Májusban több autót helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Nagy-Britanniában májusban, már a második egymást követő hónapban, de az év egészében továbbra is erős visszaesést mértek.

Májusban több autót helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában

Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) honlapján kedden közzétett kimutatás szerint májusban az egy évvel korábbihoz képest 3,4 százalékkal több személygépkocsi, 192 ezer 649 új autó kapott rendszámot. Ebből a dízelmotorral működő járművek száma 23,6 százalékkal 62 ezer 260-ra csökkent, míg a benzinmotorosoké 23,5 százalékkal 119 ezer 149-re, az egyéb alternatív üzemanyaggal működő járműveké pedig 36,1 százalékkal 11 ezer 240-re emelkedett.
   
A magánszemélyek vásárlásai 10,1 százalékkal nőttek, viszont a flottavásárlások 0,7 százalékkal, az üzletiek pedig 9,6 százalékkal csökkentek. A dízelautók piaci részesedése az egy évvel korábbi 43,8 százalékról 32,2 százalékra csökkent, a benzineseké viszont 51,8 százalékról 61,8 százalékra emelkedett. Az alternatív energiahordozóval hajtott járművek aránya 4,4 százalékról 5,8 százalékra nőtt májusban.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

 

Az idei év első öt hónapjában több mint 1 millió 79 ezer új gépkocsi került ki az utakra, ez 6,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A dízelautók száma 30,6 százalékkal csökkent, a benzineseké pedig 11,3 százalékkal nőtt.
   
Európa második legnagyobb autópiacán április előtt egy éven keresztül csökkentek az autóértékesítések, miután a vásárlók az esetleges új adóktól félve egyre jobban kerülték a dízelautókat. Szerepet játszik a csökkenésben az is, hogy gyengült a fogyasztói bizalom a Brexit körüli bizonytalanságok miatt.
   
Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója rámutatott, a májusi növekedés bátorító, és azt jelzi, hogy a piac kezd visszatérni a természetesebb növekedési ütemhez.

Hozzászólások

Harmadik hete pusztít a tűz Németországban egy lápvidéken

Harmadik hete pusztít tűz Németországban egy lápvidéken, amelyet gyakorlótérnek használ a hadsereg (Bundeswehr), a rakétakilövési gyakorlat miatt keletkezett tűz elfojtásán vasárnap már több mint 1200 tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és katona dolgozott.
2018. 09. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem vesz részt a népszavazáson

Nem vesz részt a Macedónia nevének megváltoztatására rendezett népszavazáson szeptember 30-án Gjorge Ivanov államfő.
2018. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna nem fogad el kompromisszumot a magyar állampolgárság kérdésében

Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.
2018. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oktoberfest számokban - egy ábrán

Oktoberfest számokban
2018. 09. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: A munkáspárti kongresszus szavaz az újabb EU-népszavazásról

brit Munkáspárt éves kongresszusán "egyértelmű szavazás" lesz arról, hogy a párt támogasson-e egy esetleges újabb népszavazást a brit EU-tagságról - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. A legfrissebb felmérés szerint a Labour tagságának óriási többsége új referendumot szeretne.
2018. 09. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy medvetámadás Romániában

Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU tagállamai 150 milliárd euró adóbevételtől esnek el

A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el - közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.
2018. 09. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időszakosan leállítanak két belga atomerőművet

Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán észlelt repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra.
2018. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holtpontra jutottak a Brexit tárgyalások

Theresa May szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. A brit miniszterelnök ugyanakkor biztosította a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat arról, hogy az ő jogosultságaikat nem fenyegetné az sem, ha a Brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.
2018. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az RMDSZ a román oktatási miniszter leváltását kéri

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2018. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra - jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken.
2018. 09. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken.
2018. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számíthatunk a tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
2018. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az EU importjában

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió teljes importjában az egy évvel korábbiakhoz képest, ma már az Egyesült Államok messze a legnagyobb exportőr - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. 09. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az Orion űrhajó kiszolgáló modulja

Az Airbus repülőgépgyártó brémai üzemében elkészült az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Orion űrhajójának kiszolgáló egysége, amelyet a mérnökök intenzív tesztelésnek vetettek alá - adta hírül az Európai Űrügynökség (ESA).
2018. 09. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh lap írt a V4-ek együttműködéséről

Bár a cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai szerint Csehország legjobb barátai a visegrádi országok, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország lennének, a gyakorlat ezeket a nyilatkozatokat nem igazolja - írja csütörtöki jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh liberális gazdasági és politikai napilap.
2018. 09. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása

felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása
2018. 09. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró önkéntes katonai szolgálatot vezet be

Önkéntes katonai szolgálatot vezet be Montenegró 2019-től, a tervek szerint évente száz új katonát képeznének ki - közölte értesülését a Pobjeda című montenegrói napilap csütörtökön.
2018. 09. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Horvátországban az adóreformról szóló törvénytervezetet

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta az adóreformról szóló törvénytervezetet. A dokumentum nyolc adótörvény módosítását és egy új jövedéki adótervezetet tartalmaz.
2018. 09. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Romlott a fogyasztók bizalma szeptemberben az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2018. 09. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás