald’s

A McDonald’s globális központja a családok iránti elkötelezettségét ez év februárjában új vállalások bejelentésévelerősítette meg. A vállalások fókuszában a Happy Meal menü áll, amelyet a vállalat 2022-ig mind a 120 piacán több szempont szerint is továbbfejleszt. A magyarországi lánc az elmúlt években folyamatosan fejlesztette Happy Meal kínálatát és a felelős marketinggyakorlatait, így számos pontban élen jár a globális vállalások teljesítése terén, mindezzel összhangban pedig most a gyermekeknek szánt menü további kiegészítéséről döntött. Ez azt jelenti, hogy az idén 30. évfordulóját ünneplő hazai hálózat éttermeiben az eddig három elemet tartalmazó Happy Meal menü egy negyedik elemmel, gyümölcspürével is bővül. Az ismert és népszerű hazai gyümölcspüré C és D vitaminokban gazdag, és 100%-ban természetes összetevőkből, gondosan válogatott gyümölcsökből, tartósítószer és aromák nélkül készül.

Éttermi etikett. Jó vagy benne?

 

Az új termék kiválóan illeszkedik a Happy Meal menükbe, amelyek egyes tévhitekkel ellentétben szintén nem tartalmaznak mesterséges aromákat és színezőanyagokat. A legnépszerűbb ételekben, így a sült krumpliban, a zsemlékben, a marha- és sertéshús pogácsákban, a McNuggetsben és más csirkés és halas termékekben nincs tartósítószer, és egyetlen McDonald’s termékben sincs nátrium-glutamát ízfokozó. A részletes tápérték-információk a hazai éttermekben a papír tálcabetéteken, a részletes összetevőlista pedig a vállalat honlapján érhető el, így a vendégek a napi szükségleteiknek és ízlésüknek megfelelő, tájékozott döntést hozhatnak maguk és gyermekeik számára.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az EU Pledge (vagyis a számos európai élelmiszeripari nagyvállalat által a gyermekeknek szóló élelmiszerreklámok terén vállalt önkéntes korlátozás) aláírójaként a McDonald’s csak az EU Pledge-ben meghatározott tápérték-kritériumoknak megfelelő menüvariációkat jelenít meg, illetve reklámoz. 12 év alatti gyermekeknek az éttermeken kívül egyáltalán nem hirdeti termékeit. A tévéreklámokban elhelyezett üzenetek pedig a gyümölcs- és zöldségfogyasztás fontosságára hívják fel a figyelmet.

 

 

Hozzászólások

Több energiaitalt fogyasztunk

Több mint 28 milliárd forintot költöttek energiaitalokra Magyarországon tavaly április és idén március között, 9 százalékkal többet, mint a megelőző 12 hónapban; mennyiségben 44 millió liter fogyott, ami 4 százalékos növekedés a Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint.
2018. 05. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Illegális pizzériát zárattak be

Illegális pizzériát zárt be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gödöllőn, az üzlet adószám és engedély nélkül, műszaki higiéniai és személyi feltételek betartása nélkül üzemelt.
2018. 05. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szélesebb körű kereskedelmi megállapodáson munkálkodik Washington és Peking

Washington és Peking szélesebb körű kereskedelmi megállapodáson munkálkodik, és ez alatt felfüggeszti a védővámokat - mondta Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter vasárnap, miután Kína és az Egyesült Államok megegyezett, hogy lemondanak a kereskedelmi háborúról és nem emelnek további vámokat.
2018. 05. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme a recept az új élelmiszerellátó rendszerekhez: kevesebb hulladék, digitalizáció és fenntartható bolygó

A pár évvel ezelőtt még képtelennek vagy naivnak tűnő elgondolások az élelmiszerekkel és mezőgazdasággal kapcsolatban mára már szinte mindennaposság váltak. Hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni a digitális technológiákat? Hogyan vethetnénk véget az élelmiszerveszteségnek és -pazarlásnak? Hogyan biztosítható a mezőgazdaság és a természet harmóniája? Mi lehet a biogazdálkodás szerepe? Ezekre és még további kérdésekre keresik a választ a tegnap kezdődött háromnapos ENSZ konferencián.
2018. 05. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gluténmentes termékeket fejleszt a SPAR

Hosszú távra tervezi az együttműködését a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete (LÉOE) és a SPAR Magyarország, melynek keretében hazai előállítású, megbízható és ellenőrzött gluténmentes termékekkel bővül a SPAR saját márkás kínálata.
2018. 05. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A szeszesitalok magyarországi adóztatása nem sérti az EU-s szabályokat

A kormány vizsgálja az Európai Bizottság elmarasztaló döntését a szeszesitalok magyarországi adóztatásáról, de a bizottságtól eltérően nem tekinti piacvédőnek a szabályozást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
2018. 05. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csütörtökön nyílik a Gourmet fesztivál

Nemzetközi sztárséfek, a hazai gasztronómia legjobb éttermei, cukrászdái és pincészetei, valamint számos program vár a Gourmet fesztivál látogatóira csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban. A rendezvény fő témái idén a gombóc, a kaviár és a pezsgő.
2018. 05. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiemelkedő redmények várhatók a hazai lapostévék piacán

Kiemelkedő értékesítési eredmények várhatók a hazai lapostévék piacán a második negyedévben, ahogy a 2010-es és a 2014-es labdarúgó világbajnokság idején is - derül ki a GfK elektronikai cikkek értékesítési adatait monitorozó kutatásából.
2018. 05. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartósan fog növekedni az e-kereskedelem

Tartós lesz a digitális kereskedelem bővülése, a kereskedőket fel kell készíteni a további növekedésre, a szabályozásnak pedig követnie kell a fejlődést - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2018. 05. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer édességcsomagot osztanak ki gyermeknap alkalmából

Több mint 8 ezer, édességet és egyéb finomságot tartalmazó tartalmazó csomagot készített össze rászoruló gyermekeknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a csaknem 10 millió forint összértékű adományt a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken tervezik kiosztani - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2018. 05. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme az év fagylaltja

A gyenesdiási Bringatanya - Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnája lett az év fagylaltja.
2018. 05. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem biztos, hogy szemétbe kell dobni, ha elromlott

Műszaki cikkek vásárlásánál nagyon figyel az energiahatékonyságra a magyar, és ez akkor is kitart, ha meghibásodik a készülék, összegzi tapasztalatait a MediaMarkt. Ugyan hazánk nem jár élvonalban az elektromos hulladékok mennyisége terén uniós viszonylatban, a műszaki áruházlánc felhívja a figyelmet a javíttatás fontosságára, hogy a minél kevesebb elektromos hulladékkal terheljük a környeztet.
2018. 05. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy év alatt tízszeresére nőtt az eMAG Marketplace partnerek száma

A tavalyi évben már több mint hárommillió magyar vásárolt a hazai webshopokban a GKI adatai alapján. Ez azt is jelenti, hogy egyre nehezebb dolga van azoknak az értékesítőknek, akik az online csatornákat nem használják. Éppen ezért indította el 2014-ben az eMAG a Marketplace nevű platformját, melynek elsődleges célja összekapcsolni a keresletet a kínálattal az eMAG-tól megszokott, kiváló minőségben és a már ismert formában.
2018. 05. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyezett tejtermékek miatt vizsgálatot indított a Nébih

Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki; egyben a hivatal arra kéri a fogyasztókat, hogy vásárláskor minden esetben ellenőrizzék a termékek csomagolásának sértetlenségét.
2018. 05. 13. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem lesz pláza Óbudán?

Az óbudai plázaberuházás a jelenlegi formájában biztosan nem fog megvalósulni, mivel nincs érvényes építési engedélye - mondta Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos a Világgazdaság online kiadásának csütörtökön, arra a szerdai bejelentésre reagálva, hogy új bevásárlóközpont épülhet Budapest III. kerületében.
2018. 05. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyibe kerül a bontott csirke - egy ábrán

A bontott csirke fogyasztói ára Magyarországon
2018. 05. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új bevásárlóközpont építést tervez az ECE Budapesten

Az ECE új bevásárlóközpont építését tervezi Budapesten. A projektterület a főváros északnyugati részén, Óbudán, a Dunához közel, az egykori Budapesti Harisnyagyár területén helyezkedik el. A tervek szerint a bevásárlóközpont három szinten, több mint 170 üzletnek és több mint 50.000 m² bérelhető területnek ad majd helyet. A projekt építési munkálatai előreláthatólag 2019-ben kezdődnek, a bevásárlóközpont nyitása pedig 2021-re várható.
2018. 05. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentette élelmiszerhulladékát a Tesco

A régióban egy év alatt 35 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékának mennyiségét a Tesco és csaknem 7 ezer tonna élelmiszer-adományt juttatott a rászorulóknak - derül ki az áruházlánc tavalyi pénzügyi évre vonatkozó jelentéséből.
2018. 05. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyökeres változásokkal egy globális élelmiszer-kereskedelemért, amely a táplálkozás javát szolgálja

A globális élelmiszer-kereskedelem alapvető minden ország számára, de eljött az ideje hogy a jelenlegi kereskedelmi szabályok újragondolásra kerüljenek azzal a céllal, hogy az az egészséges és tápláló élelmiszereknek kedvezzen, ne kizárólag az olcsóknak – nyilatkozta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) főigazgatója, José Graziano da Silva.
2018. 05. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a sertéshús kivitele és behozatala

A sertéshús kivitele és behozatala, 2004-2015 kivitel, behozatal (ezer tonna)
2018. 05. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás