Még 8 napig lehet idén Diákhitelt igényelni

Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. Rekordalacsony, 3,75%-os kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2%-os kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére.

Még 8 napig lehet idén Diákhitelt igényelni

Még pár nap és itt az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: aki december 15-ig eljuttatja kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, az január 15-én megkapja a kért összeget. A 3,75%-os kamatú, szabad felhasználású Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató. A fix 2%-os Diákhitel2 kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére fordítható, melynek felvételével kizárólag az önköltséges képzésben résztvevő fiatalok élhetnek.


A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Érdemes figyelni a határidőre, ugyanis, aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez.


Az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályán kinyomtatható és le is adható. A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) is lehetőség van. A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló magyar és angol nyelven elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén a (www.diakhitel.hu).

Hozzászólások

Fel kell készíteni a diákokat az okoseszközök használatára

Az okoseszközök akkor igazán hasznosak, ha okos emberek használják ezeket, okos dolgokra; ehhez arra van szükség, hogy a fiatalok már tanulmányaik során elsajátítsák ezek használatát - hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) médiaműhelyének csütörtöki átadóján.
2017. 10. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma és összege

A támogatott valamint a piaci lakáshitelek körében is nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma és összege az első hat hónapban, emelkedett a lakáshitelek folyósítása is az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
2017. 10. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről

Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
2017. 10. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internetet kaphatnak az iskolák 2019 végéig

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós tételt is bukhatunk a hitelügyintézőkön

Hasznos, ha az embernek van egy ingatlanos ismerőse, aki tudja, hogy melyik hivatalban mit, hogyan kell átíratni. A pénzügyi ügyintézőkön, az ügyvédeken és az energetikai tanúsítványon ugyanis rengeteget lehet spórolni.
2017. 10. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap rugalmas hitelkeretéről

Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkeretéről (Flexible Credit Line, FCL), amely 9,5 milliárd dollárra szólt - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter.
2017. 10. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás ellenére a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is - jelentette be az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.
2017. 10. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetlen román iskolát sem fognak bezárni Ukrajnában

Egyetlen román iskolát sem fognak bezárni Ukrajnában - ígérte román tárgyalópartnerének Bukarestben Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pénteken, amikor a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán oktatási törvényről tárgyalt Teodor Melescanu román külügyminiszterrel.
2017. 10. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 110 millió forint jut a Kollégium Plusz programra

A kormány idén 110 millió forintot fordít a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására a Kollégium Plusz programban, hogy megakadályozzák az idő előtti iskolaelhagyást - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 10. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Samsung Smart School kapta a MET Innováció és Tehetség Díját

Az oktatásban új utakat nyitó, a hatékonyabb tanítást és a jókedvű tanulást segítő kezdeményezés, a Samsung Smart School nyerte el a MET Innováció és Tehetség Díját, amelyet a Samsung Electronics Magyar Zrt. vehetett át pénteken, a Figyelő TOP200 gálán.
2017. 10. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van kereslet a fogyasztóbarát lakáshitelre az UniCreditnél

Több tucat ügyfél fogyasztóbarát lakáshitel-igénylése áll elbírálás alatt az UniCredit Banknál, amely húsz napja kínálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szempontjai szerint kidolgozott terméket - mondta az MTI-nek Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a bank Korszakalkotók programjának indító sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
2017. 10. 12. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 52 bank kínál minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket

Már 52 kereskedelmi bank és takarékszövetkezet kínál minősített fogyasztóbarát lakáshitelt, ezek a hitelintézetek folyósították tavaly a teljes lakossági hitelállomány mintegy 80 százalékát - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmagyarázza nekünk az ukrán külügyminiszter az új törvény lényegét

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette kedden, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét.
2017. 10. 11. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás- és innováció-fejlesztési program a Debreceni Egyetemen

Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert a DE az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - közölte a program szakmai vezetője az MTI-vel.
2017. 10. 10. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen bővül idén a jelzáloghitelezés

A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága, az előzetes becsléseket is meghaladva, az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot - mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen

Több mint hatvan kiállító, helyi és regionális cégek, multinacionális vállalatok, munkaerő-közvetítők, tanácsadók és civil szervezetek mutatkoznak be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szerdai állásbörzéjén - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2017. 10. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás