Megkezdte az emelkedést az építőipar

Közel 20 százalékkal nőtt januárban az építőipari termelés, a tavalyi gyenge szereplés után. A rendelésállomány és az alacsony bázis miatt a következő hónapokban 20 százalék körüli növekedés várható az ágazatban.

Megkezdte az emelkedést az építőipar

Januárban az építőipar teljesítménye 18,5 százalékkal haladta meg a tavaly januári szintet. A két fő alágazat közül az épületépítéseknél 33 százalékos volt a növekedés, az egyéb építményeknél pedig 3 százalékos volt a csökkenés. 

 

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője azt mondta a várakozásoknak megfelelően alakult a január az építőiparban. Az alacsony tavalyi bázis és a múlt évi rendelésállományok miatt ugyanis várható volt a komoly növekedés. A januári adatok szerint az új szerződések volumene 212 százalékkal, a hó végi rendelésállomány pedig 123 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, ami szintén jelentős bővülést vetít előre. 


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A szakember közölte továbbá, hogy a rendelésállományokon alapuló tényleges építkezések késleltetve 9-12 hónap múlva jelennek meg a termelési adatokban. Miután a rendelésállomány szintje már a múlt évben is növekedett, ezért az idén több építkezés már megjelenik majd a termelési adatokban. Németh Dávid szerint 2017 első hónapjaiban akár 20 százalékos lehet a növekedés az ágazatban, tekintettel arra, hogy a múlt év hasonló hónapjaiban nagyon jelentős 20-30 százalékos visszaesések voltak. “A 2016-os termeléscsökkenés, valamint az idén várható bővülés hozza vissza a szektort a 2015-ös szintekre” - mondta a szakértő, hozzátéve: az épületépítések mellett az uniós forrásokból finanszírozott beruházások is szerepet játszanak a növekedésben.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ennyivel emelkedett az építőipari termelés augusztusban

Az építőipari termelés volumene 36,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist augusztusban. Az épületek építése 46,8, az egyéb építményeké 24,1 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. 10. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20-25 százalékkal nőtt az építőanyagok forgalma

Tovább tart a lendület, egyes építőanyagok forgalma 20-25 százalékkal nőtt az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - tájékoztatta a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) hétfőn az MTI-t.
2017. 10. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4,9 százalékkal csökkent a román építőipar

A román építőipari termelés 4,9 százalékkal csökkent az idén az első nyolc hónapban, a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a román országos statisztikai intézet pénteken.
2017. 10. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilábalt az építőipar a válságból

Az építőipar a múlt év végére kilábalt a válságból, az ágazatnak most már a növekedés és fejlődés kihívásaival kell szembenéznie - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) építőipari konferenciáján, Egerben.
2017. 10. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Velünk maradnak a daruerdők

Az idei első félévben kiadott közel húszezer építési engedély közül minden másodikat többlakásos társasházi beruházáshoz állították ki. Az ütemesen bővülő újlakás piacon a tervezőasztalról akár ötödével olcsóbban juthatnak ingatlanhoz a vásárlók. A beruházók hol kedvezménnyel, hol áremeléssel ösztönzik vásárlásra az érdeklődőket, azonos lakások között akár milliós eltérés is lehet.
2017. 10. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dobogós helyen Magyarország az építési engedélyek számának emelkedésében

Két és félszer több lakás építésére adtak ki engedélyt 2017. II. negyedévében, mint hét évvel korábban, a válság időszakában. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll európai összevetésben. Az Eurostat 27 európai országot vizsgáló adatsora az idei második negyedévet vetette össze a 2010-es év negyedéveinek átlagával. A 238-as magyar értéket, ami tehát szűk két és félszeres növekményt jelent, csak Svédország és Észtország előzi meg – áll az OTP Ingatlanpont elemzésében.
2017. 10. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szolárcserép fejlesztésébe kezdett a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.

Szolárcserép fejlesztésébe kezdett a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., a tetőcserép felületébe integrált napelemek kifejlesztésében együttműködnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), az új cserép jövőre kerülhet kereskedelmi forgalomba - jelentette be a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten
2017. 09. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növekszik a lakáspiac

A lakáspiac további növekedésére számít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedés, a kedvező foglalkoztatási helyzet és az emelkedő reáljövedelmek, valamint a kormányzati otthonteremtési program eredményeképpen - mondta Hornung Ágnes, a tárca államtitkára egy szakmai konferencián kedden Budapesten.
2017. 09. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Publikus lett a mesterbiztosítás

A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége minden építőiparban dolgozó szakembereknek elérhetővé tette kedvezményes csoportos felelősségbiztosítását. A nyitásra azért került sor, mert szeptember 1-től az építő szakmák újabb körének kell kötelezően biztosítást kötni.
2017. 09. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így növekedett az építőipari termelés

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100; 2001-2017. január-július
2017. 09. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az orosz ipari termelés

Nőtt az orosz ipari termelés augusztusban éves szinten - áll az orosz statisztikai hivatal pénteken ismertetett jelentésében.
2017. 09. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig emelkedőn az építőipar, de már látszanak a korlátai

Az építőiparban folytatódott a dinamikus növekedés: júliusban 22,7 százalékos volt a bővülés. A lakásépítések és az egyéb építkezések együtt hajtják az ágazatot, ugyanakkor már az építőipari statisztikákban is látható jelei vannak a munkaerőhiánynak.
2017. 09. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőiparunk alakulása - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100; 2001-2017. január-július
2017. 09. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a román építőipari termelés

Az első hét hónapban 5,7 százalékkal csökkent a román építőipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
2017. 09. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nő a feszültség Németország és Törökország között

Egyre nő a feszültség Németország és Törökország között amiatt, hogy Törökországban újra és újra német állampolgárokat tartóztatnak le - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2017. 09. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit építkezünk? - mutatjuk egy ábrán!

Használatba vett lakások száma; Kiadott új lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma
2017. 09. 08. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélypontra került a brit építőipar

Egyéves mélypontot ért el az Egyesült Királyság építőiparának bővülése augusztusban - derül ki az IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közölt adataiból.
2017. 09. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nálunk nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés az EU-ban

Az előző havihoz képest ugyan csökkent júniusban az euróövezet és az EU építőipari termelése, éves összevetésben viszont gyorsult a növekedés üteme; a legnagyobb éves bővülést a magyar építőipari termelés érte el a hatodik hónapban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott adatai szerint.
2017. 08. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent Romániában az építőipari termelés

Az első fél évben 7,2 százalékkal csökkent a román építőipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2017. 08. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak az amerikai építőipar kilátásai

Az amerikai lakásépítő cégek optimistábban ítélték meg kilátásaikat augusztusban, mint egy hónappal korábban.
2017. 08. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás