Megalakult az új szlovén parlament

Megalakult az új szlovén parlament pénteken, a 90 képviselő letette hivatali esküjét, majd Matej Tonin személyében megválasztották az ideiglenes házelnököt.

Megalakult az új szlovén parlament

Mivel a kormánykoalíciós tárgyalások még folynak, a pártok abban állapodtak meg, hogy a képviselőház munkájának folytatása érdekében ugyan megválasztják a házelnököt, de ő csak a koalíciós tárgyalások lezárásáig vezetheti a parlament munkáját, illetve ha olyan kormánykoalíció alakul, amely egyetért a házelnök személyével, akkor megmaradhat posztján.
   
Matej Toninnak, a jobbközép Új Szlovénia (NSi) elnökének megválasztásával jobb- és baloldali pártok is egyetértettek, így úgy tűnik, várhatóan nagykoalíció vezeti majd a kormányt is. A parlament új elnökét a balközép Marjan Sarec Listája (LMS), a Szociáldemokrata Párt (SD), a Nyugdíjaspárt (DeSUS), a Modern Közép Pártja (SMC), Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (SAB), valamint a házelnököt adó NSi képviselői támogatták. A kilencven parlamenti képviselőből nyolcvan támogatta, kilenc pedig ellenezte kinevezését.


Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT


Amennyiben a kormánykoalíciót is a fenti pártok alkotnák, az azt jelentené, hogy mindössze három párt kerülne ellenzékbe, a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette Szlovén Demokrata Párt (SDS), valamint a szélsőjobboldali Szlovén Nemzeti Párt (SNS) és a szélsőbaloldali Baloldal (Levica).
    

A ljubljanai parlament pénteki alakuló ülésén Borut Pahor köztársasági elnök együttműködésre szólította fel a képviselőket, és arra kérte őket, hogy erősítsék meg a demokráciába, az államba és a politikába vetett bizalmat. "Különböző emberek választottak meg minket, és különbözőképpen is gondolkodunk, de kötelességünk ezeket a különbözőségeket tiszteletben tartani és összehangolni" - fogalmazott az államfő.
    

Arról is beszélt, hogy a parlament alakuló ülését követően harminc napon belül meg kell bíznia valakit a kormányalakítással, ezt megelőzően azonban leül tárgyalni a frakcióvezetőkkel, hogy lássa, kit támogatnának. A választást megnyerő Janez Jansa korábban jelezte, ha már eleve nincs elég támogatója, akkor nem is kísérli meg a kormányalakítást.
    

Borut Pahor kiemelte: nem akarja hosszan húzni az időt a jelöltállítással, ezért időben tárgyalni akar a pártok vezetőivel. Véleménye szerint a legjobb esetben is augusztus végére lesz új kormánya Szlovéniának.

Hozzászólások

Harmadik hete pusztít a tűz Németországban egy lápvidéken

Harmadik hete pusztít tűz Németországban egy lápvidéken, amelyet gyakorlótérnek használ a hadsereg (Bundeswehr), a rakétakilövési gyakorlat miatt keletkezett tűz elfojtásán vasárnap már több mint 1200 tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és katona dolgozott.
2018. 09. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem vesz részt a népszavazáson

Nem vesz részt a Macedónia nevének megváltoztatására rendezett népszavazáson szeptember 30-án Gjorge Ivanov államfő.
2018. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna nem fogad el kompromisszumot a magyar állampolgárság kérdésében

Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.
2018. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oktoberfest számokban - egy ábrán

Oktoberfest számokban
2018. 09. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: A munkáspárti kongresszus szavaz az újabb EU-népszavazásról

brit Munkáspárt éves kongresszusán "egyértelmű szavazás" lesz arról, hogy a párt támogasson-e egy esetleges újabb népszavazást a brit EU-tagságról - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. A legfrissebb felmérés szerint a Labour tagságának óriási többsége új referendumot szeretne.
2018. 09. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy medvetámadás Romániában

Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU tagállamai 150 milliárd euró adóbevételtől esnek el

A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el - közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.
2018. 09. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időszakosan leállítanak két belga atomerőművet

Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán észlelt repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra.
2018. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holtpontra jutottak a Brexit tárgyalások

Theresa May szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. A brit miniszterelnök ugyanakkor biztosította a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat arról, hogy az ő jogosultságaikat nem fenyegetné az sem, ha a Brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.
2018. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az RMDSZ a román oktatási miniszter leváltását kéri

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2018. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra - jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken.
2018. 09. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken.
2018. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számíthatunk a tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
2018. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az EU importjában

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió teljes importjában az egy évvel korábbiakhoz képest, ma már az Egyesült Államok messze a legnagyobb exportőr - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. 09. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az Orion űrhajó kiszolgáló modulja

Az Airbus repülőgépgyártó brémai üzemében elkészült az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Orion űrhajójának kiszolgáló egysége, amelyet a mérnökök intenzív tesztelésnek vetettek alá - adta hírül az Európai Űrügynökség (ESA).
2018. 09. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh lap írt a V4-ek együttműködéséről

Bár a cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai szerint Csehország legjobb barátai a visegrádi országok, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország lennének, a gyakorlat ezeket a nyilatkozatokat nem igazolja - írja csütörtöki jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh liberális gazdasági és politikai napilap.
2018. 09. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása

felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása
2018. 09. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró önkéntes katonai szolgálatot vezet be

Önkéntes katonai szolgálatot vezet be Montenegró 2019-től, a tervek szerint évente száz új katonát képeznének ki - közölte értesülését a Pobjeda című montenegrói napilap csütörtökön.
2018. 09. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Horvátországban az adóreformról szóló törvénytervezetet

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta az adóreformról szóló törvénytervezetet. A dokumentum nyolc adótörvény módosítását és egy új jövedéki adótervezetet tartalmaz.
2018. 09. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Romlott a fogyasztók bizalma szeptemberben az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2018. 09. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás