Már nem csak a fővárosiak kiváltsága az öngondoskodás

Több mint 25 százalékkal emelkedett az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni befizetések összege az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A pénztár által kezelt vagyon mellett a taglétszám is bővült. A harmadik negyedévig bezárólag több mint 50 százalékkal többen csatlakoztak a pénztárhoz, mint a másodikban. A főváros és Pest megye után Észak-Magyarország területén Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legnépszerűbb az öngondoskodás.

Már nem csak a fővárosiak kiváltsága az öngondoskodás

Az idei harmadik negyedévben több mint 10 000 új taggal bővült az OTP Nyugdíjpénztár, október végén a pénztár összesen 223 590 tagot jegyzett. Továbbra is kiegyensúlyozott a nemek aránya, a társaság adatai szerint a női tagok száma csak minimálisan haladja meg a férfi öngondoskodókét. A tagok átlagéletkora továbbra is 40 év.

Visszafogott megtakarítók

Az öngondoskodók száma mellett az OTP Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon nagysága is növekedett 2017 harmadik negyedévében. Összesen 243 milliárd forintnyi megtakarítást kezel a társaság jelenleg, ami 11,5 százalékos növekedést jelent 2016 végéhez képest. Az OTP Nyugdíjpénztár adataiból kiderül, hogy a tagok megfontoltak a befizetéseik terén, az új belépők átlagos havi öngondoskodásra fordított befizetése 6166 forint volt a vizsgált időszakban. A pénztári befizetések megoszlását tekintve elmondható, hogy továbbra is az egyéni befizetések dominálnak, 2017. szeptember végéig a pénztári tagok összesen 8,5 milliárd forintnyi megtakarítást helyeztek el az OTP Nyugdíjpénztárnál, ami 27 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

„Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi évek trendjét követően várhatóan 2017-ben is emelkedni fog a pénztárunk taglétszáma. Ehhez arra volt szükség, hogy az új belépők száma októberig négy éves csúcsponton, a megszűnése pedig mélyponton legyen.

Ugyanakkor még mindig azt látjuk, hogy van hová fejlődni, ugyanis sokan még mindig későn, akár csak negyven éves koruk után kezdik el az öngondoskodást. Pedig, ha valaki 30-35 évesen akár csak havi 5 000 forintot tesz félre, már azzal is milliós nagyságrendű összeget spórolhat nyugdíjas éveire.” – mondta el Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Vidéken is népszerű az öngondoskodás


Továbbra is Budapestről csatlakoznak a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárhoz, az új belépők 23 százaléka fővárosi lakos. Őket követi Pest megye, ahonnan az új tagok 13 százaléka érkezik, de egyre többen gondolnak előre a nyugdíjas éveikre vidéken is. Az északi megyékben egyre népszerűbb az öngondoskodás kérdése, ezt támasztja alá az is, hogy 2017 első félévében a főváros és környéke után innen léptek be a legtöbben az OTP Nyugdíjpénztárba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 5,68 százalék, Hajdú-Bihar megye: 5,12 százalék és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 4,75 százalék).

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi időm van még hátra az életemből? - kalkulátor

Mikor mehet nyugdíjba a szabályok szerint?

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig?

Hozzászólások

Emelkednek a nyugdíjak Csehországban

Januártól átlagosan 4,7 százalékkal, mintegy 900 koronával (11 160 forint) emelkednek az öregségi nyugdíjak Csehországban - közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2018. 09. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is jár a prémium a nyugdíjasoknak

Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.
2018. 09. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen tüntettek Oroszországban

Oroszország többtucatnyi városában tüntettek vasárnap a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, annak dacára, hogy a hatóságok mindössze négy településen - Kurgánban, Csebokszáriban, Kirovban és Bereznyikiben - engedélyezték egyértelműen a megmozdulásokat.
2018. 09. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszok többsége a nyugdíjkorhatár-emelés ellen szavazna

Az oroszok 77 százaléka a jelenlegi nyugdíjkorhatár megtartására szavazna, ha most népszavazást tartanák róla - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont által hétfőn közzétett felmérésből.
2018. 09. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin enyhített az orosz nyugdíjreformon

Halaszthatatlannak nevezte a tervezett nyugdíjreform bevezetését szerdai televíziós beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanakkor enyhítéseket jelentett be annak egyes tervezett előirányzataival kapcsolatban.
2018. 08. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyta az új nyugdíjprogram tervezetét Legyelországban

Jóváhagyták a lengyel kormány keddi ülésén a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogram tervezetét, a feltehetőleg a jövő év közepén életbe lépő rendszer évente 2,8 milliárd eurónak megfelelő plusz eszközt hoz a lengyel tőkepiacra.
2018. 08. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin: Méltányos lesz a nyugdíjreform

Méltányosnak és "emberi léptékűnek" kell lenniük nyugdíjra vonatkozó törvényi szabályozásban végrehajtandó változtatásoknak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Omszkban kedden szociális kérdésekről megtartott kormányülésen.
2018. 08. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosították a cseh nyugdíjtörvényt

Módosította a cseh nyugdíjtörvényt a prágai képviselőház, eszerint a jövőben gyorsabban emelkednek majd a nyugdíjak - közölte a közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerdán.
2018. 08. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai Y-generáció több mint fele nem tervezi a nyugdíjas éveit

A Fidelity International és az Ant Fortune, az Ant Financial leányvállalata ötéves együttműködési megállapodást írt alá egymással, hogy felmérje, mennyire állnak készen a kínaiak a nyugdíjas éveikre. A partneri kapcsolat egyrészt az Ant Fortune hatalmas digitális platformját és adatelemző kapacitását, másrészt a Fidelity globális befektetési és nyugdíj-előtakarékossági tapasztalatát fogja használni egy olyan kutatási program során, amely segítségével bepillantást nyernek a kínaiak befektetési és megtakarítási szokásaiba és felmérhetik, általánosságban mennyire tudatosan a kínaiak, ha a nyugdíjukról van szó.
2018. 08. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is lesz nyugdíjprémium?

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 08. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CIB Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadt az Allianz Hungáriába

A CIB Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadt az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárba - közölte az Allianz Hungária szerdán az MTI-vel.
2018. 08. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíj-megtakarítás: a fiatalok tudják, mégsem csinálják

A fiatalabb generációk egyre inkább felismerik a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből. Az 1000 válaszadó megkérdezésével készült kutatás rámutatott, hogy az Y generációba tartozó válaszadók több mint 47 százaléka gondolja úgy, hogy már 25 éves kor előtt érdemes megkezdeni az anyagi felkészülést a nyugdíjas korra. Ezzel szemben az OTP Nyugdíjpénztár belépési adatai azt mutatják, hogy a legtöbben továbbra is inkább 40 éves koruk körül kezdenek el félretenni a boldog nyugdíjas évekre.
2018. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban?

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint reform nélkül megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban.
2018. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem szívesen vállalnak munkát a nyugdíjasok

A magyar nyugdíjasok 80 százaléka egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet, 11 százalékuk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen - derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb, MTI-nek hétfőn küldött reprezentatív kutatásából.
2018. 08. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjas mankóra szorulnak a mai fiatalok

Az OTP Nyugdíjpénztár kampányában nyugdíjas mentorok adják át tapasztalataikat.
2018. 07. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjas kor? Ráérünk arra még! Vagy mégsem?

Egyre tovább élünk, de mégsem teszünk félre idősebb korunkra, így a most aktív magyaroknak várhatóan a nyugdíj mellett is keményen dolgozniuk kell majd a tisztességes megélhetésért – legalábbis erre engednek következtetni az OTP Öngondoskodási Index* eredményei és a társadalmi trendek. A várható élettartam folyamatosan emelkedik, a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya azonban évek óta stagnál.
2018. 07. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárdot kapnak az OTP Nyugdíjpénztár tagjai

Az összesen 249 milliárd forintot kezelő OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb adatai szerint egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a nyugdíjcélú megtakarítások iránt. A 2018-as év első öt hónapjában 1 milliárd forinttal növekedett a kezelt vagyon nagysága, valamint 5000 taggal 225 ezer főre gyarapodott a taglétszám. A pénztártagok rekordösszegű, több mint 2 milliárd forint adó-visszatérítést könyvelhetnek el a tavalyi évi befizetéseik után. Az újonnan belépők átlagéletkora 39 év, ami lassú ütemű javulást jelent a korábban stagnáló 40 évhez képest, azonban a Nyugdíjpénztár szerint még mindig van tér a változásra.
2018. 07. 04. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Borúsan látják időskori életkörülményeiket a magyarok

Magyarországon még az átlagnál is jóval magasabb, 67 százalékos a jelenleginél kedvezőtlenebb időskori életkörülményekkel kalkulálók aránya az Aegon 15 országra kiterjedő nemzetközi kutatása szerint.
2018. 07. 04. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új nyugdíjszabályozást sürget az Aegon

Az egyénnek sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a biztonságos öregkor feltételeinek megteremtésében, miközben a kereteket új társadalmi közmegegyezésben lenne érdemes rögzíteni – állapította meg az Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatása.
2018. 07. 04. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntettek a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen Oroszországban

Több tucatnyi orosz városban megmozdulást tartottak vasárnap a nyugdíjkorhatár várható emelése ellen.
2018. 07. 01. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás