Megérkezett a szerb GDP adat

Éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a szerb bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év utolsó negyedében - közölte hétfőn a szerbiai statisztikai hivatal (RZS).

A bruttó hazai termék 2015 harmadik negyedévében az előző évhez képest 2,2 százalékkal nőtt, míg a második negyedévben 1 százalékos növekedést tudott felmutatni Szerbia. 2014-ben a szerb GDP 1,8 százalékkal csökkent főleg az óriási árvizek következtében, 2015-ben már 0,8 százalékos volt a növekedés, az idén pedig várhatóan 1,75 százalékkal növekszik a bruttó hazai termék.

 

A statisztikai hivatal azt is közölte hétfőn, hogy a szerb ipari termelés éves szinten 8,3 százalékkal nőtt januárban, a tavalyi egész évi átlag tekintetében viszont 9,8 százalékkal csökkent. A RZS közleménye szerint a januári növekedéshez elsősorban az elektromos energia szektor, a dohányipar, a vegyipar, valamint a szénbányászat járult hozzá. A statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint a tavalyi év negyedik negyedévében 17,9 százalékos volt a munkanélküliség az országban, míg az azt megelőző három hónapban a munkaképes lakosság 16,7 százaléka nem dolgozott.

Hozzászólások

Az utcán támadt a medve Erdélyben

Két személyt sebesített meg hétfőn reggel egy medve a dél-erdélyi Fogarason - közölte az Agerpres hírügynökség.
2017. 10. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke az EU-ban

Tovább csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke tavaly mind az Európai Unió egészében, mind pedig az euróövezetben - tudatta hétfőn az Eurostat.
2017. 10. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok jelentős része nem bízik Porosenko elnökben

Az ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra.
2017. 10. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén 1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről - figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.
2017. 10. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősödött Romániában a belső migráció

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció - közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
2017. 10. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul kereskedelmi forgalmunk Szerbiával

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lesz második forduló a szlovéniai választáson

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.
2017. 10. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bombariadó miatt kiürítették Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontját

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
2017. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovén elnökválasztás - Kevesebben mentek el szavazni

A szlovén országos választási bizottság első adatai szerint vasárnap délig kevesebben mentek el szavazni az elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt az első fordulóban.
2017. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntés, kiskereskedelmi statisztikai adatok várhatók a jövő héten

Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a hosszú hétvége után a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a hét egyik fontos eseménye, illetve kiskereskedelmi adatok is várhatóak.
2017. 10. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnökválasztás kezdődött ma Szlovéniában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
2017. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh választás - Az ANO magasan megnyerte a képviselőházi választásokat

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.
2017. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás