Már nem kölcsönből, hanem biztosításból temet a magyar

Több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt a haláleseti életbiztosítások száma Magyarországon, a teljes hazai szerződéses állomány mára meghaladja a félmillió darabot. Az elsősorban kegyeleti célok – például hagyatéki, temetési költségek – fedezésére használt biztosítások terjedését a törvényi szabályozás is segíti azzal, hogy a biztosítási összeg nem része a hagyatéki vagyonnak, ezért az a halálesetet követően akár néhány napon belül hozzáférhető. A biztosítási forma egyébként nem a legidősebbek, hanem nyugdíj előtt álló, 55 és 65 év közöttiek körében a legnépszerűbb, egy felmérés alapján pedig a legtöbben 470 ezer és 500 ezer forint közé teszik az elhalálozásuk költségeit.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai szerint a 2015 és 2016 vége közt 378 ezerről 514 ezerre nőtt a haláleseti életbiztosítási szerződések száma hazánkban, míg a 4Life Direct biztosításközvetítő arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben megháromszorozódott a közvetítésével megkötött aktív szerződések állománya.  A haláleseti biztosítás a szerződő halála esetén annak családtagjai, rokonai, vagy bármely megjelölt kedvezményezett számára jelentenek előre meghatározott összegű anyagi segítséget – például hagyatéki, temetési költségek, vagy bankkölcsön megfizetésének fedezésére. A cég több tízezer haláleseti biztosítással rendelkező ügyfele körében végzett felmérése szerint a magyarok 400 ezer és 500 ezer forint közé teszik az eltemettetésük kapcsán felmerülő költségeket: a cégnél az átlagos biztosítási összeg az elmúlt három évben 470 és 500 ezer forint között mozgott.


A haláleseti biztosítások népszerűsége nem véletlen, terjedését a törvényi szabályozás és a konstrukció jellege is segíti. A biztosítási forma egyrészt adómentes, másrészt a különböző megtakarításokkal – bankszámlapénz, bankbetét, értékpapír – ellentétben nem része a hagyatéknak. Ennek köszönhetően a biztosítási összeg kifizetésével nem kell várni a hagyatéki eljárás lezárásáig, hanem azt a biztosított halálát, illetve az elhalálozást igazoló dokumentumok (például halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány) elfogadását követően akár 24 órán belül kifizetik a kedvezményezett részére.


A cég tapasztalatai szerint a gyors kifizetés azért is fontos, mert ellenkező esetben a hozzátartozók többsége csak kölcsönből – leginkább banki, vagy baráti kölcsön, illetve személyi hitel – tudja fedezni az elhalálozás kapcsán felmerülő költségeket. Minél hamarabb fizetnek, annál kisebb az esélye, hogy a hozzátartozóknak kölcsönből kell fedezniük a temetés költségeit, ha mégis erre kerülne sor, a biztosítási összeg a kölcsön visszafizetésére is fordítható. A kifizetést ugyanakkor lassíthatja, ha a szerződő baleset vagy bűncselekmény áldozata lett, ekkor ugyanis meg kell várni a rendőrségi jelentést is.


A konstrukció jellegéből fakadóan nagyon ritka, hogy az elhalálozást követően nem kerül sor semmilyen ki-, vagy visszafizetésre. A 4Life Direct több éves kárkifizetési adatai szerint 10-ből 7 esetben a teljes életbiztosítási összeget kifizették a kedvezményezetteknek, a fennmaradó mintegy 30 százalékban az ügyfelek az addig befizetett díj akár 10 százalékkal növelt összegét kapták vissza.


Ez a biztosítási forma egyébként nem a legidősebbek körében a legnépszerűbb, a cég adatai szerint az emberek inkább nyugdíj közeledtével gondolnak haláleseti életbiztosításra: az ilyen biztosítással rendelkezők több mint fele 60-75 éves, ezen belül minden negyedik szerződő a 60-65 éves korosztályba esik, de nem ritka a 40, sőt a 30 év alatti szerződő sem.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 21-én megtartott 8. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az Év Befektetője elismeréseket

Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2017-ben megvalósított kiemelkedő fejlesztésért.
2018. 02. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 38 971,94 ponton zárt szerdán.
2018. 02. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassul a növekedés az online kereskedelemben

Lassul a növekedés a magyar internetes kiskereskedelemben, ugyanakkor a belföldi online piac bevétele csaknem 18 százalékkal emelkedett 2017-ben az előző évhez képest, így háromszor akkora bővülést ért el, mint a kiskereskedelem - mondta Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatóján.
2018. 02. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a 2018-as költségvetést

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2018-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2018. 02. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly többet költöttünk állateledelre

Dinamikusan nőtt az állateledelek piaca, 2017. február és 2018. január között kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet költöttek a magyarok - derül ki a Nielsen legfrissebb felméréséből.
2018. 02. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 120 városnéző séta és program várja az érdeklődőket Budapesten

Több mint százhúsz tematikus séta, buszos és hajós városnéző programok, valamint tárlatvezetések, épületbejárások és múzeumlátogatások is várják az érdeklődőket a főváros több pontján csütörtöktől vasárnapig az idegenvezetők világnapja alkalmából rendezett eseménysorozaton.
2018. 02. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Melegbe szökne a havazás elől? Ezeket tartsa szem előtt!

A fagyos téli hónapokban utazó magyarok egyre nagyobb része választja a forró, trópusi éghajlatú országokat úti célul. Nekik a január-február a főszezon, amikor is felkeresik Észak-Afrika, a Távol-Kelet, illetve Európán belül a Kanári-szigetek tengerpartjait, elsősorban pihenés céljával, mintsem aktív kikapcsolódásra. Az évszakváltó utazásnak is megvannak a hátulütői, melyeket a Groupama Biztosító listájával elkerülhet.
2018. 02. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát

Az Országgyűlés várhatóan ma tartja utolsó ülésnapját az április parlamenti választások előtt. A képviselők a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát az ellenzék kezdeményezésére.
2018. 02. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a magyar tőzsdén?

Iránykeresésre, bizonytalan nyitásra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 02. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkönnyítik a kiserőművek létesítését

A megújuló energiaforrással gazdálkodó, nem engedélyköteles kiserőművek létesítésének megkönnyítése érdekében módosította a villamos energiáról szóló törvényt kedden az Országgyűlés.
2018. 02. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vallásszabadság napjává nyilvánították január 13-át

A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt.
2018. 02. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zentán rendez fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság

Szerdán kezdődik a Magyar Teátrumi Társaság fesztiválja a Zentai Magyar Kamaraszínházban: a II. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok keretében a vajdasági közönség egyaránt találkozhat gyermekeket és felnőtteket megszólító színházi programokkal.
2018. 02. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német lap írt a magyar migrációs politikáról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.
2018. 02. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok a menedékhely a hajléktalanok számára

A hajléktalanellátó rendszer felkészült lesz a segítségnyújtásra a február utolsó napjaira várható hideg időben is, a téli időszakban országszerte összesen 11 100 férőhelyen várják a hajléktalanokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel.
2018. 02. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allen & Overy felmérése alapján továbbra is élénk aktivitás jellemzi a globális M&A piacot

Az Allen & Overy legfrissebb „Global Trends in Private M&A” éves felmérésének eredményei alapján 2017-ben is élénk aktivitás jellemezte a vállalatfelvásárlási (M&A) piacot világszerte, bár ennek szintje némi gyengülést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A felmérés külön kiemeli a magántőke-befektetők sikeres aukciós szereplését. A befektetők körében a gyártó- és feldolgozóipar, a telekommunikáció, a technológia és média, valamint a kiskereskedelem területén működő vállalatok voltak a legnépszerűbb befektetési célpontok.
2018. 02. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar mezőgazdaság kész a digitális átállásra

A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia megnyitóján, Budapesten.
2018. 02. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulhat az egészségügy helyzete

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően megkezdődhetett az egészségügy felzárkóztatása - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a III. kerületi Szent Margit-rendelőintézet tüdőgondozó állomása új tüdőszűrő berendezésének átadásán.
2018. 02. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási piac hazánkban

Magyarországon jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási és összeolvadási (M&A) piac az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb éves felmérésének eredményei alapján.
2018. 02. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van megoldás a béremelésből adódó csapdahelyzetre

Közel 13 százalékkal nőttek tavaly a bruttó és nettó keresetek, a reálbérek pedig 10,3 százalékkal emelkedtek. Az idén további növekedés várható.
2018. 02. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás