Magyarországra nem szállítottak a fertőzött román juhsajtból

Magyarországra nem szállítottak a feltehetően fertőzött román juhsajtból, amelyre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki pénteken - válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.

Az Európai Bizottság által kiadott riasztás szerint fennáll a veszélye, hogy E.coli baktériummal fertőzött az olasz, német, francia és román piacon forgalmazott román juhsajt. Ezt követően a román állategészségügyi hatóság bejelentette, hogy elrendelte 20 tonna Arges megyei Bradet tejtermék visszavonását a román piacról. A Nébih jelenlegi ismeretei szerint Belgiumba, Németországba, Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba szállítottak a termékekből, ugyanakkor az érintett országok köre még bővülhet.

 

A hivatal az eset teljes kivizsgálásának lezárásáig, elővigyázatosságból, a gyártó (SC Bradet SRL) termékeinek fogyasztását nem javasolja. Amennyiben a visszahívásban Magyarország is érintetté válik, a hivatal - többek között online felületein keresztül - haladéktalanul tájékoztatja a magyar vásárlókat. Pénteken a román média közölte, hogy olasz kezdeményezésre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki a Romániából származó juhsajtra, miután az olasz hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kórházba került kislánya Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E.coli baktériumfertőzést.

 

A Nébih tájékoztatása szerint az E.coli baktériumtól történő megbetegedés forrása leggyakrabban nyers, vagy nem kellő mértékben hőkezelt, esetleg már a hőkezelést követően utószennyeződött tej, tejtermék és hús, illetve trágyával szennyeződött nyers zöldség, gyümölcs, csíráztatott mag lehet. Jellemzően emberi mulasztás, a higiéniai előírások be nem tartása esetén fordul elő.

Hozzászólások

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - A kilépés után a külföldi EU-állampolgárok könnyen regisztrálhatják magukat állandó lakosként

A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
2017. 10. 19. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma

Az előző évhez képest 64 százalékkal kevesebben, összesen 156 ezren lépték át illegálisan az Európai Unió határait az év első kilenc hónapjában, Spanyolországban azonban megduplázódott az illegális határátlépések száma a vizsgált időszakban - közölte az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerdán.
2017. 10. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az új terrorelhárítási törvénytervezetet a francia parlament

A francia parlament végleg jóváhagyta szerdán az új terrorelhárítási törvénytervezet, amely átülteti az általános jogba a november 1-én véget érő rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét.
2017. 10. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán.
2017. 10. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliók küszködnek fizetési gondokkal Nagy-Britanniában

Milliók küszködnek napi fizetési gondokkal Nagy-Britanniában, és a felnőtt lakosság fele potenciálisan sérülékeny a pénzügyi helyzetében bekövetkező valamilyen kedvezőtlen fordulattól - áll a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága által összeállított átfogó tanulmányban.
2017. 10. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét - közölte a légitársaság szerdán a honlapján.
2017. 10. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozott egy román turisztikai ügynökség csődje

Csaknem 8 millió euró kárt okozott az egyik legrégebbi román turisztikai ügynökség, az Omnia Turism csődje - mondta Mircea Titus Dobre román idegenforgalmi miniszter.
2017. 10. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ipar húzóágazatai között van a magyar élelmiszeripar

Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón.
2017. 10. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Civil szervezetek tiltakoztak az online cenzúra bevezetése ellen

Levélben tiltakozott számos civil szervezet az Európai Bizottság azon javaslata ellen, amelynek egyik rendelkezése automatikus szűrőprogram alkalmazására kötelezné a felhasználói tartalmakat közzétevő internetes platformokat, például a fénykép- vagy videomegosztó oldalakat, az aláírók szerint ugyanis ez a szólás- és az információszabadság korlátozásához vezetne.
2017. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tenne a gazdaságnak a Brexit visszafordítása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.
2017. 10. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-szerb kereskedelmi forgalom

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
2017. 10. 17. 16:20
Megosztás:
Hozzászólások:

300 milliárd forint jut az élelmiszeripar fejlesztésére

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.
2017. 10. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Ötéves csúcsra gyorsult a múlt hónapban a brit infláció.
2017. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás