Megerősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat - összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.

Megerősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint a tárcavezető pénteken hivatalában fogadta az ausztrál minisztert.
   
A megbeszélésen a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat ismertetve Varga Mihály elmondta: a jelentős földrajzi távolság ellenére Ausztrália fontos gazdasági partnere Magyarországnak, a kétoldalú áruforgalom a tavalyi év első 10 hónapjában megközelítette a 400 millió dollárt, ami 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az Ausztráliából Magyarországra érkező tőkebefektetések összege meghaladja a 22 millió dollárt - tette hozzá a miniszter.
    

A találkozón ismertette a magyarországi befektetési lehetőségeket is, kiemelve az Európai Unióban (EU) legalacsonyabb, egyszámjegyű társasági adót, a csökkenő munkáltatói járulékokat, az uniós átlag feletti gazdasági növekedést. Emellett rámutatott arra, hogy a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően Magyarországon jelentős béremelkedés valósult meg, kedvező hatást gyakorolva a fogyasztásra.
     

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok bővítésében az egészségügy, a biotechnológia, valamint a járműipar és elektronika területén működő innovatív magyar cégek mellett fontos szerep juthat az Ausztráliában élő magyar diaszpórának is, amely az ausztrál társadalom megbecsült és fontos része.
   
A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy az orvosi technológia és a gyógyszeripar területén működő nemzetközileg elismert magyar cégeknek jó lehetőségeket kínál az ausztrál piac, amit jól mutat a sikeres magyar részvétel Ausztrália egyik legnagyobb egészségipari szakkiállításán - olvasható a minisztérium közleményében.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Digitális forradalom jöhet a fuvarozásban?

A logisztikai és szállítmányozó cégek számára manapság a munkaerő-hiányon túl talán a legnagyobb nehézséget a rendkívül sok papírmunka jelenti: fuvar- és szállítólevelek, számlák, a tachográf-kimutatások valamint ezek adminisztrációja időigényes, költséges és a térbeli különbségek miatt bonyolult feladat. Azonban ma már elérhetők olyan elektronikus aláírásra épülő rendszerek, melyekkel a fenti folyamatok jelentősen leegyszerűsíthetőek, gyorsíthatóak, a költségek csökkenthetőek, miközben a hatékonyság már rövidtávon is javul.
2018. 08. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További GDP növekedés várható

A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint az idei második fél évben 4,3 százalékos GDP-növekedés várható az előző év azonos időszakához képest - közölte Hornung Ágnes Pénzügyekért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2018. 08. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságolhat a NAV az online számlázás hiánya miatt

Már szankcionálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számlaadat-szolgáltatás elmulasztását, számlánként 500 ezer forint is lehet a bírság - hívta fel a figyelmet Sztankó Dániel, az RSM Hungary vezető adószakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018. 08. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félmilliárd forintos logisztikai fejlesztés kezdődik Nagymányokon

Csaknem félmilliárd forintos ráfordítással logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és bővítik az ipari park infrastruktúráját Nagymányokon.
2018. 08. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz milliárd forintot spórolhatunk a készpénzmentes fizetéssel

A készpénzfizetési rendszer évente mintegy 450 milliárd forint költséget ró a nemzetgazdaságra, ezt megspórolhatná az ország a készpénzmentes fizetéssel, a költségek csökkentését a Pénzügyi tudatosság kormánystratégia is kiemelten kezeli - mondta Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár kedden Budapesten, a Sziget fesztiválon tartott sajtótájékoztatón.
2018. 08. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Milyen lesz ma a kereskedés?

Stagnálás, esetleg kisebb plusz várható a nyitásban, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 08. 15. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gulyás: 20 millió emberre való búzánk van

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik.
2018. 08. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az áfacsalások az online pénztárgépek bevezetésének köszönhetően

Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy azélelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.
2018. 08. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt írta Magyarországról a The Washington Times

Európában egyetlen kormányfő sem beszél - még megközelítőleg sem - úgy, mint Orbán Viktor; a magyar miniszterelnök nyilatkozataival kontinensszerte elfogadott konszenzusokat bont le - írta hétfőn a The Washington Times című jobboldali amerikai napilapban megjelent véleménycikkében Daniel Pipes amerikai történész.
2018. 08. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülést tart pénteken az Országgyűlés

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart pénteken az Országgyűlés - derül ki a parlamenti honlapon a házbizottság keddi ülése után közétett adatokból
2018. 08. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Látogatócsúcsot hozott az idei Sziget

Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.
2018. 08. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2018. 08. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma erősödött a legtöbb részvény

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,37 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 36 006,20 ponton zárt kedden.
2018. 08. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt a vásárlószám rekord a Szigeten található ALDI-üzletben

Több mint 32 000 vásárló járt már az ALDI idén 375 négyzetméteresre növelt üzletében a Sziget Fesztivál első öt napján, ahol ebben az évben is bolti árakon lehet vásárolni.
2018. 08. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíj-megtakarítás: a fiatalok tudják, mégsem csinálják

A fiatalabb generációk egyre inkább felismerik a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből. Az 1000 válaszadó megkérdezésével készült kutatás rámutatott, hogy az Y generációba tartozó válaszadók több mint 47 százaléka gondolja úgy, hogy már 25 éves kor előtt érdemes megkezdeni az anyagi felkészülést a nyugdíjas korra. Ezzel szemben az OTP Nyugdíjpénztár belépési adatai azt mutatják, hogy a legtöbben továbbra is inkább 40 éves koruk körül kezdenek el félretenni a boldog nyugdíjas évekre.
2018. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartja a tempót a magyar gazdaság

A második negyedévben a nyers adat szerint 4,6 százalékkal nőtt a GDP. Ez ugyan némi gyorsulást jelent az első negyedévhez képest, de a korrigált adatok szerint inkább tartja az ütemet a magyar gazdaság. Az idén 4,2 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság.
2018. 08. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb a forgalom az M1-M0-M5 útvonalon

Ausztriai munkaszüneti nap miatt megnövekvő forgalomra kell számítani keddtől az M1-M0-M5 útvonalon, ezért a közútkezelő úgy szervezi a fenntartási munkálatokat, hogy azok ne járjanak további korlátozással - tájékoztatta a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.
2018. 08. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Elemzők szerint kismértékű emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a kereskedést napközben a törökországi események befolyásolhatják.
2018. 08. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Létezik jó munkahelyi képzés?

Az EU-s átlaghoz képest kevesebben vesznek részt munkahelyi képzésekben Magyarországon, pedig az OTP Bank kutatásából kiderült: a magyarok számára fontos lenne, hogy minden nap tanuljanak valami újat. A válaszadók szerint a cégek egy részénél egyáltalán nincsenek szakmai tréningek (42%), vagy ha vannak is, nem elég érdekesek, túl drágák. Sokszor annyira túlterheltek a dolgozók, hogy képzési részvételre már egyáltalán nem marad idejük (42%). Az OTP Bank újraindult Tehetség Programjának most végeztek az első növendékei.
2018. 08. 14. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer autóvezető kapott bírságot egy hét alatt

Egy hét alatt több mint kétezer autóvezetőt bírságoltak meg a helyszínen a rendőrök országos sebességellenőrzési akciójuk keretében - írta a rendőrség hétfőn a honlapján.
2018. 08. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás