Még Trump se tudja visszafogni a globális növekedést

Az év első felében kiélesedő kereskedelmi háború érezhető bizonytalanságot eredményezett a piacokon, ami jól látható a különböző befektetési eszközök év eleje óta mutatott teljesítményében: gyakorlatilag csak a fejlett részvénypiacok tudtak látható hozamot elérni, miközben a feltörekvő piacok komoly visszaesést szenvedtek. Az év hátralevő részében azonban szűkülhet a szakadék a két részvénypiaci eszközosztály között, és az alulárazott hazai tőzsdére is érdemes odafigyelni – tanácsolja az utolsó negyedévre a K&H Alapkezelő.

Még Trump se tudja visszafogni a globális növekedést

Amerika: a szenátusi választásokig velünk marad a kereskedelmi háború

A november 8-i szenátusi választásokig Trump elnök biztosan nem fogja kiadni a kezéből az amerikai gazdaság védelmezője adukártyát, így a – főként a feltörekvő piacokat sújtó – bizonytalanság továbbra is velünk marad, az azonban már most látható, hogy nem eszkalálódik tovább a vámháború, és nem válik globális méretűvé. „A kereskedelmi háború újabb intézkedéseire vonatkozó napi hírek egyre kevésbé mozgatják meg a piacokat, és az idei és jövő évi globális növekedési kilátások is csupán minimálisan mérséklődtek, így 2018-ra 3,8%-ot, jövőre pedig 3,6%-ot jeleznek előre. A kedvező növekedési kilátások miatt a Fed idén még egy, jövőre pedig további 3 kamatemelést valószínűsít, miközben az eszközvásárlási program során felhalmozott 4300 milliárd dolláros eszközállomány lassú, fokozatos leépítését is beütemezte, októbertől már havi 50 milliárd dolláros eszközállomány csökkentéssel” – tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.



Európa: változó kockázatok?    

Alig múlt el a török líra árfolyamválsága körüli aggodalom, máris itt az olasz költségvetési hiány okozta botrány, és a Brexit tárgyalások sem vezetnek eredményre. „A politikai feszültségek egyelőre nem enyhülnek, a vállalati szektort pedig a kereskedelmi korlátozások okozta bizonytalanság terheli.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Miközben ugyanis a piacok már-már hozzászoktak a kereskedelmi háború újabb és újabb bejelentéseihez, addig a cégeknek erőteljes bizonytalanságot okoz, hogy nem tudják, mi vár rájuk, hol érdemes beruházniuk, vagy akár át kell-e helyezniük a termelést a vámok kikerülése érdekében. Emiatt a szolgáltató és feldolgozóipari cégek várakozásai mérséklődtek, és a beruházások visszatartása jellemző, ami nem kedvez az európai részvénypiacoknak” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

Az EKB ennek megfelelően továbbra is óvatos: az októbertől már csak havi 15 milliárd eurós eszközvásárlási program év végi kifutását követően sem várható az eszközállomány szűkítése, és egy esetleges kamatemelés is csak 2019 második felében lehet esedékes.

 

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Magyarország: az olcsó Blue chipekre érdemes odafigyelni
Az elmúlt negyedévben a kockázatkerülés fokozódása, valamint a Törökország és Argentína körüli aggodalmak miatt a feltörekvő piacokat erőteljesen elkerülték a befektetők, ez pedig a magyar eszközök eredményére is rányomta bélyegét. Az Argentínának adott IMF hitelnek és a török líra stabilizálódásának köszönhetően azonban ezek a feszültségek mérséklődtek. Az év hátralevő részében a feltörekvő piacok év eleje óta tapasztalható visszaesése mérséklődhet - ha a novemberi időközi választásokat követően Trump elengedné a kereskedelmi háború témáját, és közelednének egymáshoz a felek álláspontjai - csökkentve a fejlett és feltörekvő részvények teljesítménye közötti igen erőteljes különbséget. „A globális feszültségek enyhülése és a magyar gazdaság erőteljes növekedése egyaránt kedvező hatással lehet az eddig a globális trendekkel összhangban lejtmenetbe kapcsoló hazai eszközök számára. Az év hátralevő részében ezért érdemes odafigyelni a hazai részvényekre, hiszen az olcsónak tekinthető papírok jó beszállási lehetőséget jelenthetnek” – tanácsolja a befektetési szakember.

Hozzászólások

Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley profitja

Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley amerikai bankcsoport bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben.
2018. 10. 17. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 10. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Rába 1,2 milliárdból létesített új varrodát

A Rába Járműalkatrész Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból létesített új varrodát Móron: a fejlesztéshez a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében a kormány 418 millió forinttal járult hozzá.
2018. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bankszövetség a lakástakarék helyett új konstrukciót javasol a kormánynak

A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint takarékossági forma helyett, szakmai egyeztetés alapján olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhessen - közölte a bankszövetség az MTI-vel kedden.
2018. 10. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
2018. 10. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiugró mértékben gazdagodik a magyar lakosság

Nemzetközi összehasonlításban is kiugró mértékben növekedett a válság óta a magyar megtakarítások szintje, fejlettségünkhöz képest viszonylag nagy pénzügyi vagyonnal rendelkeznek a háztartások.
2018. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia 600 ezer öreg autót vont ki a forgalomból

Romániában 2005 óta több mint 600 ezer, tíz évnél öregebb autót vontak ki forgalomból a roncsautóprogrammal - mondta Cornel Berezuica, a környezetvédelmi alap elnöke.
2018. 10. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May: Nem emelhetnek határt Észak-Írország és Nagy-Britannia közé

Theresa May brit miniszterelnök arról biztosította kedden kabinetjének tagjait, hogy nem fog beleegyezni olyan megállapodásba, amely vámhatárt emelne Észak-Írország és Nagy-Britannia közé az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése (Brexit) után.
2018. 10. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szerb energetikai miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aleksandar Antic szerb energetikai és bányászati miniszterrel tárgyalt Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
2018. 10. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős az emelkedés az európai tőzsdeindexeken

A New York-i tőzsdék nyomdokain haladva, jelentősen emelkedtek a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói kedden, az indexeket felfelé húzta, hogy a vártnál jobb amerikai vállalati gyorsjelentések enyhítették a befektetők aggodalmait, így fellendült a kockázatvállalási hajlandóság a tengerentúli részvénypiacokon.
2018. 10. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs előkészületben Putyin-Trump találkozó Párizsban

Nincs előkészületben találkozó Vlagyimir Putyin és Donald Trump között Párizsban, ahol november 11-én mind az orosz, mind az amerikai elnök részt vesz az első világháború lezárásáról tartandó megemlékezésen.
2018. 10. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ezek a részvények erősödtek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 881,52 pontos, 2,41 százalékos emelkedéssel, 37 445,67 ponton zárt kedden.
2018. 10. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

MNB - Ezúttal nem történt fontos bejelentés

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásokkal összhangban ma sem változtatott a monetáris kondíciokon, az alapkamat 0,90 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatlába 0,15 százalékon maradt. A megjelent közlemény nem tartalmazott új információkat, miután a szeptemberi ülésen a januártól esedékes, fontos intézkedéseket már bejelentették.
2018. 10. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos anyagi károkat okoztak Oroszországnak a kibertámadások

Nagyságrendileg mintegy 600 milliárd rubel (2,5 ezer milliárd forint) kárt okoztak tavaly Oroszországnak a kibertámadások - jelentette ki az orosz miniszterelnök egy, Moszkvában kedden az innováció témakörében megtartott fórumon.
2018. 10. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyengült a TomTom részvénye

Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredménye ellenére több mint tíz százalékot veszített a holland TomTom részvényének az árfolyama, miután meghiúsult a navigációs rendszerek és szolgáltatások szállításáról a Volvóval kötött megállapodás - számolt be kedden az Automotive News hírportál.
2018. 10. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így mozgott a forint a jegybank kamattartó döntését követően

Alig változott a forint árfolyama a jegybank kamattartó döntését követően.
2018. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinevezték az új cseh külügyminisztert

Csehország külügyminiszterének nevezte ki Tomás Petrícek eddigi külügyminiszter-helyettest kedden Milos Zeman köztársasági elnök.
2018. 10. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden rezsiszámlát egy helyen fizethetnek be a budapestiek

Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon – derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a Díjnetre, egy hónap alatt több mint 18 ezer e-számla-regisztrációt kezdeményeztek a rendszerben. A kiugró növekedés oka, hogy a Díjnet és az NKM Áramszolgáltató Zrt. együttműködésének köszönhetően a fővárosi lakosok – egy egyszerűsített szolgáltatóváltást követően – már akár az összes közműszámlájukat egy elektronikus felületen kezelhetik és fizethetik be.
2018. 10. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai jelentési szezon: Netflix, ASML, American Express

Az egyesült államokbeli harmadik negyedévi jelentési szezon a múlt héten kezdődött, és három kiemelkedően fontos pénzintézeti jelentés is kijött: a Citigrouptól, a JPMorgan Chese-től és a Wells Fargo-tól. Összességében jók voltak a számok, de a JPMorgan Chase árbevétele némileg elmaradt a várakozásoktól. Ugyanakkor megfigyelhető a befektetők optimizmusának csökkenése az amierikai bankokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy a kamatlábak emelkednek. Ez önmagában szokatlan jelenség, amelynek az lehet az egyik fő oka, hogy a bankok számára kedvező tényezők, különösen az egyesült államokbeli adóreform és az emelkedő kamatlábak pozitív hatásai a Q3/Q4-es időszakban csúcsosodnak, és a későbbiekben ezek a hatások várhatóan gyengülni fognak.
2018. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az euróövezeti gazdasági hangulat

Októberben a vártnál nagyobb mértékben, hatéves mélypontra csökkent a gazdasági hangulat az euróövezetben és Németországban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése szerint.
2018. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás