Malőrök, amik a startupok bukásához vezetnek

Míg a média és a szakma a startupok világraszóló sikereitől visszhangzik, a valóságban ezek a sikertörténetek csupán a kisebbséget alkotják: a CB Insights legfrissebb, csaknem 300 alapító és befektető tapasztalatait összegző kutatása szerint az induló tech startupok 70 százaléka az első kockázati tőkeinjekciót követő 20 hónap során elbukik. Kiválogattuk azokat a banánhéjakat, amelyeken a legtöbbször hasalnak el az újonnan alapított startupok.

Malőrök, amik a startupok bukásához vezetnek

A felhasználói igények mellőzése


A kutatás egyértelműen a felhasználói igények téves vagy hiányos felmérését jelezte, mint a legveszélyesebb rizikófaktor. Hiába adott a kiváló technológia, a megfelelő szakértelem és egy impozáns marketingstratégia: ha az üzleti tervben nem kapott kellő hangsúlyt az előzetes piackutatás, az út a továbbiakban a vállalkozás gyors bukásához vezethet.


Különösen a technológiai szektorokban tevékenykedő startupoknál megfigyelhető, hogy túlbonyolítják a kezelőfelület kialakítását, ami miatt a kezdeti felhasználói élmény jelentősen csorbul. Az efféle termékeknél kulcsfontosságú, hogy már az interakció első pillanataiban megragadják a felhasználókat, inspirálják őket a termék további használatára.


Szintén a tech vállalatoknál elterjedt, hogy a fejlesztők elfelejtik a „kevesebb néha több” elvét és már a projekt indulásánál túl sokat akarnak – ebben az esetben sokkal szerencsésebb, ha kezdetben egy-két kiemelt jellemzőt helyeznek a termék fókuszába és azt fejlesztik minél tökéletesebb szintre, illetve ezeket kommunikálják egyértelműen, ahelyett, hogy „feature-ök” tucatját zúdítják a felhasználók nyakába.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A fentebb felsorolt esetek egyébként könnyen megelőzhetőek lennének, visszatérő problémát jelent azonban az alapítók hozzáállása: számos esetben annyi időt töltenek a termék kezdeti fejlesztésével, tökéletesítésével, hogy teljesen elvesztik a kritikus hozzáállást, és mire a felhasználók elé tárják az első tesztelhető verziót, ötletük visszafordíthatatlan károkat szenved.


Amikor az alapítók vagy a befektetők oldala hibádzik


A felhasználói oldalról érkező gondokkal egyenlő mértékben jellemző a vezetőség és a befektetők felől felmerülő problémák.

A startupok korai életszakaszában kulcsfontosságú a meggyőző minőségű minimális életképes termék (Minimum Viable Product, MVP) megalkotása. Ez azt a prototípust takarja az adott termékből, szolgáltatásból, amellyel az alapítók képesek meggyőzni a befektetőket egy esetleges tőkeinjekcióról.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Amennyiben az alapítócsapat jelentős külsős segítség nélkül képtelen elkészíteni ezt a prototípust, azt vehetjük intő jelnek, amely arra utal, hogy nem elég kompetensek a vállalkozás feljebb juttatásához, vagy rosszul választották meg a tevékenységi kört.


Ennek a jelenségnek az ellenpólusán találjuk azt az esetet, amikor a vezetőség nem hajlandó kiadni a kezéből az irányítást még olyan területeken sem, amelyekben nem mozognak otthonosan. Ideig-óráig vonzónak tűnhet az ilyen módon jelentkező költségcsökkenés, de hosszabb távon kiütközik a szakértelem hiánya. Egy hozzáértő termékmenedzser felvétele közvetlenül a startup indulásánál aranyat érhet.


Gyakran előforduló hiba az is, ha a cégalapítók túl korán állnak neki befektetőket keresni. Ha ez a projekt kiforratlan állapotában történik, magától értetődő módon szkeptikus fogadtatással találják szembe magukat. A kockázati tőkebefektetők számára fontos, hogy a projektben lássák azokat a tulajdonságokat, amelyek előrevetítik a jövőbeni fejlődést, növekedést: elégítsen ki adott piaci igényt, legyen egyértelmű a célközönség, de az is pozitívumokkal szolgálhat, ha már adott egy szűk befektetői, akár baráti kör, akik a projekt mögé álltak.


Azon is könnyen elcsúszhat egy alapjában véve jó kezdeményezés, ha az alapítók belső körében, illetve az alapítók és a befektetők között félreértések adódnak a szerződéskötések, az ütemezés, a feladatkörök és a célkitűzések terén.

A témáról bővebben


A startupok korai bukásainak jellemző esetei a Duna régióra kiterjedő ACCELERATOR program kétnapos záróeseményén is terítékre kerülnek május 28-án a budapesti BRKLYN szórakozóhelyen, illetve másnap az Akvárium kishalljában. Az eseménysorozat a Hungarian Business Angel Network (HunBAN) a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. és a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség közös szervezésében valósul meg.


Az egész délutános modul során pénzügyi szakértők és cégalapítók számolnak be azokról a hibákról, amelyeket a startupok a befektetőkkel történő tárgyalások alatt, a tőkebefektetők számára megtartott cégbemutatók során és a befektetés megvalósulását követően elkövethetnek. A témákat Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója, Medveczky Márton, a Flashpoint alapkezelő befektetési szakembere, Kisgergely Kornél, a Hiventures kockázati tőketársaság vezérigazgatója, Zsembery Levente, az X-Ventures kockázati tőkealap-kezelő vezérigazgatója, Simon István, a PrefixBox startup cég vezérigazgatója, illetve Györkő Zoltán és Wagner Endre, a BalaBit szoftverfejlesztő cég alapítói járják körül. Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.


Forrás: SZTAK blog

Hozzászólások

Marad a meleg idő

Augusztus utolsó napjaiban is marad a nyárias meleg, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal. Továbbra is sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 08. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsonyabban zárt a BUX

A múlt pénteki záráshoz képest 1,22 százalékkal, 486,32 ponttal alacsonyabban, 39 519,58 ponton fejezte be a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX.
2019. 08. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja

Már extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja az ország egyes területein, a tetőzés szeptember elején várható - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap déli Híradójában.
2019. 08. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig ennyien igényelték a bölcsődei támogatást

Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a méhcsaládok száma Magyarországon

A méhcsaládok száma Magyarországon (2000-2018)
2019. 08. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar női jégkorong-válogatott legyőzte Svájcot

A magyar női jégkorong-válogatott 2-0-ra legyőzte Svájc együttesét a háromcsapatos érdi felkészülési torna utolsó mérkőzésén, szombaton.
2019. 08. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar kultúra és a néphagyomány a magyar közösségek megmaradásának alapja

A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton Potápi Árpád János erről a Kassához közeli településen megépült Ilosvai Há ünnepélyes átadóján mondott köszöntőjében
2019. 08. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szárnnyal bővítik a Mindszenty Általános Iskolát Esztergomban

Megkezdődött a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola bővítése, egyházi forrásokból 542 millió forintért új szárnnyal bővítik az épületet - mondta el az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
2019. 08. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul is feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV

Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés Pécsett

Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.
2019. 08. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az államháztartás egyenlege

az államháztartás egyenlege; a központi költségvetés egyenlege; milliárd forint
2019. 08. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptember közepén jelenik meg Eötvös Péter új lemeze

Eötvös Péter, Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester, az egyik legismertebb magyar operaszerző szeptember 13-án megjelenő Gliding című új albuma a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának és Hakan Hardenberger svéd trombitaművész közreműködésével készült - közölte a Peter Eötvös Contemporary Music Foundation az MTI-vel.
2019. 08. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte zivatarra figyelmeztetnek

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra és vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 08. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Innovációs kisvállalkozás új üzemét avatták Nagykanizsán

Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán.
2019. 08. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinnyefogyasztást ösztönző kampány indult

Dinnyefogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum (AMC), az akcióval az idén hosszabb dinnyeszezonra szeretnék felhívni a figyelmet.
2019. 08. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújították a tatabányai sportiskolát

A tanév kezdetére 360 millió forintos beruházással elkészült a tatabányai Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola energetikai felújítása - mondta a város polgármestere a pénteki átadáson.
2019. 08. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az államháztartás hiánya

A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 39 519,58 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: