Megugrott a francia állampolgárságot kérelmező britek száma

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) közeledtével egyre több, Franciaországban élő brit folyamodik francia állampolgárságért: a benyújtott kérelmek száma 2015 és 2017 között nyolcszorosára nőtt - közölte szerdán a francia belügyminisztérium.

Megugrott a francia állampolgárságot kérelmező britek száma

A tárca tájékoztatása szerint a Brexit miatt három éve nagyon jelentősen megnőtt a brit állampolgárok által benyújtott francia állampolgársági kérelmek száma: 2015 és 2017 között a korábbi 386-ról 3173-ra.
   
Két év alatt a francia állampolgárságért folyamodók között a britek aránya a korábbi 0,4 százalékról 3,5 százalékra nőtt. Tavaly a kérelmek egyharmada olyan brit állampolgároktól érkezett, akiknek a párja francia állampolgár.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
"A Franciaországban élő kérelmezők azért folyamodnak francia állampolgárságért, hogy továbbra is részesülhessenek azokból az előnyökből, amelyekre az EU állampolgáraiként jogosultak: szabad áramlás Európában, időnként munkavállalás a közszférában vagy választási mandátum" - jelezte a belügyminisztérium.
   
Az idei év első hat hónapjában 1370 brit nyújtott be francia állampolgársági kérelmet, ami az összes kérelem 2,6 százaléka.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A külügyminisztériumnak egy 2017-ben, a Brexitről készült jelentésének becslései szerint mintegy 300 ezer brit állampolgár él Franciaországban, többségük nyugdíjas. A francia statisztikai hivatal 2014-ben azonban még feleennyire becsülte a Franciaországban letelepedett britek számát, amely akkor másfélszer több volt a németeknél, de feleannyi, mint az áttelepült spanyolok száma.
    

A legtöbb brit az ország délnyugati részén él, 26 százalékuk van a déli megyékben bejelentve, míg 13 százalékuk Párizsban és környékén.

Hozzászólások

Nem teljesítettek túl jól az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 12. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország fontos szövetségesünk

Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolország külügy-, európai uniós és együttműködési miniszterét.
2018. 12. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem mondanak le a Huawei berendezéseiről a svéd cégek

Egyetlen svéd távközlési szolgáltató vállalat sem kíván a nemrégiben felmerült biztonsági aggodalmak miatt lemondani a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezéseinek a használatáról a Svenska Dagbladet (SvD) svéd napilap körkérdésének tanúsága szerint.
2018. 12. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb mértékben csökkent az infláció az euróövezetben

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.
2018. 12. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A római kormány optimista és Brüsszel válaszát várja

A római kormány optimista és Brüsszel válaszát várja a folyamatosan módosított olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban, amelynek még mindig nem ismert a végleges változata - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
2018. 12. 17. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Therese May szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy újabb népszavazás

A brit miniszterelnök szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy esetleges újabb népszavazás a brit EU-tagságról.
2018. 12. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 12. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az autópiac az EU-tagállamokban

Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban, százalék
2018. 12. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg Donald Trump és Erdogan

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg pénteken telefonon Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a török államfői hivatal.
2018. 12. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete, amelynek döntését pénteken jelentették be Budapesten.
2018. 12. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős szél pusztított Romániában

Több mint 150 fát és villanypóznát döntött ki, sok helyen pedig elektromos vezetékeket tépett le az erős szél az utóbbi 24 órában Romániában - derült ki a katasztrófavédelem vasárnap délelőtti összesítéséből.
2018. 12. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok több kőolajat exportálhat, mint Oroszország

Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország.
2018. 12. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megválasztották az új ukrán ortodox egyház vezetőjét

A kijevi patriarkátushoz tartozó Jepifanyij (Dumenko) perejaszlavi és bilocerkivi metropolitát választották meg az új egységes, önálló - Moszkvától független - ukrán egyház vezetőjének a szombaton Kijevben tartott egyházegyesítő gyűlés résztvevői.
2018. 12. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi hóra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 12. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország vonzó befektetési célpont lesz 2019-ben

2019-ben az európai ingatlanszektor várhatóan növekedni fog és új lehetőségeket is biztosít a piaci szereplőknek, a folyamatos lefelé mutató kockázatok ellenére – derül ki a CBRE 2019-es Európai Piaci Kitekintő kutatási jelentése szerint.
2018. 12. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változásokra számíthatnak az oroszországi munkavégzésre készülők

Véglegesítette a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság a két ország között létrejövő szociális biztonsági megállapodást. Az oroszországi munkavégzésre készülőknek érdemes körültekintően tájékozódniuk a változásokról.
2018. 12. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB bejelentette az eszközvásárlási program végét

Hozta a papírformát az EKB és szinten tartotta a kamatokat. Ahogy az várható volt, tegnap az EKB bejelentette az eszközvásárlási program végét és még a karácsonyi időszakot megelőzően, december 21-én befejezik az új vásárlásokat.
2018. 12. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem zárták jól a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miközben fokozódtak a globális gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak.
2018. 12. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EIB 200 milliós euró kölcsönnel támogatja a ferihegyi repülőtér bővítését

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését - jelentette be pénteken az Európai Bizottság.
2018. 12. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődközeli helyzetbe sodorná Nagy-Britanniát a kemény Brexit

Az egyik legismertebb brit nagyvállalkozó szerint csődhöz közeli helyzetbe sodorhatná Nagy-Britanniát a kemény Brexit, vagyis az, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül, szabályozatlan körülmények közepette szűnne meg.
2018. 12. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás