Már péntektől lezárásokra számíthatunk a fővárosban

Már péntektől lezárásokra kell számítani az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó hétvégi rendezvények miatt Budapest több forgalmas útvonalán, például a Lánchídon és egyes rakparti szakaszokon - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

 

Kifejtették: a budapesti programok biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalmi változtatásokat vezet be a hétvégén. Péntek reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig lezárják a gépjárműforgalom elől a Lánchidat, a Lánchíd utcát, a Döbrentei utcát, az Ybl Miklós teret, a Várkert rakpartot, a Clark Ádám teret, az Alagút utcát, a Fő utcát és a Bem rakpartot a Szilágyi Dezső térig.
    A légi és a víziparádé, illetve a tűzijáték miatt szombat este 10 órától vasárnap este fél 11-ig, majd az éjszaka később is több órára a pesti alsó rakpartot is lezárják a Margit hídtól a Havas utcáig. A Budai alsó rakparton az Üstökös utcától a Lágymányosi hídig vasárnap reggel 7 órától késő estig, majd szintén hétfőre virradó éjszaka lesz lezárás. Mindemellett a tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében a vasárnap este 6 órától este fél 11-ig a Lánchidat a gyalogosforgalom elől is elzárják.
    A Szent Jobb körmenet biztosítása érdekében vasárnap délután 4 órától este fél 11-ig az V. kerületben a József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca lesz lezárva.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 19-es és a 41-es villamos a Bem rakparton és a Várkert rakparton pénteken üzemkezdettől a vasárnapi üzemzárásig nem közlekedik, a 2-es villamos pedig rövidített útvonalon jár a Közvágóhíd és a Március 15. tér között. A 16-os és a 105-ös autóbusz mindkét irányban az Erzsébet híd felé terelve szállítja az utasokat. Ezen felül a H5-ös HÉV vasárnap Szentendréről és Békásmegyerről csak a Margit hídig közlekedik.
    A szervezők felhívták a figyelmet, hogy akik vasárnap a Balatonról érkeznek, indulásuk tervezésénél vegyék figyelembe a megnövekedett forgalmat. Emellett azt kérik, hogy lehetőség szerint a tömegközlekedést részesítsék előnyben. Az ünnepi programok idején a 2-es metró a teljes szakaszon sűrített járatokkal közlekedik, nagy tömeg esetén viszont kiiktathatják a Batthyány téri állomást - írták a szervezők, hozzátéve, erről tájékoztatják majd a közlekedőket.
    A BKK forgalomirányító szakemberei a helyszíneken is segítik a lakosság tájékoztatását. További részletek megtalálhatók a www.augusztus20.kormany.hu oldalon.
    Augusztus 20-a az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére hivatalos állami ünnep. Az ünnepi rendezvényeket idén először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezi.

Kifejtették: a budapesti programok biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalmi változtatásokat vezet be a hétvégén. Péntek reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig lezárják a gépjárműforgalom elől a Lánchidat, a Lánchíd utcát, a Döbrentei utcát, az Ybl Miklós teret, a Várkert rakpartot, a Clark Ádám teret, az Alagút utcát, a Fő utcát és a Bem rakpartot a Szilágyi Dezső térig.   

A légi és a víziparádé, illetve a tűzijáték miatt szombat este 10 órától vasárnap este fél 11-ig, majd az éjszaka később is több órára a pesti alsó rakpartot is lezárják a Margit hídtól a Havas utcáig. A Budai alsó rakparton az Üstökös utcától a Lágymányosi hídig vasárnap reggel 7 órától késő estig, majd szintén hétfőre virradó éjszaka lesz lezárás. Mindemellett a tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében a vasárnap este 6 órától este fél 11-ig a Lánchidat a gyalogosforgalom elől is elzárják.   

A Szent Jobb körmenet biztosítása érdekében vasárnap délután 4 órától este fél 11-ig az V. kerületben a József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca lesz lezárva.   

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 19-es és a 41-es villamos a Bem rakparton és a Várkert rakparton pénteken üzemkezdettől a vasárnapi üzemzárásig nem közlekedik, a 2-es villamos pedig rövidített útvonalon jár a Közvágóhíd és a Március 15. tér között. A 16-os és a 105-ös autóbusz mindkét irányban az Erzsébet híd felé terelve szállítja az utasokat. Ezen felül a H5-ös HÉV vasárnap Szentendréről és Békásmegyerről csak a Margit hídig közlekedik.   

A szervezők felhívták a figyelmet, hogy akik vasárnap a Balatonról érkeznek, indulásuk tervezésénél vegyék figyelembe a megnövekedett forgalmat. Emellett azt kérik, hogy lehetőség szerint a tömegközlekedést részesítsék előnyben. Az ünnepi programok idején a 2-es metró a teljes szakaszon sűrített járatokkal közlekedik, nagy tömeg esetén viszont kiiktathatják a Batthyány téri állomást - írták a szervezők, hozzátéve, erről tájékoztatják majd a közlekedőket.    A BKK forgalomirányító szakemberei a helyszíneken is segítik a lakosság tájékoztatását. További részletek megtalálhatók a www.augusztus20.kormany.hu oldalon.   

Augusztus 20-a az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére hivatalos állami ünnep. Az ünnepi rendezvényeket idén először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezi.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nőket segítő központot alakítanak ki Keszthelyen

A nők munkaerőpiaci elhelyezkedését, az atipikus foglalkoztatási formák megismertetését segítő központot alakítanak ki Keszthelyen 200 millió forintos pályázat révén - tájékoztatta a Keszthelyi Városfejlesztő Egyszemélyes Nonprofit Kft. az MTI-t.
2018. 02. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordhideg volt Kékestetőn

Kékestetőn a nappali maximum is mínusz 10 fok alatt volt vasárnap, ezzel megdőlt a legalacsonyabb maximumhőmérséklet napi rekordja - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
2018. 02. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé várható havazás, hófúvás

A következő napokban ismét többfelé várható havazás, az erős szélben hófúvás. Folytatódik a lehűlés, csütörtökön, a tavasz első napján néhol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet, azután viszont melegedés kezdődik, a hét végén helyenként plusz 9 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 02. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a BUX

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 240,09 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 898,78 ponttal, 2,30 százalékkal alacsonyabban.
2018. 02. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem járható három mellékút Vas megyében

Hóátfúvás miatt továbbra sem járható három mellékút Vas megyében, ahol további mintegy ötven útszakaszon csaknem száz munkagép dolgozik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 02. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Különleges ásványbemutatók Miskolcon

Különleges ásványbemutatók, földtudományi játszóház, kiállítások és előadások várják a közönséget a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, amelyet március 3-án és 4-én tartanak a Miskolci Egyetem főépületében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2018. 02. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pótlóbusz fog közelkedni a csepeli HÉV helyett március elején

Karbantartás és felújítás miatt nem jár március első hétvégéjén a csepeli HÉV, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik majd.
2018. 02. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme A Dal 2018 nyertese

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten.
2018. 02. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitte valaki az ötös lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötöslottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Északi-sarknál melegebb lesz, mint Magyarországon

Az Északi-sarknál jóval melegebb lesz, mint Magyarországon - jellemezte a várható időjárást szombaton Facebook-oldalán a meteorológiai szolgálat, amely az extrém hideg miatt vasárnapra több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
2018. 02. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár mínusz 20 fok is lehet

Szombat estétől több napon át nem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet, éjszakánként országszerte mínusz 10 fok alá hűl a levegő - hívta a fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a jövő héten többfelé mínusz 10 fok körüli maximumokra és mínusz 20 fok körüli minimumokra kell készülni.
2018. 02. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oktatásért tüntettek Budapesten

Diákok tüntettek az oktatási rendszerváltásért a budapesti Kossuth téren pénteken. A szervezők bejelentették, hogy három miniszterelnök-jelölt elfogadta meghívásukat az oktatásügyről szóló nyilvános vitára.
2018. 02. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök

Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek hétfőn kezdődő többnapos akciójukban a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken honlapján.
2018. 02. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közlekedik a budavári Sikló

Időszakos karbantartás miatt jövő héten - hétfőtől péntekig - nem közlekedik a budavári Sikló.
2018. 02. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is alacsony a magyarok munkanélküliségtől való félelme

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor továbbra is magas, csaknem 70 pontos értéket vett fel az index, ami egy 5 pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös novemberi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 02. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon nincs kanyarójárvány

Magyarországon nincs kanyarójárvány - szögezte le a Dél-Pesti Centrumkórház pénteken az M1 aktuális csatorna kérdésére.
2018. 02. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem követte a nemzetközi hangulatot a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,90 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 38 240,09 ponton zárt pénteken.
2018. 02. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém hideg miatt vörös riasztás lép életbe szombaton

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.
2018. 02. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.
2018. 02. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás