Melyik a hatékonyabb: A csok vagy a lakáskassza?

A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Melyik a hatékonyabb: A csok vagy a lakáskassza?

Kovács Zoltán közölte: a lakáskasszákból kevesebb lakás épült az elmúlt tíz évben, mint az elmúlt három évben a csok-ból.
  
Elmondta azt is, hogy a csok-kal kapcsolatban - különösen a vidéki településeket, valamint a használt lakások felújítását érintően - több új elemet kívánnak bevezetni.
    

A kormány konkrétumokat még nem tárgyalt, de a következő hetekben megszülethetnek a szükséges döntések, és még az év vége előtt megismerhető lesz az új konstrukció - közölte.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


A kormányszóvivő a közigazgatást érintő létszámleépítésről azt mondta: a központi közigazgatásban 18 százalék körüli az érintettek aránya.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Akiknek munkája feleslegessé válik, azok számára az állam minden segítséget megad, hogy helyet találjanak maguknak. Ezzel együtt a közigazgatásban komoly béremelés is lesz, piaci vagy azt megközelítő béreket tudnak majd adni - mondta.
   
Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek Brüsszelben zajló csúcsértekezletéről Kovács Zoltán megismételte: Magyarország számára a Frontex nemzeti szuverenitást csorbító javaslata nem elfogadható.
   
Megjegyezte: ezen véleményükkel nincsenek egyedül, még Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy nincs meg a kellő konszenzus.

Hozzászólások

6 éves megoldást javasol Kína

A Bloomberg értesülései szerint Kína egy 6 éves megoldási javaslattal állt elő.
2019. 01. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen

Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), amiért a két amerikai közösségi szolgáltató a vonatkozó törvény értelmében nem Oroszországban tárolta a helyi felhasználók személyes adatbázisát.
2019. 01. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfőn.
2019. 01. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany 1.280 dollár alatt, az erős USA gazdaságról szóló hírek visszavetették az árfolyamot

Az optimizmus nő, hogy az Egyesült Államoknak sikerül megegyeznie Kínával, ami lendületet adhat a tőzsdéknek, de negatívan hathat az aranyra. Az arany ETF-ekbe tovább áramlik a tőke, 2013 áprilisa óta a legmagasabb szinten van a tőkeállomány.
2019. 01. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a magyar CFA egyesület részvényelemző versenye, gazdára talált a BÉT Kochmeister-díj

A Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete (CFA Society Hungary) január 18-án, a Budapesti Értéktőzsde alapításának évfordulóján tartotta meg az egyetemi hallgatók részére megrendezett, angol nyelvű részvényelemzési versenyének szóbeli döntőjét. Az összetett verseny első három helyezett csapata összesen 500 000 forint pénzjutalmat nyert a BÉT felajánlásának köszönhetően, az első helyezett csapat pedig a tőzsde rangos kitűntetését, a BÉT Kochmeister-díjat nyerte el. A győztes csapat a Zürich-ben megrendezendő régiós megmérettetésben vehet részt idén áprilisban.
2019. 01. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkentek az európai tőzseindexek

London kivételével csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miután a kínai statisztikai hivatal által kiadott jelentés szerint a kínai gazdaság növekedésének üteme közel három évtizedes mélypontra süllyedt tavaly.
2019. 01. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MFB halasztott tőketörlesztéssel és fix kamatozással kínál új hitelprogramot a vállalkozásoknak

2019. január 21-től elérhető a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) új hitelkonstrukciója, amely tőkepótló jellegével, fix kamatozásával és magas összeghatárával lehetőséget biztosít a kis- és középvállalkozások számára, hogy versenyképességüket jelentősen növelő beruházásokat hajthassanak vége. Az „MFB Versenyképességi Hitelprogram” egyik legfontosabb előnye, hogy igény esetén a hitelösszeg 40%-át csak a futamidő végén kell visszafizetni. A programot közvetlenül az MFB nyújtja a vállalkozások számára, maximum 10 milliárd forintos hitelösszeggel.
2019. 01. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gazdasági Versenyhivatal a helyszíni kutatásokról készült tájékoztatóval segíti a vállalkozásokat

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tájékoztatót tett közzé, hogy eligazítást nyújtson a helyszíni kutatások menetéről, jogszabályi hátteréről, valamint a feleket megillető jogokról és kötelezettségekről a vállalkozások számára.
2019. 01. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jöhet a B terv - ha van olyan egyáltalán

A Theresa May vezette kormánynak ma kell benyújtania az új Brexit javaslatcsomagot a brit parlamentnek.
2019. 01. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pihenőre megy Amerika

Továbbra sincs megoldás a részleges kormányzati elállás ügyében az USA-ban, annak ellenére, hogy Trump a hétvégén megtette első lépését a kompromisszum felé - olvashatjuk az ERSTE mai kommentjében.
2019. 01. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előrehozott választást írhatnak ki Szerbiában

Még az idén tavasszal előrehozott parlamenti választást tarthatnak Szerbiában, legalábbis erre engednek következtetni az államfő és vezető szerb politikusok kijelentései.
2019. 01. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszített lendületéből a világgazdasági növekedés

Némileg veszített lendületéből a világgazdasági növekedés az IMF hétfőn közzétett frissített prognózisa szerint.
2019. 01. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben az európai tőzsdeindexek

Csökkentek a vezető európai tőzsdék irányadó indexei hétfőn annak nyomán, hogy a kínai statisztikai hivatal friss adatsora megerősítette, a világ második legnagyobb gazdaságában közel három évtizedes mélypontra süllyedt a növekedési ütem tavaly.
2019. 01. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a gázolaj ára

A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
2019. 01. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed az influenza, több kórházban korlátozzák a beteglátogatást

Az influenzajárvány terjedésével egyre több kórház rendel el részleges vagy teljes látogatási tilalmat - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján hétfőn közzétett legfrissebb adatokból.
2019. 01. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

17 naperőmű fog épülni Magyarországon

A K&H Bank és a holland székhelyű Photon Energy 15 éves projektfinanszírozási megállapodást kötött a cég magyarországi naperőmű-beruházásainak finanszírozására, a projekt keretében 17, összesen 11,5 MWp teljesítményű naperőmű kezdi meg működését.
2019. 01. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezektől kell tartanunk - ábrán mutatjuk a globális kockázatokat!

Globális kockázatok a világon (2014-2019) Az első öt kockázati tényező súlyosság szerint; Az első öt kockázati tényező valószínűség szerint; technikai; társadalmi; geopolitikai; környezeti; gazdasági
2019. 01. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Engedély nélkül vásárolt követeléseket az Imokredit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki a győri Imokredit Szolgáltató Kft.-re engedély nélküli követelésvásárlás miatt, és megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását.
2019. 01. 21. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb a prémium autók iránti kereslet

Majdnem 10 százalékkal nőtt a kereslet a prémium autók iránt tavaly - mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 01. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kifulladtak a túlóratörvényes tüntetések

Kiszelly Zoltán politológus szerint a szombati fővárosi és a vidéki tiltakozásokon részt vevők alacsony száma jól mutatja, hogy "kifulladtak" a "túlóratörvény" miatti tüntetések.
2019. 01. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás