Megújult az Echo TV

Hétfő reggeltől új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV. Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke az eseményen azt hangsúlyozta: nagyon kemény munka előre eltervezett eredménye a megújulás, hozzátéve, a mai kiélezett versenyben a legjobbat, a legmodernebbet kínálónak van esélye a sikerre.

Megújult az Echo TV

Fontosnak, nevezte, hogy "a médiapalettán legyen egy olyan televízió, amely a valódi polgári értékrendet képviseli", az értékteremtés részeként említve a kultúra, a hagyományok megőrzését, majd hozzátette: a csatorna küldetése, hogy a polgári értékrendet erősítse Magyarországon, az embereket érdeklő témákat keresve, azokra valódi válaszokat adva.
    

Hangsúlyozta: az ultramodern környezet mellett fontos számukra, hogy a kiváló stábot alkotó munkatársak nyugodt, kiszámítható keretek között, megbecsülten dolgozzanak.
   
Farkas Boglárka vezérigazgató azt emelte ki: az egy évvel ezelőtti tulajdonosváltáskor még megfáradt, lelassult, elavult, "vegetálásra kényszerített" csatorna helyébe mostanra "hazánk legfrissebb televíziója" lépett, amelynek célja, hogy összefogja és tájékoztassa a hasonló gondolkodású közönséget.
    

Az Echo Televízió továbbra is a polgári, keresztény, konzervatív módon gondolkodó és cselekvő nézőknek szól, a jobboldal televíziója vagyunk, a hír- és hírháttér-televíziózás vezető csatornájává kívánunk válni Magyarországon. Szilárd elvek és értékek mentén működünk, és hiszünk abban, hogy ez segíti az Echo Televízió hitelességét - fogalmazott, célként említve egy "szeretve nézhető" csatorna létrehozását.
   
Mint mondta, ennek megfelelően a főműsoridőt a hír- és a hírháttér-tematika uralja, de a programstruktúrában helyet kapnak "a nemes értelemben szórakoztató" műsorok is; a jövőben az interaktivitás felé fordulnak, mivel "egy olyan családot építünk, ahol az egyformán gondolkodók összetartanak, találkozhatnak, kicserélhetik, megvitathatják gondolataikat" és tartalmasan tölthetik együtt idejüket.
   
Jelezte: a magas szakmai színvonal elérése érdekében egy év alatt nyolcvanról háromszáz közelébe emelték a létszámot, a stáb összetétele pedig garancia a minőségre.
   
Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes elmondta, az előző tulajdonostól bérelt székházból saját tulajdonú épületbe költözött csatorna egy száz négyzetméteres híradó- és egy négyszer ekkora magazinstúdiót kapott, mindkettő szokatlan méret Magyarországon; emellett egy harmadik stúdió áll a műsorkészítők rendelkezésére, egy negyedik pedig most készül.
   
Ez egy politikai televízió, ebből nem is engedtünk: nyolcvan százalékban politikai műsorokat sugárzunk - mondta, megemlítve, hogy a sok sportprogram mellett divatműsorral is jelentkeznek, jelezve, kihívást jelentett, hogy képileg változatosan jelenítsék meg nagyszámú beszélgetős műsorukat, ezért a stúdió könnyen átalakítható.
   
Mint mondta, májusi struktúraváltásuk után most egyetlen műsor szűnik meg: a Bayer Zsolt fémjelezte Mélymagyar helyébe a vasárnaponként jelentkező Bayer show lép, emellett nyolc új műsor indul; lesz például, amelyikben bloggerek beszélgetnek, egy másikban a médiában eddig meg nem jelenő emberek véleményét ütköztetik, de saját műsort kap "a mindennapi terror", a rendszerváltás korszaka, a hét legfelkavaróbb eseménye.
    

Szikszai Péter jelezte: főműsoridejük este kilenc órára kerül, nem lesz többé betelefonálós műsoruk, amely szerinte rádiós formátum.
   
Célnak azt nevezte, hogy a csatorna "hivatkozási pont legyen, megkerülhetetlen hírforrás", amelyre más médiumok is hivatkoznak, megjegyezve, hogy egy év alatt sikerült megduplázni az Echo TV nézettségét, de a mutató javítása érdekében nem kötnek minőségi kompromisszumot, mert nem céljuk, hogy bulvártartalom jelenjen meg náluk. Jelezte, rövidesen a csatorna weboldala is megújul, tartalmában és formájában is.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: