Májusra helyreállhat a hízottbaromfi-termelés Magyarországon

Legkorábban májusra állhat helyre a hízottbaromfi-termelés Magyarországon - nyilatkozta szerdán az MTI-nek a hízott liba- és kacsafeldolgozással foglalkozó orosházi Pannon Fine Food Kft. ügyvezetője.

Májusra helyreállhat a hízottbaromfi-termelés Magyarországon

Nyeste Lajos elmondta: januártól érzik igazán a madárinfluenza hatását, onnantól kezdve csak heti egy-két napon tudnak vágni. Januárban napi négyezer állatot dolgoztak fel, februárban némileg javult a helyzet, de két napra így is csak 8-10 ezer darab víziszárnyas levágása jut. A novemberi csúcsidőszakban naponta 7-8 ezer szárnyast vágtak, tehát a kapacitásuknak jelenleg is csak egyharmadát tudják kihasználni - húzta alá.
   
Hozzátette: tavaly egy hónapban 350-400 millió forintos bevételt tudtak produkálni, januárban ez 70 millióra csökkent. A vállalatot 200-300 millió forintos veszteség érhette volna az év első néhány hónapjában, ám a megtett intézkedések (tárgyalások a beszállítókkal, alkalmazottak kirendelése) hatására az ügyvezető reményei szerint ez 80-100 millióra csökkenthető.
   
Nyeste Lajos úgy véli: leghamarabb májusban állhat helyre a rend, onnantól talán már nem veszteséget termelnek. Több Bács-Kiskun megyei állattelepen ugyanis a nagy hideg miatt csak most tudják befejezni az elrendelt fertőtlenítést, és most indulhat meg ismét a termelés. A liba és a kacsa egy hónap után kel ki a tojásból, és körülbelül három hónap alatt éri el a vágósúlyt.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Abban az esetben, ha teljes szülőpárokat kellett megsemmisíteni a járvány miatt, akkor még hosszabb időt, akár egy évet is igénybe vehet, mire helyreáll a termelés - jegyezte meg.
   
A vállalat jelenleg egyik tulajdonosa, a Green Divízió Kft. szárnyasát dolgozza fel, a cég törzsállományát ugyanis nem érintette a madárinfluenza, tudnak szállítani.
   
A jelenleg levágott szárnyasokat a hazai és a nyugat-európai, főként a francia piac veszi fel. A Pannon Fine Food Kanadával, Szingapúrral, Japánnal és Hongkonggal volt korábban kapcsolatban, ezen országok mindegyike elrendelte az importtilalmat. Az ismételt szállítást e célországokba az utolsó járványkitörést követően leghamarabb 3 hónap után lehet kérvényezni.
   
Az ügyvezető a kereslet visszaesésére számít. Mint mondja, félelme szerint elsősorban a távol-keleti országokkal lesz nehéz ismét felvenni a kapcsolatot, ott ugyanis főként éttermek a végső felhasználók, és ha egy alapanyagot bizonytalan ellátásúnak ítélnek és levesznek az étlapról, akkor az nehezen kerül oda vissza.
   
Nyeste Lajos elmondta: tavaly 230 saját dolgozójuk volt, emellett bérelt és alkalmi foglalkoztatottakkal is dolgoztak, a külső szolgáltatókat (takarítás, őrzés-védelem) is beleszámítva összesen közel 300-an dolgoztak csúcsidőben az üzemben. Jelenleg 190 saját alkalmazottuk van, bérelt és alkalmi munkavállalójuk pedig egy se. Néhány dolgozójukat - 30-40 személyt - kirendeltek két konzervgyárnak, "amiben partnerek a dolgozók".
   
A szakma nagy félelme, hogy a vadmadarak a tavaszi vonulás során újra megfertőzhetik a víziszárnyas állományt. "Egy sokkot még túlél az ágazat, két-hármat már nem" - fogalmazott. Az állomány zártan tartása segíthet a megelőzésben, ám a víziszárnyasok nagyon rosszul viselik a zártan tartást - jegyezte meg.
   
A száz százalékban magyar tulajdonú Pannon Fine Food Kft. 2014 októberében hozta létre Orosházán a vágóüzemét. Fő tulajdonosai a Green Divízió Kft., a Mafarm Kft. és az Integrál-Hat Kft., amelyek Nyeste Lajos szavai szerint a teljes magyar hízott baromfitermelés (körülbelül 5 millió kacsa és 2 millió liba) közel felét adják. "Ez a háttér az iparágon belül is különös stabilitást ad hosszú távon, megkönnyítve a nehéz időszak túlélését, és biztosítja a lehető leggyorsabb visszaállást" - fogalmazott az ügyvezető.
   
A Pannon Fine Food 2015-ben 3,3 milliárd forintos árbevétel mellett 1,8 milliós adózott eredményt ért el. Az árbevétel 2016-ban 4,5 milliárd forint körüli összegre emelkedik, ami mögött az áll, hogy míg 2015-ben 950 ezer baromfit dolgoztak fel, tavaly ez a szám 1,2 millió fölé nőtt. Az üzem éves kapacitása maximálisan 1,5 millió baromfi lehet - mondta Nyeste Lajos.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.
2017. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás