Mennyit rádiózunk és melyik a kedvencünk?

Csaknem hat és félmillióan rádióznak naponta Magyarországon, a leghallgatottabb adó a Petőfi, amelyet a Kossuth és a Rádió 1 követ - közölte szerdán az MTI-vel az első negyedéves, egységes rádiós hallgatottságmérési adatok alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Mennyit rádiózunk és melyik a kedvencünk?

Az NMHH honlapján is közzétett tájékoztatás szerint a lakosság 93 százaléka hallgat heti rendszerességgel rádiót, ami több mint 7,7 millió embert jelent; egy átlagos napot alapul véve a Petőfi rádió 1,8 millió, a Kossuth 1,4 millió, míg a Rádió 1 1,3 millió embert ér el. A Music FM hallgatótábora 685 ezer főre rúgott, a Sláger FM-re 510 ezren hangoltak.
   
A fővárosban az első negyedévben a vizsgált korosztályba tartozó lakosság 76 százaléka naponta, míg 93 százaléka heti rendszerességgel hallgatott valamilyen rádiót. Az átlagos napi hallgatószám Budapesten a Sláger FM esetében 277 ezer fő volt, ezt a Rádió 1 követte 258 ezer hallgatóval, majd a Music FM 247 ezerrel. További két csatornára voltak kíváncsiak Budapesten 100 ezer főnél többen: a Kossuth Rádióra (165 ezren) és a Petőfi Rádióra (143 ezren) - tudatták.
    

A közlemény arra is emlékeztet: a rádiók és ügynökségek korlátlanul férhetnek hozzá a rádiópiaci szakemberek által javasolt módszertan alapján előállított adatokhoz, a nyilvánosság - ahogyan eddig is - szűkített információkat kap a piaci szereplők gazdasági érdekeinek védelmében.
   
Mint írták, a felmérések eredményeiről mostantól az NMHH összefoglalókat készít és tesz közzé az nmhh.hu honlap "Kutatások" menüpontjában; a részletesebb tartalmak május 3-tól lesznek elérhetőek a honlapon. Az adatokat minden esetben az érintettek ismerik meg először a kutatócég adatbázisában, a publikus adatok minden alkalommal csak az ezt követő néhány munkanapon belül találhatók meg a hatóság honlapján. Ezek az összefoglaló tanulmányok, amelyeket táblázatok és grafikonok egészítenek ki, bárki számára ingyen elérhetőek, tehát a nyilvánosság - ahogyan eddig is - szűkített információkat kap a piaci szereplők gazdasági érdekeinek védelmében.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A hatóság a közönségmérés adatfelvételi módszertanát a piaci szereplőkkel történt többszöri egyeztetés után, az összes érdekelt fél szempontjait figyelembe véve határozta meg. Az NMHH 2020-ig érvényes közbeszerzési eljárását a Kantar Hoffmann - M-Meter konzorcium nyerte, amely alapján a hatóság honlapján az országos és fővárosi rádiók adatai havonta, a megyei jogú városok és hálózatos vételkörzetek negyedévente, a kisebb helyi vételkörzetek eredményei pedig félévente frissülnek. A mérések a 15 éves és idősebb lakosság hallgatási szokásait mutatják be.
    

A közlemény arra is emlékeztet: a hatóság tavaly hirdette meg rádiós közönségmérési pályázatát azzal a céllal, hogy egységes, részletes mérési módszertan alapján az országos, budapesti és lokális szinteken a rádiók hallgatottságmérése átláthatóvá váljon, egyúttal vonzóbbá tegye azt a hirdetők számára. Az adatokhoz a rádióadók és az ügynökségek díjmentesen és korlátlanul férhetnek hozzá.
   
Megjegyzik: a tenderkiírás műszaki leírásának megfelelően az új hallgatottságmérés - a kisebb, helyi vételkörzeteket kivéve - az országos és a megyei jogú városokban, valamint a hálózatos vételkörzetekben alapvetően visszatért a naplós mérési módszertanhoz, amellyel az utóbbi tíz évben nem végeztek országos méréseket.
    

A Magyarországon korábban már alkalmazott módszerrel az eredmények párhuzamosan, online és offline eljárással felvett önkitöltős naplók feldolgozásával születnek. Ez számottevő változás, hiszen az utóbbi években a piac legtöbb szegmensében a telefonos, úgynevezett Day After Recall (DAR) módszertan szerinti rádiós közönségmérés dominált a piacon. A legutóbbi tenderidőszakban is ilyen módszertannal készültek az országos és fővárosi rádiós közönségmérések. Annak a periódusnak a kezdetén, 2013-ban a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete bízta meg a jelenleg is győztes cégcsoportot a rádiós hallgatottságmérés lebonyolításával - közölték.
    

A naplós adatok bevezetését megelőzte egy rövid, párhuzamos módszertannal zajló átfutási időszak, hogy a piaci szereplők felkészülhessenek a módszertani átállásra, az új módszertannal készült eredmények befogadására és helyes interpretálására. Az első negyedéves adatok már a naplós eredményeket mutatják - írta az NMHH.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: