Mi várható a hazai tőzsdén?

A nemzetközi befektetői hangulattal összhangban emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Mi várható a hazai tőzsdén?

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: jelentős emelkedéssel zárt csütörtökön a BUX index, amelyet elsősorban az OTP lendületes mozgása generált. Ezzel a bankpapír végre át tudta lépni a tízezer forintos lélektani szintet, s árfolyamában a szakértő szerint további növekedésre lehet számítani. Szintén emelkedés várható a Richter-papíroknál, a Mol pedig kétesélyes - jegyezte meg.
   
Az elemző mindezek alapján arra számít, hogy pozitív nyitás és mérsékelt emelkedés jellemezheti pénteken a BÉT-et.  
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a határidős indexjegyzések alapján szerinte is pozitív nyitás várható a magyar tőzsdén. Budapesten már csütörtökön megjelentek a vevők, ami a Donald Trump és Jean-Claude Juncker találkozójának pozitív befektetői értékelésére vezethető vissza.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 661,72 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 35 624,91 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt. A Mol 42 forinttal, 1,58 százalékkal 2692 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 3,10 százalékkal 10 300 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,74 százalékkal 401 forintra csökkent, forgalma 30,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,62 százalékkal 4870 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Így mozgott a forint a jegybank kamattartó döntését követően

Alig változott a forint árfolyama a jegybank kamattartó döntését követően.
2018. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden rezsiszámlát egy helyen fizethetnek be a budapestiek

Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon – derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a Díjnetre, egy hónap alatt több mint 18 ezer e-számla-regisztrációt kezdeményeztek a rendszerben. A kiugró növekedés oka, hogy a Díjnet és az NKM Áramszolgáltató Zrt. együttműködésének köszönhetően a fővárosi lakosok – egy egyszerűsített szolgáltatóváltást követően – már akár az összes közműszámlájukat egy elektronikus felületen kezelhetik és fizethetik be.
2018. 10. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai jelentési szezon: Netflix, ASML, American Express

Az egyesült államokbeli harmadik negyedévi jelentési szezon a múlt héten kezdődött, és három kiemelkedően fontos pénzintézeti jelentés is kijött: a Citigrouptól, a JPMorgan Chese-től és a Wells Fargo-tól. Összességében jók voltak a számok, de a JPMorgan Chase árbevétele némileg elmaradt a várakozásoktól. Ugyanakkor megfigyelhető a befektetők optimizmusának csökkenése az amierikai bankokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy a kamatlábak emelkednek. Ez önmagában szokatlan jelenség, amelynek az lehet az egyik fő oka, hogy a bankok számára kedvező tényezők, különösen az egyesült államokbeli adóreform és az emelkedő kamatlábak pozitív hatásai a Q3/Q4-es időszakban csúcsosodnak, és a későbbiekben ezek a hatások várhatóan gyengülni fognak.
2018. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pert indítottak egy fővárosi utazási iroda ellen

Egy fővárosi utazási iroda az ország különböző városaiban közvetítők által kötött tisztességtelen szerződéseket ügyfeleivel, ezért pert indítottak ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
2018. 10. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hitelközvetítőket ítélt el a bíróság

Hitelközvetítőket, ingatlanforgalmi szakértőt és vállalkozókat ítélt el a Kaposvári Törvényszék hitelek folyósításával összefüggő mintegy 190 millió forint vagyoni hátrány okozása miatt - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.
2018. 10. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős őszi forgalomra számítanak a szállodák

Erős forgalom várható a hosszú hétvégéken a szállodákban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint. A Szállás.hu elemzése azt mutatja, hogy a belföldi települések közül az október 23-i hétvégén a legnagyobb vendégforgalomra Eger, Gyula és Hajdúszoboszló számíthat.
2018. 10. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitottak az európai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 10. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebbnek, mégis vonzónak tartjuk az állami nyugdíjat

A magyarok felét aggasztja, hogy nem lesz elég nyugdíja idős korára – ezt állapítja meg az Aegon idei Nyugdíjfelkészültségi Kutatása. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesz, mint a jelenlegi nyugdíjasok, ennek ellenére a nyugdíjfelkészültségünk az egyik legalacsonyabb az egész világon.
2018. 10. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Számíthatunk némi emelkedésre

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
2018. 10. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fedezetkezelés – működik is, meg nem is

Közel tíz év tapasztalat alapján elmondható: bár az építőipari lánctartozások megelőzésére létrehozott ún. fedezetkezelői rendszer alapjaiban bevált, vannak a rendszernek még betemetetlen lyukai. Ráadásul az új polgári perrendtartás idén januári hatálybalépése újabb kihívás elé állítja az intézményt. -foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától rövidebb útvonalon közlekedik a gyermekvasút

Keddtől október végéig rövidebb útvonalon közlekedik a gyermekvasút, a vonatok csak Szépjuhászné és Széchenyihegy állomás között járnak pályakarbantartás miatt - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Látás hónapja programsorozatot

Idén is megrendezik a "Látás hónapja" programsorozatot, az októberi kampány ezúttal a digitális világ vizuális kihívásaival foglalkozik.
2018. 10. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a dohánytermelés Magyarországon - egy ábrán

Dohánytermelés Magyarországon, 1997-2017 Termelt mennyiség, tonna
2018. 10. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében - mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a vidéki nők nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 10. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétmilliárd forintból épül új híd Baján

Több mint kétmilliárd forintból 2019-re megépül a bajai Ferenc-csatorna új hídja és 2021-re megújul a Deák Ferenc-zsilip is - tájékoztatta Baja polgármestere az MTI-t.
2018. 10. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták Budapesten az első Arany Bot Díjat

Először adták át a látássérültek életkörülményeinek javításához hozzájárulókat elismerő Arany Bot Díjat hétfőn, a fehér bot nemzetközi napján Budapesten.
2018. 10. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye, amelyből az utóbbi években 200-500 tonna termett Magyarországon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A diákok fele dolgozik a tanulás mellett

Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint - közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2018. 10. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mézfogyasztás ösztönzésére indul kampány

Kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 ezer tonnából jelenleg csupán 7 ezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm - mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 10. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron

Danyi Zoltán A dögeltakarító, Kiss Noémi Sovány angyalok és Márton László Két obeliszk című regényeit is bemutatták a vasárnap zárult 70. Frankfurti Könyvvásáron.
2018. 10. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás