Mi lesz a jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye ?

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank augusztusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák és az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.

Mi lesz a jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye ?

Kedden tartja augusztusi kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem a nem-konvencionális eszköztárban, mint ahogy az előző ülésen sem változtatott a kondíciókon a testület. A jegybanki alapkamat 0,9 százalék 2016. május 25. óta.
    

Szintén kedden közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. Az augusztus 7-én kiadott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszere július végén 1491,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amin belül a központi költségvetés hiánya 1557,0 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 19,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 46,9 milliárd forintos többletet értek el. Júliusban a központi alrendszer az előző hónapokhoz képest lényegesen mérsékeltebb, 70,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Tavaly júliusban 94,4 milliárd forintos többletet könyvelt el az államháztartás. A tárca az év egészére továbbra is 4 százalék feletti bővüléssel és 2,4 százalékos hiánnyal számol.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Szerdán a keresetek január-júniusi, és júniusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
    

Csütörtökön a júniusi kiskereskedelmi forgalom részletes statisztikáját publikálja a KSH, második becslésében. Az első becslés szerint júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ezzel az első féléves növekedés 6,9 százalékos lett. A kiigazítatlan adatok szerint az üzletek forgalma - változatlan áron számolva - júniusban 6,5, az első hat hónapban 6,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Javult a cégek fizetési morálja

Nőtt a határidőre kifizetett számlák aránya tavaly, és az átlagos fizetési késedelem is rövidült két nappal - derül ki a Bisnode cégcsoport év végi adataiból.
2019. 01. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen adatokra számíthatunk a jövő héten

Kevés statisztikai adat jelenik meg a jövő héten, közülük a legfontosabbak a tavaly novemberi kereseti statisztika és az államháztartás tavalyi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesznek.
2019. 01. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem volt még ilyen egyszerű a céges költségvetés tervezése

A vállalati költségvetés az egyik legfontosabb vezetési eszköz, specifikus feladata főleg az adott szervezet értékben kifejezett céljainak meghatározása. A költségvetés tervezése sokszor csak év elején kerül terítékre a cégeknél, ilyenkor határozzák meg, hogy milyen beruházások várhatók, hol találnak hozzá megfelelő céget és hogyan lesz arra pénzügyi keret. A válaszok megtalálásában segít a Brillit, az első magyar online üzleti közösség.
2019. 01. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idei nagy GDP növekedés bezuhanhat – így kerülhető el a visszaesés! Segíthet a digitalizáció

Az év végi elemzések szerint Magyarország a GDP növekedésben az uniós országok élmezőnyéhez tartozott 2018-ban. A gazdasági bővülésre ható tényezők közül talán kevesebbet foglalkoznak az elemezések a digitális transzformációval. Az e-aláírás és digitalizációs technológiák fejlesztésére szakosodott NETLOCK szerint fontos és meghatározó szerepe lehet mindennek Magyarország jövőbeni teljesítményét tekintve. „Számos tényező hat a GDP növekedésére, de ezek közül is talán kiemelkednek olyan faktorok, mint például az állami kiadások, a vállalati beruházások, az export, a belső fogyasztás vagy a foglalkoztatás. A közelmúlt tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy ezek bizonyos korlátokba ütköznek.” – véli Somkuti András, az e-aláírás-specialista Netlock Kft. ügyvezetője, a Docler Csoport elnöke.
2019. 01. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rettegtek, hogy kimaradnak: buborékok 2018-ban

Olyan mély és az egész globális pénzügyi rendszert fenyegető válság zajlott le villámgyorsan 2008-ban, amitől a világ vezető jegybankjai is – teljes joggal – nagyon megijedtek. Válaszlépésként irgalmatlan mennyiségű olcsó pénzzel árasztották el a tőkepiacokat. A pénz hihetetlen mennyisége és olcsósága, vagy még helyesebben nulla ára hosszú éveken át fennmaradt, ami eszközárbuborékokhoz vezetett. A pénz nagyon olcsó lett, és valahol éppen ezért minden, amit érte venni lehetett drasztikusan megdrágult. Az ingatlanok, arany, kötvények és részvények árai és árfolyamai különböző hullámokban és különböző helyeken, de részt vettek ebben a drágulási folyamatban 2009 és 2018 között. Az azóta gyengén teljesítő arany is (több mint) duplázott 2009 és 2011 között. Az azóta lefelező kínai részvényindex is duplázott hét hónap alatt 2015-ben. Gyorslefolyású mániákus emelkedések zajlottak le a világ sok pontján különböző időben, amiknek egyik közös forrása volt az olcsó jegybanki pénz.
2019. 01. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a tavalyi inflációs statisztika és a szálláshelyek tavaly novemberi forgalmának adata.
2019. 01. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vállalatok csupán 28%-a tesz a fenntartható fejlődési célokért

A PwC tanulmánya szerint a szervezetek közel háromnegyede (72%-a) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10%-os növekedést jelent. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezetek nehezen képesek meghatározni, hogy a szokásos üzleti tevékenységeken túl milyen intézkedéseket kell tenniük.
2019. 01. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű, hogy idén lesz globális recesszió

Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális növekedési jelzőszámok a növekvő kockázatok és az utóbbi hónapok tőzsdei veszteségei ellenére sem vallanak arra, hogy a világgazdaság az idén recesszióba kerülne.
2019. 01. 07. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a startup vállalkozások versenyét

Idén is megrendezi a startup vállalkozások Be Smart versenyét a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK).
2019. 01. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az új pályázat a Pest megyei kkv-k eszközberuházásaira

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.
2019. 01. 04. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gazdasági és politikai bizonytalanságokkal kezdődik az év

Az újévben is folytatódik a japán jen erősödése a dollárral szemben, ami egy menedékkereső reakciónak tekinthető válaszul arra, hogy az amerikai részvények a harmincas évek óta nem szenvedtek el ilyen rossz decembert, és arra, hogy az amerikai hosszútávú állampapírok hozama összeomlott.
2019. 01. 03. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Borúlátó a brit nagyvállalati szektor

A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra.
2019. 01. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól alakultak a makro mutatók 2018-ban

Az összes makro mutató jól alakult 2018-ban - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2019. 01. 01. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén jól teljesített a magyar gazdaság

Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban, ezt jól mutatja, hogy tavaly az export értéke átlépte a százmilliárd eurót, ez korábban soha nem fordult elő - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 Forint, fillér magazinjában.
2018. 12. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a nyolc esemény forgatta fel 2018-ban a pénzpiacokat

A fordulatok éve volt az idei: előre nem látható gazdasági és politikai fejlemények egész sorozata állította kihívás elé 2018-ban a tőke- és pénzpiaci szereplőket. Bánfi Attila, az OTP Treasury hazai vezetője és kollégái összegyűjtötték azokat az eseményeket és trendszerű mozgásokat, amelyek a legnagyobb piacbefolyásoló hatást gyakorolták az idei évre.
2018. 12. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az üzleti bizalom

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) felmérése szerint az októberi adatok alapján a harmadik negyedévi konjunktúramutató stagnált, az előző negyedévi 42 ponton állt.
2018. 12. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelte idei GDP-előrejelzését a GKI

A harmadik negyedévi 4,9 százalékos, az EU-ban az egyik leggyorsabb növekedés után, más előrejelzőkhöz hasonlóan a GKI is emelte - 4,5-ről 4,6 százalékra - idei GDP-előrejelzését, ugyanakkor 2019-re fenntartja 3,2 százalékos várakozását - közölte a GKI az MTI-vel.
2018. 12. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez lesz a jövő heti makronaptár legfontosabb eseménye

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank idei utolsó kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák jelennek meg.
2018. 12. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai startupok is a blockchain technológia felé mozdulnak

A gazdasági előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt. A technológia azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat, ezért a Start it @K&H inkubátorprogram és a Blockchaineum Group Kft. stratégiai megállapodást kötött a hazai startupok támogatására a technológia nagyobb ismertségének és okos felhasználásának érdekében.
2018. 12. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

9,6 milliárd forint a magyar vállalkozások K+F beruházásainak támogatására

9,6 milliárd forint (~30 millió EUR) értékű InnovFin portfóliógarancia-megállapodást kötött a K&H és az Európai Beruházási Alap. A portfóliógarancia célja, hogy elősegítse a KKV-k nagy összegű innovatív beruházásainak kedvező feltételű hitelhez jutását.
2018. 12. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás