Már tizenhat éves kortól biztosítaná a szavazati jogot az LMP

Már tizenhat éves kortól biztosítaná a szavazati jogot az LMP. Ennek érdekében alaptörvény-módosítási javaslatot nyújt be az ellenzéki párt.

Már tizenhat éves kortól biztosítaná a szavazati jogot az LMP

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki tömörülés szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a választójogot először a 2019-es önkormányzati, majd az Európai Parlamenti választásokra terjesztenék ki. Hangsúlyozta: kezdeményezésük a passzív választójogon nem módosítana, vagyis továbbra is tizennyolc éves kortól válhatna valaki jelöltté.
   
Beszámolt arról is: Ausztriában és Skóciában is tizennyolc éves kor alatt biztosított az aktív választójog, míg például Málta vagy Észtország a helyi választásokon ad lehetőséget a fiataloknak a véleménynyilvánításra.
   
Apostol Klaudia, az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő társelnöke szerint a változtatás aktivizálná a fiatalokat a közügyek iránt, a mindenkori kormányokat pedig arra kötelezné, hogy ezt a korosztályt is képviseljék.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben mutatják be a Luxemburg grófját az Operettszínházban

Az évad első bemutatójaként a Luxemburg grófját láthatja november 4-én a Budapesti Operettszínházban a közönség. A premierhez kapcsolódva különleges jótékonysági árverést is tartanak.
2017. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
2017. 10. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás