Mától sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg automatikusan a munkája

Egy uniós irányelv alkalmazása miatt a Munka Törvénykönyve alapján a mai nap végével automatikusan megszűnik mindazon kölcsönzött munkavállalóknak a kikölcsönzése, akiket öt éve folyamatosan ugyanannál a kölcsönvevő cégnél foglalkoztattak. Az öt éves időtartamba a betegállomány, sőt, a gyed/gyes is beleszámít, és az is irreleváns, hogy az adott helyre időről időre több társaság kölcsönözte-e ki a munkavállalót. A Trenkwalder felhívja a figyelmet arra, hogy mindez már november 30-án is igen sok munkavállalót érinthet, és a jövőben folyamatosan, napról napra emelkedhet majd az érintettek száma.

Mától sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg automatikusan a munkája

„Az európai uniós irányelv abból indul ki, hogy a munkaerő-kölcsönzés átmeneti jellegű foglalkoztatási forma. Számos esetben azonban, főként speciális hiányszakmákban, illetve egyes szellemi területeken kifejezett igényként jelentkezett a kölcsönvevők részéről a hosszabb távú kikölcsönzés fenntartása – mutat rá dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetője. – Országos szinten ez a törvényi rendelkezés azonnali hatállyal, automatikusan megszünteti az 5 évet elérő dolgozók kikölcsönzését, és az ötéves időszak fokozatos betöltésével ez egyre magasabb létszámot érinthet majd.”
 
A rendelkezés hatása az összes érintett szereplőt többnyire negatívan érintheti: a munkavállalónak megszűnhet az addig már jól bevált állása, ha a kölcsönvevő esetleg nem veszi át saját állományába, a kölcsönvevő elveszít egy általában szakmailag folyamatosan képzett munkaerőt, míg a kölcsönbeadónak gondoskodnia kell a kieső létszám megfelelő pótlásáról.
 
Segíthet az outsourcing
A probléma megoldása lehet a munkavállaló státuszba vétele az eddigi kölcsönvevőnél, ám erre gyakran – jellemzően nemzetközi anyavállalat által elrendelt létszámkorlátozás miatt – nincsen lehetőség. A kölcsönbeadó dönthet úgy, az érintett munkavállalókat kölcsönvevők között rotálja, ám speciális munkakörök esetén ez sem jelent megoldást. Ugyanakkor annak nincsen akadálya, hogy az adott munkaköröket az eddigi kölcsönvevő kiszervezi a szolgáltató cég felé (ezzel egyben jelentősen csökkentve saját felelősségi körét is), és a feladatkör ellátását a jövőben outsourcing formájában rendeli meg (bevonva az eddigi kölcsönzött munkatársat is).
 
Hogyan számítják az öt évet?
A kölcsönzés tartamának meghatározásakor az adott kölcsönvevőnél eltöltött napok számát veszik alapul. Ha ez megszakításokkal zajlott, és két kölcsönzéses időszak között nem telt el 6 hónap, akkor az egyes időszakok hossza összeadódik. Ha két kikölcsönzés között több mint hat hónap telt el, akkor az újrakölcsönzés kezdőnapjától az öt év számítása újraindul. Az azonban nem releváns, hogy ugyanaz a kölcsönvevő az öt éves időszak alatt egy vagy több kölcsönbeadó cégtől vette-e igénybe az adott munkavállalót.
 
Fontos tudni, hogy az 5 éves időszakba nem csupán a munkavállaló tényleges munkavégzése számítandó bele, hanem akár a betegség miatti keresőképtelenség, vagy gyermek gondozása, illetve ápolása miatt passzív állományban töltött, nem egyszer több éves időszakok is: tehát a teljes időszak, amikor a munkavállaló a kölcsönvevőhöz kikölcsönzésre került.
 
A nyilvántartás a kölcsönvevő felelőssége
Tekintettel arra, hogy a kölcsönbeadó cég csak arról rendelkezik információval, hogy az adott kölcsönvevőhöz ő maga milyen időszakra kölcsönözte a munkavállalót, a jogszabály maradéktalan betartása főként a kölcsönvevő felelőssége. Kizárólag ő tudja ugyanis hitelt érdemlően bizonyítni egy esetleges hatósági ellenőrzés során, hogy az adott kölcsönzött munkavállalót mely kölcsönbeadótól és milyen időtartamban kölcsönözte.
 
Nincs még kialakult gyakorlata az ellenőrzésnek
Az 5 éves korlát túllépése jogellenes, ilyen esetben a munkavállaló további kölcsönzése az adott kölcsönvevőhöz törvényileg tiltott tevékenység. Lehetséges szankció egy munkaügyi ellenőrzés során, hogy a hatóság a volt kölcsönvevőnél állapítja meg a munkavállaló munkaviszonyát, vizsgálva és szankcionálva akár azt is, hogy bejelentés nélkül történt a munkavállaló foglalkoztatása.
 
„Ami biztos, hogy a munkaerő-kölcsönzési piacon december elsejétől egy újabb, folyamatosan fennálló adminisztrációs teher jelentkezik, miközben a kölcsönbeadó cégeknek egy újabb problémát kell megoldaniuk annak érdekében, hogy minél nagyobb számban tudják hosszú távon is megtartani értékes munkatársaikat” – teszi hozzá a Trenkwalder szakembere.

Hozzászólások

Tovább csökkent az álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
2017. 10. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 tipp az ideális work-life balance megteremtéséhez

A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk, ami hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is. A Perfekt Zrt. szakértője szerint ezeket a tippeket érdemes megfogadni az ideális work-life balance megtalálásához.
2017. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 17 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 734 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban – bár gyorsul a bérnövekedés üteme – továbbra is lassan változnak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 harmadik negyedéve óta mindössze 4,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ami érdemben nem lassítja az ebben a körben tapasztalt magas fluktuációs rátát.
2017. 10. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezen veszik rá magukat a megtakarításra a munkavállalók

Egyhónapos pénzügyi edukációs kampányt indít az Aegon Magyarország az Aegon Pénzügyi Akadémia keretén belül. A kampányban érdekes, hasznos és játékos online tartalmakkal hívják fel a lakosság figyelmét a pénzügyi tudatosság, illetve az öngondoskodás fontosságára.
2017. 10. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkaerőpiaci megállapodást írt alá a Világbankkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter technikai segítségnyújtási megállapodást írt alá Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank washingtoni éves közgyűlésén. A projekt célja, hogy támogassa a magyar munkaügyi szervezetet az álláskeresőknek személyre szabott, a valós élethelyzetükhöz és igényeikhez jobban illeszkedő támogatások és szolgáltatások nyújtásában - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-t.
2017. 10. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz számra akad szerethető munkahely Magyarországon

Már több mint 200 cég jelentkezett a Szerethető Munkahelyek Díjra, amelynek célja feltérképezni azokat a magyarországi munkahelyeket, ahol valóban jó dolgozni. Az eddig regisztráltak közül a legtöbb szerethető cég az IT- és a szolgáltató-szektorból került ki. Még 11 napig, október 22-ig pályázhatnak a maximum 250 főt foglalkoztató hazai vállalkozások, a legjobbak pedig egy évig viselhetik majd a Szerethető Munkahely címet és értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
2017. 10. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új erőviszonyok a munkaerőpiacon: a dolgozó az új főnök

180 fokot fordult a munkaerőpiac: két éve a munkanélküliséget felváltotta a munkaerőhiány. Eddig a munkáltatók válogathattak, ma a munkavállalók. És meg is teszik. Kritikus szintre emelkedett a dolgozók elvándorlása, a fluktuációs számok az egekbe szöktek. Közben megjelent a munkaerőpiacon a Z generáció, új igényeket támasztva. Mindez szemléletváltást követel a cégektől.
2017. 10. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkáltatónak is megéri emberségesnek lennie

Ma már hazánkban is trend vonzó munkahelynek lenni, ahová a munkavállalók szívesen jelentkeznek, ám csak kevés cég jutott el addig a fontos felismerésig, hogy a munkavállalót nem csak megszerezni, hanem megtartani is tudni kell. A munkavállalók megtartása jelentősen csökkentheti a vállalatok költségeit, hiszen az éves nettó árbevétel két százalékát is elvesztheti egy cég, ha nem tudja tolerálni munkatársainak, azok ideiglenesen megváltozott munkakörülményeit – világít rá Laár Péter, az ideiglenesen megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kidolgozott munkáltatói program egyik szakértője.
2017. 10. 11. 06:23
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelhető a munkaerő lojalitása, ha a munkáltató adatokra épít

A magyar munkavállalók csaknem 60 százaléka gondolkodik azon, hogy munkahelyet vált a CX-Ray HR technológiai cég felmérése* szerint. Az eredmények arra is rámutattak, hogy a dolgozók hozzáállása jelentősen változhat, ha úgy érzik, feladataival hozzájárulhatnak a cég sikereihez, véleményüket pedig árnyalja egy általuk alkalmasnak ítélt vezető.
2017. 10. 11. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

200 millió fölött a munkanélküliek száma világszerte

A világon kétszázmillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma az idén, tavalyhoz képest a növekedés mintegy 3,4 millió - áll az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO kedden ismertetett jelentésében.
2017. 10. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehetne segíteni a 45 év feletti álláskeresőkön

Képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is a Restart-Up közösségi projekt szerint.
2017. 10. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szakmabeliek is több nőt szeretnének maguk között látni

Mintegy 15-18 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon, a cégek között kiélezett verseny folyik a jó szakemberek megszerzése és megtartása érdekében, mégis alig találni nőket a munkavállalók között. A JobsGarden HR-toborzó és tanácsadó cég IT-szektor kapcsán végzett legfrissebb, nem reprezentatív, belső adatbázison végzett kutatása arra kereste a választ, hogy miért alacsony a női munkavállalók száma a szektorban, milyen mértékű a nemi diszkrimináció, melyek a legfontosabb elvárások és motivációk a munkavállalók számára, illetve hogy ők miként látják a már szektorban dolgozó nők helyzetét.
2017. 10. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún

Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati támogatóval.
2017. 10. 06. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszinten van a foglalkoztatottság az unióban

Rekordszinten van a foglalkoztatottság az Európai Unióban és csaknem valamennyi tagországban folyamatosan emelkedik továbbra is - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
2017. 10. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek

A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.
2017. 10. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a munkanélküli nő hazánkban - egy ábrán

Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 09. 29. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

A június elejétől augusztus végéig tartó három hónapos időszakban 4 millió 444 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 58 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. 09. 27. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikusan csökkenni fog a munkakorú lakosság Oroszországban

Oroszország demográfiai helyzete az egyik legnehezebb a világon, a munkaképes korú lakosság évi mintegy 800 ezer fővel csökken majd az elkövetkező öt-hat évben - jelentette ki Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, egy Moszkva közelében megtartott pénzügyi tanácskozáson.
2017. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékonyabban támogathatja az állam a munkavállalók lakhatását

Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt 2017-ben országosan csupán alig néhány esetben vették azt igénybe - közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.
2017. 09. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás