Megkezdi tesztüzemét az ALTEO akkumulátoros villamosenergia-tárolója

Fontos mérföldkőhöz érkezett az ALTEO Group által 2015-ben megvásárolt Sinergy Kft. 1,1 milliárd forint összértékű kutatás-fejlesztési projektje, átadták ugyanis azt a Kelet-Közép-Európában és Magyarországon is egyedülálló akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményt, amelynek megvalósítására, tesztüzemére és integrációjára közel 500 millió forintot nyert a vállalat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán. A 21. századi technikai megoldások mentén, innovatív módon megtervezett és megvalósított energiat& aacute;roló célja a villamosenergia-rendszer frekvencia szabályozásában való részvétel mellett a megújuló energiaforrások – különösen az időjárásfüggő szél- és naperőművek – piaci alapú integrációjának elősegítése.

Megkezdi tesztüzemét az ALTEO akkumulátoros villamosenergia-tárolója

2016 májusában írt ki pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovatív, piacképes termékek és szolgáltatások, technológiák kifejlesztésére, amelyen a sikeres pályázást követően közel fél milliárd összegű támogatást kapott az ALTEO tulajdonába tartozó Sinergy Kft. A támogatott program keretein belül létrejött projekt, amely a magyar villamosenergia-rendszer támogatásán túl az időjárásfüggő energiaforrások hasznosításának tervezhetőbbé tételére fókuszál, összesen 1,1 milliárd forintból valósul meg. A teljes K+F program eredményeként egy olyan – hazánkban &e acute;s a régióban is egyedülállóan nagy diverzitású intelligens és autonóm – rendszer jön létre, mely a termelési és piaci szinergiák kihasználási lehetőségén túl pozitív hatást gyakorol a magyar villamosenergia-rendszerre és több dimenzióban is képes megjelenni a rendszerszintű szolgáltatások piacán, több szinten képes részt venni a szabályozásban.

A néhány éve megálmodott projekt egy olyan mérföldkőhöz érkezett, amely a teljes kutatás-fejlesztési program tartógerendájának is tekinthető. Szilárd meggyőződésünk, hogy a villamosenergia-rendszer frekvencia szabályozásán túlmutatóan, a most átadott akkumulátoros villamosenergia-tároló segítségével tervezhetőbbé tehetjük a megújuló energiaforrások, leginkább a szél- és napenergia integrálását. A projekt által létrejövő rendszer az ALTEO szabályozási központjának eredményes működését is nagymértékben elősegítheti, azaz nemcsak a villamosenergia-rendszer primer, hanem a szekunder szabályozásában is részt vehet.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Energetikai nagyvállalatként kiemelt felelősségünk van abban, hogy felkutassuk azokat a lehetőségeket és létrehozzuk azokat a technológiai megoldásokat, amelyek áttörést jelenthetnek az energetikai piac problémáinak megoldásában. Ez az első K+F projektünk, amely – örömmel mondhatom – eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így magabiztosan nézünk a tesztüzem és az integrációs feladatok elé. Az üzemeltetési tapasztalatok begyűjtése után pedig reményeink szerint bizonyítható lesz, hogy a hazai energetikai piacon szükségszerű és elengedhetetlen az akkumulátoros energiatárolók használata – mondta az átadó eseményen ifj. Chikán A ttila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2018-ban?


A projekt központi célja az akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszerintegrációjának fejlesztése és optimalizálása. Ennek első elemeként készült el a most átadott villamosenergia-tároló, amelynek az üzembe helyezése után megkezdődik a tesztelési időszak és a működési tapasztalatok begyűjtése. A K+F projekt további fázisaiban sor kerül még a meglévő szabályozó központ fejlesztésére, egy villamos energia alapú hőtermelő berendezés létesítésére és az időjárásfüggő termelőegységek magasabb szintű piaci (szabályozási központi) integrációjára is.

A KFI_16-1-2017-0152 számú projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, „A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” pályázati program finanszírozásában valósul meg, 2017. július 1. és 2019. június 30. között.

Hozzászólások

7 millió euró értékű beruházással bővít a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.: duplájára nő a termelőkapacitás

Új üzemcsarnokot és palackozó gépsort avatott Magyarország meghatározó ásványvíz- és üdítőipari társasága szentkirályi telephelyén. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. több mint 7 millió euró értékű, önerőből megvalósuló beruházásával megkétszerezi termelő-kapacitását.
2018. 09. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz megawattos naperőművet létesít Bükkábrányban a Mátrai Erőmű

Húsz megawattos fotovoltaikus erőművet létesít Bükkábrányban a Mátrai Erőmű, amely egy kisebb várost is el tud majd látni villamos energiával - közölte a társaság az MTI-vel.
2018. 09. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drónokat is használ az E.ON a hálózati hibák felderítésére

Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. Az energiavállalat célja, hogy szakértői tudását és tapasztalatát a dinamikusan fejlődő technológiai innovációk alkalmazásával ötvözze. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak. Az energiavállalat arra törekszik, hogy a technológiai innovációk által elérhető új típusú megoldásokkal egyre jobb minőségű szolgáltatást biztosítson ügyfeleinek.
2018. 09. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) is csatlakozott a Díjnethez

Mától a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti a Díjnet e-számlázási szolgáltatásait. Ezzel lezárult az a 2017 végén kezdődött folyamat, amelynek során az öt regionális víziközmű mindegyike a Díjnettel szerződve lehetővé tette az e-számlakezelést és -fizetést, összesen mintegy 1,1 millió háztartás számára.
2018. 09. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer visszavág

A Bayer arra kérte a kaliforniai bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül az augusztusban megítélt 289 millió dolláros kártérítést a Johnson vs. Monsanto perben, mert szerinte nincs elég bizonyíték arra, hogy a Monsanto glifozát tartalmú gyomirtó szere, a Roundup rákkeltő hatású.
2018. 09. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Nobel Media nemzetközi partnerséget jelentett be

Az ABB és a Nobel Media bejelentette, hogy nemzetközi partneri együttműködésre lépnek. A két tekintélyes szervezet egyaránt elkötelezett az innováció, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztése mellett. A megállapodás nyomán az ABB csatlakozik a Nobel Nemzetközi Partnereinek kiválasztott csoportjához.
2018. 09. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az atomenergia mérsékelheti az éghajlatváltozás hatásait

A magyar álláspont szerint valamennyi alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás alkalmazására szükség van, mivel csak a kellőképpen változatos energiamix lesz képes lépést tartani a megbízható, megfizethető és tiszta villamos energia iránti növekvő kereslettel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel.
2018. 09. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb iparágat végez ki a Google

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors is az Alphabet-hez (a Google anyacége) igazol és Android OS rendszert fognak a jövőben használni, egyúttal a navigációt is a Google fogja majd szolgáltatni.
2018. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Diákoktól kér üzleti tanácsot az OTP Bank és a BKK

Kilenc ország tizenkét felsőoktatási intézményének legkiválóbb diákjai azért jöttek Budapestre, hogy üzleti tanácsadással segítsék az OTP Bankot és a BKK-t. Magyarország legnagyobb nemzetközi esettanulmány-versenyén, a Solvers’ Cupon a két vállalat nemcsak létező problémákra kereste a válaszokat diákok segítségével, hanem leendő munkavállalóit is igyekezett megtalálni.
2018. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hardverfejlesztési projekteket keres az Intellitext startup inkubátor

Elsősorban – de nem kizárólagosan – hardver területen működő, a nemzetközi piacokon is sikerre esélyes, korai és seed stádiumban lévő startupokat keres az Intellitext akcelerátor. A vállalat a finanszírozás mellett folyamatos mentorálással, infrastruktúrával és kapcsolatrendszerrel segíti az innovatív projekteteket.
2018. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betett a béremelés a FedEx-nek

Az első üzleti negyedévben a társaság csak 3,46 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el, jócskán elmaradva a 3,8 dolláros piaci konszenzustól.
2018. 09. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek ma a Richtertől

Ma reggel a Richter bejelentette, hogy a megállapodott az Egyesült Királyságban levő L.D. Collins nevű céggel, hogy az EU 27 országában fogja forgalmazni a Cyclogets nevű, női fertilitást elősegítő készítményét.
2018. 09. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldön bővül tovább a Wallis újautó-értékesítése: két újabb országban indul a Ssangyong forgalmazása

Tovább bővül a Wallis által külföldön forgalmazott új autók köre, miután a Wallis Automotive Europe (WAE) megállapodott a Ssangyong dél-koreai autómárka forgalmazásáról a cseh- és szlovák piacokon. A WAE által eddig Magyarországon és Romániában forgalmazott márka értékesítése világszerte dinamikusan bővül, miután formavilága megújult az eddig is kiemelkedő technológiai színvonal fenntartása mellett. A WAE a mostani megállapodástól árbevételének 5-10 százalékos bővülését várja, és párhuzamosan dolgozik az általa képviselt márkák további piacokra történő bevezetésén, valamint új márkák megszerzésén. A Wallis tavasszal jelentette be, hogy a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Altera Nyrt-ben történő befolyásszerzéssel tőzsdére lép a négytagú autós vállalatcsoportja, melynek a WAE is tagja.
2018. 09. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új stratégiai befektetők a Saxo Bankban: a Geely Holding Group és a Sampo plc

A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat szeptember 14-én bejelentette, hogy minden szükséges jóváhagyás megérkezett ahhoz, hogy a kínai Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd (Geely Holding Group) és a finn Sampo plc (Sampo) részesedést szerezzen a Saxo Bank A/S-ben.
2018. 09. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Letették a Continental elektronikai okos gyárának alapkövét Debrecenben

A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni. Az ünnepélyes eseményre a debreceni Déli Ipari Park zöldmezős területén került sor. Lukas Juranek, a debreceni telephely vezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta az egység jövőképét: „Egy olyan csúcstechnológiás okos gyárat hozunk létre, amely megfelel az energiahatékony zöld beruházások által támasztott igényeknek. A Continental Debrecenben nem csak kiemelkedő minőségű termékeket fog gyártani magasan digitalizált környezetben, de kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára.”
2018. 09. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adatelemző céget vásárolt a PwC Magyarország

A PwC Magyarország többéves együttműködést követően felvásárolta a Data Solutions Kft.-t. A tíz éve működő magyar hátterű cég fő területe egyebek mellett az adatbányászat és az adatpiacok létrehozása és elemzése - közölte a PwC Magyarország az MTI-vel hétfőn.
2018. 09. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elektromos autó gyártására készül a Katar

Japán fejlesztő cég közreműködésével elektromos autót készül gyártani 2023-tól Katar a Qatar Tribune lap hétfői beszámolója szerint.
2018. 09. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lássa át, hol tartanak az ügyei! – új online nyomon követési rendszerek az E.ON-nál

Néhány kattintással tudni, hol tart az ügyünk, és mi a következő lépés – ezt az egyszerűséget és kényelmet kívánja nyújtani az E.ON ügyfeleinek. Mostantól már három, többlépcsős vagy természetéből adódóan hosszabb időn keresztül aktuális téma esetén is elérhető az online nyomon követés.
2018. 09. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szünetelhet a Volkswagen Golf gyártása

Október első hetében szünetelhet a Volkswagen wolfsburgi gyárában a Golfok gyártása.
2018. 09. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Méltányosabb lesz a Telekom fizetési felszólítási gyakorlata

Novembertől módosítja általános szerződési feltételeit a Magyar Telekom, és a média- és hírközlési biztos javaslataival összhangban enyhíteni fogja az előfizetők fizetési felszólításokkal összefüggő terheit - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2018. 09. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás