Már az Apple-gépek sincsenek biztonságban - zsarolóvírus támad

Az Apple számítógépek operációs rendszerét is elérik a különféle kártevők, köztük a kiberbűnözők körében egyre népszerűbb zsarolóvírusok, március elején az ESET kiberbiztonsági cég szakemberei az Apple védelmi technológiáját kijátszó vírust lepleztek le.

Már az Apple-gépek sincsenek biztonságban - zsarolóvírus támad

Az ESET és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleménye szerint például a KeRanger nevű kártevő a megfertőzött hivatalos letöltő oldal érvényes fejlesztői aláírásával ki tudta játszani az Apple számítógépek operációs rendszerében, az OSX legújabb verzióiban bevezetett védelmi vonalat is (Apple Gatekeeper Execution Prevention).

 

A zsarolóvírusok, a ransomware kártevők kódolással teszik használhatatlanná a számítógépen tárolt adatokat és csak váltságdíj fizetése ellenében oldják azt fel, ez utóbbira azonban nincs garancia. Az ESET szakemberei azt javasolják, hogy a Mac számítógépek alapbeállításainál az alkalmazások futtatására vonatkozóan a legszigorúbb, a kizárólag a Mac App Store-ból származó programok futását engedélyező opciót válassza ki a felhasználó, és telepítsen a gépre védelmi szoftvert. Ezen túlmenően a szakemberek rendszeres biztonsági mentés javasolnak az okoseszközök és számítógépek esetében is, illetve a védelmi szoftverek használatát a készülékeken, bármilyen operációs rendszerről is legyen szó.

 

A szakemberek szerint erre azért is szükség van, mert az Android felhasználók sem érezhetik teljes biztonságban magukat. Az ESET kutatói egy újabb Androidos trójai kártevőre figyelmeztetnek, amely 20 nagyobb bank ügyfeleit célozta meg Ausztráliában, Új-Zélandon és Törökországban. A program a pénzintézetek ügyfeleinek mobilbankos bejelentkezési adatait próbálta ellopni. A zsarolóvírus (Android/Spy.Agent.SI) hamis bejelentkezési oldalra vezette a felhasználókat, és mindaddig blokkolta a képernyőt, amíg meg nem adták a belépési adatokat. A tolvajok ezek után már távolról is be tudtak lépni az áldozatok fiókjába és képesek voltak onnan pénzt utalni. A kártevő segítségével a bűnözők elküldték maguknak a fertőzött készülék összes beérkező SMS üzenetét, majd törölték ezeket a felhasználó eszközéről.

 

Ez a módszer lehetővé teszi a kétfaktoros SMS-alapú hitelesítés megkerülését, anélkül, hogy gyanút keltene a készülék tulajdonosában - mondta Lukáą ©tefanko, az ESET androidos kártevőkre specializálódott víruskutatója.

 

A legutóbb nyilvánosságot kapott Mac-fertőzésekkel kapcsolatban a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat blogján Jeffrey Esposito megjegyzi, hogy az első fertőzéseket már 2005-ben észlelték a vírusvédelmi vállalatok, a felhasználók azonban sajnos továbbra is makacsul ragaszkodnak a rendszer sérthetetlenségének az illúziójához. A statisztikák alapján azonban a Mac felhasználók nincsenek akkora biztonságban, mint ahogy azt hinni szeretnék magukról - mutat rá. Az OSX operációs rendszerre írott adware kártevők száma például 2012 óta ötszörösére emelkedett. A Kaspersky Lab védelmi szoftverei 2015-ben hatmillió támadást hárítottak el Mac gépeken. A vállalat mintagyűjteményében pedig már több mint 24 ezer Mac-kártevő szerepel, míg 2010-ben csak 500, 2005-ben pedig csak 200 volt a számuk.

Hozzászólások

Hekkertalálkozó lesz Budapesten

Immáron 14. alkalommal gyűlnek össze az etikus hekkerek képviselői Budapesten, Közép-Kelet-Európa IT biztonsági fesztiválján, a Hacktivityn.
2017. 10. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogy változtatja meg a megtakarítási piacot a digitalizáció?

Tátrai Bernadett szerint a fintech cégek nem az ellenségeik, a digitális megoldások pedig összehangolhatók a fizikai értékesítési csatornákkal. Hogy ez a kombináció működjön, 1. ügyfélértéknek vagy ügyfélélménynek kell keletkeznie, 2. gyorsnak kell lennie és 3. kényelmesnek.
2017. 10. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

5 éven belül minket is leválthat egy robot?

Rövidtávon a robotok elvehetik a munkahelyek 5 százalékát, miközben az álláskeresés is egyre inkább a mobilfelületre terelődik át. Az aktív munkavállalók 75 százalékát 2020-ra a digitális világban otthonosan mozgó Y-generáció tagjai teszik majd ki, akiknek természetes a projektjellegű munkavállalás. Mindeközben a magyar egyetemisták háromnegyede lehetségesnek tartja, hogy 5 év múlva már nem a jelenleg választott szakmájában fog dolgozni. A Profession.hu toborzási szakértője és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docense szerint éppen ezért a szakmai sikerhez ma már nem a lexikális tudás bővítésére, hanem elsősorban speciális készségek és kompetenciák fejlesztése van szükség.
2017. 10. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar vállalatok már a rajtnál lemaradhatnak

A digitális gazdaság jelenében másodpercenként keletkező, szinte felfoghatatlan méretű adathalmaz megfelelő feldolgozása és strukturált analízise egy cég közép- és hosszú távú életben maradásáról dönthet. Aki lemarad, kimarad, a digitális darwinizmus korában a Big Data lehet a vállalati digitális transzformáció sikerességének, a versenyelőny megtartásának és növelésének egyik kulcsa. Ezért egy nemzetközi oktatási tapasztalattal rendelkező, testreszabott gyakorlati képzést nyújtó hazai cég Big Data tanácsadásra és -rendszerek üzemeltetésére szakosodott partnerével közösen a komplex feladatra alkalmas adattudósok kiképzését tűzte ki céljául.
2017. 10. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internetet kaphatnak az iskolák 2019 végéig

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy magyar vállalkozás került idén a legjobb technológiai cégek közé

Négy magyar vállalkozás került idén a legjobbak közé a Deloitte közép-európai technológiai cégeket összesítő rangsorain, a leggyorsabban növekvő vállalkozások között a Starschema a 24., a Hiflylabs pedig a 44. lett, míg a legdinamikusabb kezdő vállalkozások között a Tresorit az 5. az OptoForce pedig a 9. helyet szerezte meg
2017. 10. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást írt alá az Interpol és az orosz Kaspersky Lab számítógépes cég

A kiberbűnözés elleni együttműködésről írt alá újabb megállapodást az Interpol és a Kaspersky Lab orosz számítógépes cég - közölte csütörtökön internetes oldalán a nemzetközi bűnüldöző szervezet sajtószolgálata.
2017. 10. 13. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzesőt zúdít a mesterséges intelligenciát fejlesztőkre a Microsoft

Csaknem egymilliárd forintnak megfelelő kockázati tőkét oszt szét a Microsoft Európa, Észak-Amerika és Izrael mesterséges intelligenciában utazó legjobb startupjai között. A megmérettetéssel az informatikai óriás célja az, hogy közelebb hozza a felhasználókhoz a mesterséges intelligenciát.
2017. 10. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilizálódik a hagyományos számítógépek piaca

A prognózisoknál jóval kisebb 0,5 százalékos csökkenéssel stabilizálódott a harmadik negyedévben a hagyományos számítógépek világpiaci forgalma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.
2017. 10. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 milliárd forint jut a digitális pontok bővítésére

Az ősszel létrejövő Digitális jólét program pontok országos hálózatának bővítésére ötmilliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián hétfőn Budapesten.
2017. 10. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért szükséges szabályozni, hogy mennyit időt tölthet a gyerek számítógép előtt

A határok kijelölése és a következetesség a legfontosabb, ha a gyerekek számítógépes játékokat játszanak - hangsúlyozta Földi Rita klinikai szakpszichológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spy Wars avagy hogyan lopnak és másolnak egymástól a hackerek

A kifinomult kiberbűnözők már nemcsak az egyszerű felhasználókat vagy a vállalatokat támadják, hanem más hacker csoportokat is annak érdekében, hogy ellopják az áldozatok adatait, a másik csoport eszközeit, és technológiáját valamint, hogy felhasználhassák annak infrastruktúráját. Ez tovább nehezíti a biztonsági szakértők munkáját – derül ki a Kaspersky Lab GReAT (Global Research and Analysis Team) részlegének legújabb kutatásából.
2017. 10. 09. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A sofőr kiszáradását érzékelő üléshuzatot fejlesztettek holland kutatók

A sofőr kiszáradását érzékelő üléshuzatot fejlesztettek ki holland kutatók - írta a BBC hírportálja.
2017. 10. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei bemutatta új mobil felhő tárhelyét okostelefon-felhasználók számára

A Huawei Fogyasztói Üzletága bejelentette az új Huawei Mobile Cloud-ot, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók vezeték nélkül menthessék és állíthassák vissza adataikat és beállításaikat, valamint egyszerűen szinkronizálhassák Huawei készülékeiket. Az új felhőszolgáltatás megkönnyíti az adatmegosztást és az adatok biztonságos tárolását és elérését a Cloud Drive-ban, az adatokat pedig kizárólag az Európai Unión belül, európai szervereken tárolják majd.
2017. 10. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Humán vs. Robot – ideje felébredni!

Lehet-e automatizálni a HR-es folyamatokat a toborzástól a beléptetésig? Lépést tud tartani a HR szakma a rohamosan fejlődő technológiai újdonságokkal? Ezekre és még sok hasonló kérdésre kereste a választ a Profession.hu által szervezet Humán vs. Robot – avagy az automatizált HR jövője címmel megrendezett szakmai konferencia. Szakmai cunami. Így jellemezte nyitó beszédében Paróczay Balázs, talent resourcing stratéga azt a technológiai fejlődést, ami a HR szakmát érintő digitális megoldások fejlődésében az elmúlt években végbement a világban. Ezek az újítások egyre inkább teret nyernek a kiválasztási folyamatok leegyszerűsítésében és mentesíthetnek az olyan mindennapi monoton munkafolyamatoktól, mint amilyen például az adminisztráció: a chatbotok és különböző alkalmazások ezt a terhet egyre hatékonyabban tudják levenni a szakma válláról.
2017. 09. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetéseket is meghódítják az okostelefonok?

Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak – jelezte a K&H.
2017. 09. 27. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Először teszteltek önvezető légitaxit Dubajban

Először teszteltek önvezető légitaxit Dubajban, egyelőre utasokat nem szállított - jelentette be a közlekedési hatóság hétfőn.
2017. 09. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

500 ezer eurós összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

A digitális innovációban és oktatásban vezető szerepet betöltő európai szervezet, az EIT Digital immár negyedik alkalommal hirdeti meg pán-európai versenyét, az EIT Digital Challenge-et. Innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak öt digitális területen 2017. október 8-ig. A győztesek egyenként 100.000 euró értékű támogatást nyerhetnek az EIT Digital pán-európai innovációs hálózatától.
2017. 09. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Önvezető vállalatok a láthatáron?

A kiskereskedelemben jól látható módon egyre inkább az automatizált, digitális folyamatok veszik át az élőmunka szerepét. A vállalatok közötti kereskedés azonban eddig úgy tűnhetett, kevésbé érintett ezen a téren. A New York-i TXF konferencián Christophe Spoerry, az Euler Hermes Digitális Ügynökségének társalapítója a nagykereskedelmi területek automatizálásáról, a mesterséges intelligencia térhódításáról beszélt, melynek vége akár a lényegében „önvezető” vállalatok kialakulása is lehet. A verseny formában megrendezett konferencián olyan nagyvállalatok előadásait is megelőzte ez a prezentáció, mint például a Microsoft vagy az IBM.
2017. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan bővül az internetpiac

Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése a második negyedévben; az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
2017. 09. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás