Mi javulhat az egészségügyben?

Az egészségügyben elindult egy olyan folyamat, amely a minőségi betegállás érdekében nagyobb centrumok létrehozására, megerősítésére törekszik - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében egy sajtóhírre reagálva.

Mi javulhat az egészségügyben?

A Népszava - értesülései alapján - arról írt, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elkészítette és bemutatja a kormánynak egészségügyi programját. A lap tudni véli, hogy a tárca mennyi közpénzt forgatna az egészségügybe.  
    

Az Emmi szerint a cikk megtévesztő, hamis információkat tartalmaz. A minisztérium úgy ítéli meg: "az egészségügyben tett pozitív intézkedések, az ágazat megerősödése nem áll érdekében egyes politikai és anyagi érdekveszteségű, kormányellenes egészségügyi lobbi tagjainak, akik hamis információkkal akarják megzavarni a lakosságot. A balliberális kormányok legnagyobb bűne, hogy elűztek több ezer egészségügyi dolgozót a pályáról, nem gondoskodtak a szakemberek utánpótlásáról, megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az orvosokat, ápolókat".
   
Kiemelték: a kormány elkötelezett a helyzet javításában. Az ápoló- és orvoshiány csökkentéséért nagyon komoly kormányzati programok, ösztöndíjak, béremelések indultak, az Egészséges Budapest Program keretében a centrumokban fog koncentrálódni az érsebészeti betegellátás, ahol biztosíthatóvá válik a magas szintű technológiai háttér és a magas szakmai tudást igénylő szakembergárda.
    

A KSH adatai szerint 2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest 30 százalékkal csökkent a távozó ápolók száma is - közölték.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A várólisták hosszánál az Emmi szerint az "ellenzék tudatosan összemossa" a tervezett és a tényleges várakozási időket. Mint írták: 2012 júliusától 2018 végéig a kormány mintegy 26 milliárd forint többletforrást biztosított a legrégebben várakozó betegek ellátására, a leghosszabb várakozási idővel rendelkező szolgáltatók számára. A program 2019-ben is folytatódik 6 milliárd forintos keret biztosításával. A rendszer indulásakor a várólistákon mintegy 70 170-en szerepeltek, ezzel szemben 2018 végén ez a szám 28 245-re csökkent.
    

Azt írták: a legkiemelkedőbb javulás a szürkehályog-műtétek tekintetében történt. Az OECD statisztikába adatot közlő 15 ország közül Magyarországon a második legrövidebb a várakozási idő (45 nap). A csípőprotézis műtétek esetében is jelentős a várakozási idő csökkenés (162 napról 88 napra), és ezzel Magyarország a 6. a 15 ország között. A térdprotézis műtéteknél 48 százalékkal csökkent a várakozási idő. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években nemzetközi viszonylatban is jelentős mértékben, 60 százalékkal csökkent a műtéti várólistákon szereplő betegek száma és a várakozási idő - emelték ki.
    

Kitértek arra is, hogy az elmúlt hónapokban elindított népegészségügyi szűrőprogramok, az egészségmegőrzést támogató "Három generációval az egészségért" nevű praxistámogató program, a HPV-oltás tervezett kiterjesztése, a "Családbarát szülészetek" pályázati programja, mind azt a célt szolgálják, hogy növeljék a magyar emberek egészségben töltött életéveit. Ezeknek az Emmi szerint "már látható eredménye" is van: a férfiak ma már 3,2 évvel, a nők 1,6 évvel hosszabb egészséges életévekre számíthatnak 2010-hez képest.

Hozzászólások

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 06. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hajnalig sportoltak a Mozgás Éjszakáján

Vasárnap hajnalig tartott a Mozgás Éjszakája elnevezésű rendezvény, amelynek keretében 17 sportágat lehetett ingyen kipróbálni Budapesten.
2019. 06. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az egyházi iskolák száma Tolnában

Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.
2019. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiegyensúlyozottan teljesít a magyar ipar

Összességében kiegyensúlyozottan teljesített az ipar az áprilisi adatok alapján Magyarországon - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a héten közzétett adatait elemezve.
2019. 06. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a közjegyzői díjak csökkennek

A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Gyorsulási Szövetség engedélyezte a tótkomlósi raliversenyt

A Magyar Gyorsulási Szövetség (MGYSZ) adta ki a szükséges hozzájárulást a múlt vasárnapi tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - állt a szövetség szombaton kiadott közleményében.
2019. 06. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő évi költségvetést tárgyalják a napokban

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.
2019. 06. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 40 588,18 ponton zárt pénteken, 1,39 százalékkal, 571,39 ponttal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.
2019. 06. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is lesznek terápiás nyári táborok Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.
2019. 06. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a megújult badacsonyi Hableány borászati központot

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.
2019. 06. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőltek a melegrekordok

Az országos és a fővárosi melegrekord is megdőlt szombaton.
2019. 06. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkavállalók kétharmadát kkv-k alkalmazzák

A munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok (kkv) alkalmazzák, ezért a kormány feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amely erőteljesebben támogatja a magyar tulajdonú vállalkozásokat - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben, a 25 éves Németh-Fa Kft. bemutatótermének avatóünnepségén.
2019. 06. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a parlagfűpollen-koncentráció Magyarországon? - egy ábrán

A napi parlagfűpollen-koncentráció maximumok alakulása (db/m3/nap)
2019. 06. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 06. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zivatarokkal ér véget a kánikula

Vasárnap országszerte zivatarokkal ér véget a kánikula.
2019. 06. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább emelkedik az ápolók bére

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 06. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soron kívüli szúnyogirtás lesz a Balatonnál

Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
2019. 06. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítási díjbevételek Magyarországon - egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2019. 06. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2019. 06. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.
2019. 06. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: