Megdöbbentő tudományos felismerés! A tánc a legjobb a szívbetegségek ellen

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban.

Megdöbbentő tudományos felismerés! A tánc a legjobb a szívbetegségek ellen

A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre. Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot.

 

Az eredmények szerint a táncos lábú résztvevőknél 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak ritkán, vagy soha nem táncoltak. A jelentős rizikócsökkenés azonban csak azoknál az alanyoknál volt megfigyelhető, akik legalább kicsit lihegtek, vagy megizzadtak tánc közben, és nem csupán ímmel-ámmal mozogtak.

 

"Nem szabad alulértékelnünk a táncban rejlő játékos társadalmi interakciókat, amelyek, ha intenzív testmozgással párosulnak, rendkívül hatékony stresszoldók lehetnek és hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez" - mondta Emmanuel Stamatakis, a Sydney-i Egyetem munkatársa. A kutatást vezető Dafna Merom, a Nyugat-Sydney-i Egyetem tanára arra is rámutatott, hogy bizonyos táncfajták az igen hatékony intervall edzések intenzitását idézik.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Milyen vérnyomás lenne a megfelelő az én koromban? - kalkulátor

 

"A táncos ráadásul gyakran örökre táncos marad, vagyis nincsen az a fajta kiszállás és újrakezdés, amit az edzőtermekben látni" - idézte a szakembert a Medicalxpress című egészségügyi portál.

Hozzászólások

Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
2018. 01. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

RICHTER elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konzum elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 01. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak

A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
2018. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt

Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
2018. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
2018. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London

Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
2018. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a befektetési alapok vagyona decemberben

A befektetési alapok vagyona tavaly decemberben mindössze 0,1 százalékkal, 6 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel. A szervezet tagjai 2017 december végén 6135 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, egy év alatt 5,7 százalékkal, 331 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona.
2018. 01. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció az unióban

2016. december/2017. december - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan bemutatják A Viszkist a romániai mozikban

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.
2018. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól indul az online számlázás

Idén július elsejétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, a kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2018. 01. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 17-én megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészültünk a negyedik ipari forradalomra

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.
2018. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás