Már az első negyedévben nőtt az építőipari termelés

Márciusban az építőipari termelés volumene 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első negyedévben 19,0 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye a januári 42,6 és a februári 26,4 százalékos emelkedés jóvoltából - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Már az első negyedévben nőtt az építőipari termelés

Az előző havihoz mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciusban 10,3 százalékkal csökkent. A márciusban előállított 186,8 milliárd forint termelési érték azonban 20,8 százalékkal nagyobb a februárinál, és a növekedés egyenletesen oszlik meg a magas- és mélyépítő ágazat között.
   
Az épületek építésének volumene a februári 20,4 százalék után márciusban 0,2 százalékkal, az első negyedévben pedig 18,3 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az egyéb építmények építése márciusban 4,1 százalékkal az első negyedévben 21,0 százalékkal nőtt a februári 40,3 százalékos és a januári 31,4 százalékos emelkedés nyomán.
   
A
megkötött új szerződések volumene az előző évhez képest 7,1 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,2 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 22,7 százalékkal kisebb lett. Március folyamán irodaépületek mellett kereskedelmi, ipari és oktatási épületek építésére kötöttek nagy értékű új szerződéseket.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene március végén 78,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0, az egyéb építményeké 116,9 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel ezelőtt.
   
Az építőipar termelői árai a tavalyi 5,2 százalékos emelkedés után az első negyedévben 8,2 százalékkal emelkedtek a múlt év első negyedéhez képest, az épületek építése 11,0 százalékkal drágult a mélyépítési termelői árai 5,9 százalékkal emelkedtek.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Így alakul az építőipari termelés

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat az építőipar növekedése

Egész évben folytatódhat az építőipar erőteljes növekedése a szerződésállomány és a beadott lakásengedélyek száma alapján - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.
2018. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is gond a kapacitáshiány az építőiparban

Elemzők szerint nem volt meglepő az építőipar áprilisi növekedése, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az ágazatban továbbra is gondot jelent a kapacitáshiány.
2018. 06. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban ennyit nőtt az építőipar termelése

Áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 06. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesít a magyar építőipar, de javítani kell a kkv-k hatékonyságát

Az építőipar Magyarországon nagyon jól teljesít, a szektorban dolgozó magyar kis- és közepes vállalkozások hatékonyságát azonban javítani kell, ebben a folyamatban a kormánynak és azon belül az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is fontos szerepe van - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, a Távol még a trendforduló az ingatlanpiacon című konferencián.
2018. 06. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien dolgoznak az építőiparban - ábrán mutatjuk

Az építőiparban dolgozó fizikai foglalkozásúak, ezer fő
2018. 06. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az árverseny veszélybe sodorja a tetőépítési piacot

Jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban a tetőfedő termékek lakossági piaca. Bár továbbra is a hagyományos cserepek iránt a legnagyobb a kereslet, mellettük egyre bővül azoknak a száma is, akik a cserepeslemezt részesítik előnyben. Azonban korántsem mindegy, hogy az utóbbi technológia esetében milyen minőséget választanak a vásárlók. Elképesztő különbségek tapasztalhatók a termékek tartóssága terén. Kotormán István, a Swedsteel-Metecno műszaki és fejlesztési vezetője szerint az erős árverseny miatt az embereknek még inkább oda kell figyelniük a tetőfedő anyagok minőségi jellemzőire, hogy véletlenül se fussanak bele olyan gyors, olcsó megoldásokba, amelyek utóbb csak pénzkidobást, bosszúságot jelentenek.
2018. 06. 06. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

24 éves csúcsot értek el az amerikai építőipari kiadások

Az Egyesült Államokban mintegy 24 éves csúcsra emelkedtek az építőipari kiadások áprilisban.
2018. 06. 02. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén a beruházások uralják az építőipart

Idén a beruházások határozzák meg az építőipart, mivel a munkaerőhiány miatt a hatékonyságot gépek, szerszámok és technológiák beszerzésével lehet csak fenntartani - mondta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
2018. 06. 01. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Félnek a robotoktól az építőiparban – de a munka nehezét rábíznák

Az építőipari vállalkozások többsége még digitálisan éretlen, de egyre többen használnak internetet és informatikai eszközöket. Minden harmadik építőipari szakember félti a munkáját a robotoktól, mégis sokan adnák robot kezébe a munka nehezebb végét – derül ki a Mapei Kft. friss felméréséből, melyben 230 építőipari kisvállalkozót kérdeztek.
2018. 05. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legkülönlegesebb téglaépületeket díjazták

Templom, biomassza-erőmű, lakóház, múzeum és egy különleges művészlak is szerepel a Wienerberger Brick Award 2018 versenyén díjazott, természetes kerámiatéglát és -cserepet használó épületek között. A nemzetközi elismerésért 44 ország, közel 600 nevezett építészeti projektjét vizsgálta meg a szakértői zsűri.
2018. 05. 30. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét milliárd forintból korszerűsítették a Váci Cementgyárat

Befejeződött a Váci Cementgyár 7 milliárd forintos korszerűsítése, a modernizált üzemet pénteken avatták föl - közölte a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) pénteken az MTI-vel.
2018. 05. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben márciusban az előző hónaphoz képest - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentéséből.
2018. 05. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly lassulást hozott a március az építőiparban

Márciusban mindössze 1,4 százalékos növekedést ért el az építőipar, amely az idén 10 és 20 százalék közötti növekedésre lehet képest.
2018. 05. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből. A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.
2018. 05. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakás épül Magyarországon - egy ábrán

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2018. 05. 07. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számítani lehetett a lakásátadások megugrására

A tömegesen indított fejlesztések mostanra érnek végső kivitelezési fázisba, ezért nem meglepő a lakásépítések számának jelentős növekedése - így vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett friss adatairól az elemzők az MTI-nek eljuttatott kommentárjaikban.
2018. 05. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Építési engedélyek, lakásépítések Magyarországon - egy ábrán

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2018. 05. 05. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóval több lakás épült az első negyedévben

Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 05. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás