Megbírságolták az Erstét és az FHB-t

Megsértette a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésének szabályait az Erste Bank és az FHB Bank, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió, illetve 4,5 millió forintra bírságolta a két pénzintézetet.

Megbírságolták az Erstét és az FHB-t

A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az Erste Bank a személyi kölcsönök és folyószámlahitelek, az FHB Bank a lakáshitelek reklámozása során több esetben nem, vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.
   
Az Erste Bank a különböző hirdetéstípusoknál a törvényi előírás ellenére hangsúlyosabban tüntette fel a hitelkamat mértékét, mint az összes hitelköltséget bemutató, és így magasabb mértékű THM-et.
   
Az FHB Bank több reklámfelületén a lakáshitelek THM értékét csak a fő hirdetési szövegtől elkülönülő hosszabb szöveges részben, minden más információhoz képest kevésbé feltűnő módon ábrázolta. Az eljárások során mindkét intézménynél a 2017. január 2. és 2017. május 15. közötti időszak reklámjait tekintették át.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy az Erste Bank a hitelkamat mértékét is tartalmazó reklámjaiban többször hiányos tartalommal, nem feltűnő módon, illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem szerepeltetett reprezentatív példát. Emellett több hirdetésben nem a jogszabályban előírt hitelösszeget figyelembe véve számította ki a THM értékét.
   
A jegybank a fogyasztóvédelmi bírság mellett kötelezte az intézményeket a vonatkozó előírások betartására.
   
A közlemény szerint a bírság összegének megállapításánál az MNB egyebek mellett figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók széles körét érinthették.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

23 milliárd forint adózás utáni nyereség a Raiffeisen Banknál

A Raiffeisen Bank 23 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2018-ban - mondta Zolnai György, a bank vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 03. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes jövőkép a Deutsche Banktól

A Deutsche Bank 2019-es kilátásai alapján a bank vezetése némileg romló piaci kondíciókra számít, ennek ellenére némileg növekvő bevételt remélnek, miközben az elemzők véleménye szerint 2019-ben csökkenhet a Deutsche Bank eredménye.
2019. 03. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban kapcsolt vissza a Fed

Kevés volt az óvatos Fed az üdvösséghez tegnap az amerikai részvénypiacokon, miután Donald Trump szigorúbb hangnemet ütött meg Kínával szemben.
2019. 03. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, de rontotta gazdasági előrejelzését és jóval laposabb kamatpályát valószínűsített decemberhez képest.
2019. 03. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest Bank: erőteljes üzleti növekedés 2018-ban

2018-ban is kiválóan teljesített a Budapest Bank csoport, amely 20%-kal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. A lakossági új hitelkihelyezés 50%-kal, a kihelyezett vállalati hitelállomány 24%-kal bővült. A bank az idén először IFRS szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) beszámolója szerint 12,5 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. A nyereség főként az új hitelkihelyezés növekedésének, illetve az annak nyomán növekvő hitelállománynak, valamint a javuló portfólió minőségnek tulajdonítható.
2019. 03. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hitelközvetítőt bírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft.-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal közvetített hitelt.
2019. 03. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődik az NHB Bank ügyfeleinek kártalanítása

Március 22-től kapják meg az NHB Bank kártalanításra jogosult betétesei az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA) az elszámolást - közölte az alap az MTI-vel hétfőn.
2019. 03. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszámban vásároltunk kártyával tavaly év végén

Nőtt a magyarországi kibocsátású betéti kártyák száma, ugyanakkor csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor az ügyfelek minden eddigi negyedévinél több, 209 millió belföldi vásárlást indítottak, 1547 milliárd forint értékbenkártyákkal - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.
2019. 03. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesülést tervez két vezető német bank

Hivatalos tárgyalást kezd az egyesülés lehetőségéről Németország első és negyedik legnagyobb hitelintézete, a Deutsche Bank és a Commerzbank - jelentették be vasárnap.
2019. 03. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB visszavonta az NHB Bank működési engedélyét

A Magyar Nemzeti Bank visszavonta az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. (NHB) tevékenységi engedélyét, és elrendelte végelszámolását az ügyfelek érdekeinek védelmében - közölte a jegybank csütörtökön.
2019. 03. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától publikus a Budapest Bank nyílt banki platformja

A Budapest Bank publikálta nyílt banki platformját, amellyel az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) megfelelően biztosít hozzáférést az alkalmazásprogramozási interfészéhez (API) a pénzforgalom lebonyolításába belépő úgynevezett „harmadik feles szolgáltatók” számára.
2019. 03. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a hitelintézetek adatainak publikálása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2018. negyedik negyedévi, a hitelintézetek adatait bemutató sajtóközleményével egy időben új statisztikai publikációs felületet vezet be - mondta Kissné Ladányi Éva, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a jegybank keddi sajtótájékoztatón.
2019. 03. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szolgáltatáskiesésre számíthatunk a CIB Banknál

A korábban jelzett március harmadik hétvégéje helyett április első és harmadik hétvégéjén lesz szolgáltatáskiesés a CIB Banknál - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
2019. 03. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hitelezésre ösztönzi a bankokat a kedvező finanszírozási környezet

Néhány évvel ezelőtt még küzdeni kellett a hitelekért, azonban mára jelentősen növekedett a hazai pénzügyi szektor likviditása. Könnyű hitelre ennek ellenére sem számíthatnak a cégek, hiszen a 2008-as gazdasági válság hatására megnőtt a kockázatkezelők szerepe, és egyre fontosabb lett, hogy optimális finanszírozási struktúrát alakítsanak ki a vállalatok – hangzott el az EY konferenciáján.
2019. 03. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB megnyomta a pánikgombot

Az Európai Központi Bank a csütörtökön bejelentett galambjellegű döntéseivel beállt a globális szinten meghatározó központi bankok sorába. Miután ezt megtette a Kínai Jegybank, a Fed és a Bank of England is, igazából nem volt váratlan ez a fejlemény. Az EKB által bejelentett új TLTRO (amely keretében az EKB hosszú lejáratú finanszírozást biztosít a bankoknak, hogy élénkítse azok hitelezési tevékenységét) várhatóan nem sokat fog hozzáadni az euróövezeti növekedéshez, ehelyett inkább a költekezési hajlandóságot növeli, ami különösen veszélyes a májusi európai parlamenti választások előtt, mert táptalajt ad a felelőtlen ígérgetéseknek. Az európai piacokon már így is elszakadtak az árak a valós értékektől, és az EKB erre képtelen megfelelő választ adni.
2019. 03. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöld pénzügyi pályázatot írt ki az MNB

Április végéig pályázhatnak a pénzügyi intézmények az Magyar Nemzeti Bank új Zöld Pénzügyek Díjára. A környezettudatos módon működő, a zöld szempontokat szolgáltatásaik során figyelembe vevő bankok, pénzügyi intézmények stratégiai előnyben lesznek a jövőben, mert az ügyfelek egyre környezettudatosabbak - nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke az MTI-nek.
2019. 03. 08. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivételesen nagyot nőtt 2018-ban az Erste Bank

Az Erste Bank tavaly minden szegmensben az átlagot meghaladó mértékben tudta bővíteni hitelkihelyezését és ezzel növelte piaci részesedését. A jelzáloghitelek esetében az új folyósítások összege 62 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a személyi kölcsönöknél több mint a duplájára ugrott. A vállalati üzletágban az állomány a piaci átlag másfélszeresével bővült 2018-ban. A kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozásánál az állomány 27, a kis- és középvállalkozások hitelezésénél 22 százalékkal bővült.
2019. 03. 08. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megháromszorozódott az okos ATM-eken történő befizetések száma

Tavaly háromszor annyi - több mint kétmillió - tranzakciót bonyolítottal le az ügyfelek az okos ATM-eken, mint 2017-ben - közölte az OTP Bank szombaton az MTI-vel.
2019. 03. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP az elemzői várakozásoknál nagyobb nyereséget ért el

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál nagyobb, az egy évvel korábbit 14 százalékkal felülmúló, 77,818 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2018 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárddal.
2019. 03. 01. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb bankot vesz az OTP

Az OTP ma reggel jelentette be, hogy újabb bankot vesz. A Societe Generale montenegrói egységének 90,56 százalékát veszi meg, amely 11,5 százalékos piaci részesedésével a negyedik legnagyobb szereplő az országban - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2019. 02. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: