Még sosem volt ilyen biztonságos a repülés

A statisztikák szerint még soha nem volt ennyire biztonságos a repülés, noha világszinten rekordszámú, négymilliárd utas ült repülőgépre. A vállalati és légi biztosításra specializálódott Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) és a repülésre és űrhajózásra szakosodott Embry-Riddle Aeronautical University közös „Légi közlekedési kockázatok 2020-ban: biztonság és helyzetértékelés” című jelentéses szerint, a halálos kimenetelű baleseteket tekintve még sosem volt ennyire biztonságos időszak a nemzetközi légiközlekedési ágazatban, mint az utóbbi néhány évben.

Még sosem volt ilyen biztonságos a repülés

Az elmúlt négy évből három is bekerült a légiközlekedési ágazat legbiztonságosabb évei közé. Például 2017-ben 60 év után először nem történt halálos kimenetelű baleset utasszállító repülőgéppel, így ez számít a valaha volt legbiztonságosabb évnek.  Az Aviation Safety Network (Légiközlekedés-biztonsági Hálózat) statisztikái szerint 2018-as év – melyben összesen 15 halálos baleset történt 556 áldozattal – a harmadik legbiztonságosabb év, 2015 pedig a második helyen áll. A jelentésből kiderül, hogy más közlekedési módokhoz képest (például a gépjármű és a kerékpár), illetve más váratlan eseményekkel (például lőfegyver-baleset vagy kutyatámadás) összehasonlítva rendkívül csekély az esélye annak, hogy valaki repülési balesetben veszítse életét.

Számtalan biztonsági fejlesztés

„A biztonságosabb légi közlekedés elsősorban az új technológiáknak, a hatékonyabb pilótaképzésnek, valamint a fejlettebb gyártási és üzemletetési és szabályozási folyamatoknak köszönhető – mondta Tom Fadden, az AGCS légi közlekedési részlegének globális igazgatója.


Az aerodinamikai és repülőgépvázat érintő fejlesztések, az elektronikus repülésvezérlő rendszerrel felszerelt repülőgépek, és a hatékonyabb biztonsági ellenőrzések hatására az elmúlt évtizedekben látványosan javultak a baleseti mutatók. A hajtóműgyártók egyúttal szinte teljesen kiküszöbölték a hajtómű-meghibásodás kockázatát. A rádió és repülőelektronikai rendszerek ma már rendkívül pontosak, emellett a fejlettebb légiforgalmi irányítási technológiák és a jobb ütközéselhárító rendszerek kedvező hatása is érezhető.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!


„A pilótáknak napjainkban sokkal több információ áll a rendelkezésére valós időben, a jelenlegi navigációs rendszerek pedig képesek ezredmérföld pontossággal meghatározni a repülőgép helyzetét” – mondta E. David Williams, az Embry-Riddle Aeronautical University adjunktusa, majd hozzátette: „A tudományos fejlődésnek köszönhetően a légiközlekedési ágazatban is jobban értjük, hogyan hatnak az emberi tényezők a biztonságra. Egyéb szempontok mellett kiemelten fontos kérdéskörré vált a pilóták fáradtsága, a képzés és a személyzeti erőforrás-gazdálkodás.

Gyakoribb turbulencia – és ezzel több biztosítási esemény – várható

Bár az utasok minden eddiginél nagyobb biztonságban érezhetik magukat a fedélzeten, a jelentés szerint fel kell készülniük arra, hogy gyakoribbak lesznek a turbulenciák. 2019. júliusában majdnem negyvenen sérültek meg az Air Canada Vancouverből Sydneybe tartó járatán: a gép erős turbulenciába került, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania – és ez csak egy volt a repülőjáratokon világszerte nap mint nap előforduló rendkívüli események közül. Az éghajlatváltozás és a bolygó felmelegedése miatt a következő évtizedekben várhatóan erősebbé válik a turbulencia, különösen az Európa és Észak-Amerika közötti járatok esetében.


Noha a légiközlekedési ágazat biztonsági mutatói az elmúlt évtizedekben – különösen a halálos kimenetelű balesetek tekintetében – jelentősen javultak, továbbra is nagy számban és egyre jelentősebb nagyságrendben fordulnak elő biztosítási események. Az AGCS a légi biztosítási ágazatban több mint ötvenezer, 14,8 milliárd eurót (16,3 milliárd USA dollár) meghaladó összértékű biztosítási eseményt elemzett a 2013 és 2018 közötti időszakból. Az összes biztosítási esemény értékének több mint felét teszik ki  az ütközések és a zuhanások. Fontos tudni azonban, hogy nemcsak a végzetes repülőgép-szerencsétlenségek tartoznak e körbe, hanem az idegen tárgyak okozta sérülések vagy a zsúfolt reptereken előforduló földi ütközések is. A káreseményeknek számos egyéb oka is lehet, például az utasok elcsúszása vagy elesése, gépi üzemzavar és hajtómű-meghibásodás, felszállási tilalom vagy félretankolás. Ezek következtében a légijármű-gyártók, a légitársaságok és biztosítóik egyaránt egyre nagyobb veszteségeket szenvednek el.

Költséges javítások – a bérelt hajtómű drágább volt, mint az egész repülőgép

Az újgenerációs repülőgépek egyre bonyolultabbak: az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében gyakran könnyű összetett anyagok (pl. szénszál rétegek) felhasználásával készülnek, és kifinomult technológiával szerelik fel őket, emiatt azonban a javításuk és a felszállási tilalmak miatti költségek is nőnek. „Nemrég volt egy biztosítási eseményünk, ahol hajtóművet kellett bérelni az egyik repülőgéphez, amíg a saját hajtóművét megjavítják. A bérelt hajtómű értéke meghaladta a teljes repülőgépét az eredeti motorjával együtt” – emlékezett vissza David Watkins, az AGCS észak-amerikai általános légiközlekedési részlegének regionális igazgatója.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Vigyázat: fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban nyugaton vadásznak leginkább a kiberbűnözők. A hazánkban is egyre gyakoribb web-alapú támadások, valamint zsarolóvírusok miatt pedig a belföldi nyaraláskor is érdemes fokozottan óvatosnak lenni.
2021. 07. 15. 11:00
Megosztás: