Méltányossá kell tenni a rokkantsági ellátórendszer szabályozását

Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt úgy, hogy lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből. Székely László jogszabály-módosítás kezdeményezésére kérte fel az emberi erőforrások miniszterét - közölte az ombudsman hivatala kedden az MTI-vel.

A közleményben felidézték: 2012-től a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvény alapjaiban alakította át az ellátórendszert, egészségbiztosítási ellátás váltotta fel a korábbi nyugdíjszerű ellátást. Míg korábban a jogosultságot döntően a szolgálati idő alapján állapították meg, addig az új rendszerben az már nem számít, csak a kérelem benyújtása előtti 15 év egészségbiztosítási járulékfizetéssel lefedett biztosítási ideje. Emiatt vannak olyanok, akiknek bár a megbetegedésük előtti időszakból hosszú szolgálati idejük van, a betegségük miatt nem tudják teljesíteni a megváltozott feltételeket, és önhibájukon kívül kiestek az ellátórendszerből.

 

Ugyanígy jártak azok is, akik évekig olyan ellátást kaptak - például ápolási díj, aktív korúak ellátása -, amelyből nem vonnak egészségbiztosítási járulékot - fűzték hozzá. A korábban ápolási díjban részesültek aránya magas azok között, akik nem jogosultak az új törvény szerinti ellátásra. Székely László jelezte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma végrehajtott ugyan kisebb korrekciókat a feltételrendszerben, de ezek nem voltak elégségesek a helyzet megfelelő rendezésére. Ez súlyos hiányosság, hiszen így előfordulhat, hogy egy hozzátartozóját évtizedeken keresztül ápoló ember megrokkan, és az ápolást nem tudja tovább végezni, viszont az ellátásra sem számíthat.

 

Az alapjogi biztos jelentésében rámutatott arra, hogy a törvény szerint - a korábbi szabályozással ellentétben - nincs lehetőség kivételes méltányosság gyakorlására. Az emberi méltósághoz való jog oldaláról nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nyugdíjszerű rendszer egészségbiztosítási alapokra helyezése részben vagy egészben önhibájukon kívül zárta ki az ellátásból a rászorulók ezreit - hangsúlyozta. Kiemelte, a törvényalkotó részéről legitim cél a visszaélések kiküszöbölése, de nem támaszthatóak az érintettek számára szubjektíve teljesíthetetlen feltételek.

 

A jelentésben kitért arra is: a gyakorlatban bizonytalan annak megítélése, hogy a gyes folyósításának idejére kapott fizetés nélküli szabadság társadalombiztosítási szempontból foglalkoztatási jogviszonynak minősül-e, így a törvény szerint a jogosultságoknál figyelembe vehető-e ez az időszak. Az ombudsman felkérte Balog Zoltán szakminisztert: kezdeményezzen jogszabály-módosítást, hogy a biztosítási időtartam számításakor lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és annak megelőzésére, hogy valaki önhibáján kívül kerüljön ki a rendszerből. Azt is kérte, hogy egyértelműen rögzítsék: biztosítási időnek minősül a gyermek gondozásához nyújtott támogatás idejére kapott fizetés nélküli szabadság.

Hozzászólások

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás