Miből élnek majd a jövő nyugdíjasai?

Az állami nyugdíj szinte kizárólagos szerepe a most nyugdíjba vonulók körében ma még megkérdőjelezhetetlen. De vajon hogyan képzeli el nyugdíjas éveit a fiatalabb korosztály, miből lesz pénzük a jövő nyugdíjasainak?

Miből élnek majd a jövő nyugdíjasai?

Többek között erre kereste a választ a Groupama Biztosító megbízásából készült felmérés. Az NRC Marketingkutatóval közösen végzett országos online kutatás alapján az látszik, hogy a 18-59 év közötti, nyugdíj előtt álló magyar lakosság a jelenleginél érezhetően nehezebb anyagi helyzetre, romló életszínvonalra számít nyugdíjas éveiben. Szembetűnő ugyanakkor ezen belül a legfiatalabb korosztály átlagot meghaladó optimizmusa.

A 18-29 évesek többsége ugyanis szinte minden kiadásról úgy gondolja, hogy fedezni tudja majd nyugdíjasként, az alapvető szükségletek mellett a “luxus” termékeket is megengedheti majd magának. Így például míg a közvetlenül nyugdíj előtt állók csupán 30%-a gondolja úgy, hogy megengedhet majd magának egy wellness hétvégét, addig a 18-29 éves korosztály közel fele számít arra, hogy ez elérhető lesz számára. De ugyanígy nagy különbség van a korosztályok között akkor is, ha a fizetős egészségügyi szolgáltatások igénybevételéről, vagy kultúrával kapcsolatos költésekről nyilatkoznak: a fiatalok minden esetben jóval optimistábban ítélik meg várható nyugdíjas életszínvonalukat. Mi több, sok fiatal elképzelése szerint a kiadásaik egy részét könnyebben finanszírozzák majd, mint jelenleg!


Mikor mehet nyugdíjba a szabályok szerint?


A válaszokból az is kiderült, hogy a pozitívabb jövőképet a fiatalok elsősorban alternatív bevételekre, semmint az állami nyugdíjra alapozzák. Míg az ötvenes nemzedék úgy számol, bevételének még kétharmadát (67%) biztosítja az állami apanázs, addig a munkaerőpiacra csak most belépő, húszas éveit taposó Y-generáció úgy kalkulál: időskori jövedelmének csak alig több mint harmada (37%) jön majd az államtól.

A hiányzó részt is eltérő módon kívánják pótolni a különböző korosztályba tartozók: a fiatalok a nyugdíjaskori bevételük nagyjából harmadát korábbi megtakarításaikból származó jövedelemből, tehát például ingatlan kiadásából (5%), nyugdíjcélú (16%) és egyéb (13%) megtakarításból várják. A maradék egyharmad jelentős része pedig a nyugdíjasként végzett munkából (12%), és vállalkozásból (6%) származik majd, de a gyerekeiktől, leendő unokáiktól származó támogatásra (8%) is számítanak a fiatalok.

Ezzel ellentétben az ötvenesek úgy gondolják, hogy nyugdíjas korukban bevételük legfeljebb ötöde származik majd a korábbi megtakarításaikból és mindössze 10 százalékot tehet ki a munkából származó bevétel. A következő években nyugdíjba vonulók a közvetlen családtagok támogatására is kisebb mértékben (3%) számítanak, mint a mostani fiatalok.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„Mindezek alapján tehát egyértelmű, hogy a fiatalok már több lábon szeretnének állni idős korukban, nem gondolják, hogy az állami nyugdíjból fog származni a jövedelmük nagyobb része. Kérdés azonban, mennyire reálisan mérik fel a lehetséges jövedelemforrásaikat? Nyugdíjasként nem mindenki tud munkát vállalni, és arra sem lehet berendezkedni, hogy a gyerekek költsenek a szülőkre, ezért rendkívül fontos, hogy megfelelő megtakarításokkal rendelkezzenek, mire nyugdíjba mennek.

Érdemes ezért minél előbb, már a 30-as években elkezdeni valamilyen nyugdíjcélú előtakarékoskodást” − hívta fel a figyelmet Csonka István, a Groupama Biztosító értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.


Hozzászólások

Két kategóriában is MABIASZ terméknagydíjas a Generali Biztosító

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének tagjai idén is értékelték a biztosítótársaságok tevékenységét. Az idén alapított MABIASZ Magyar Biztosítási Terméknagydíjjal az adott kategóriában a független biztosítási alkuszok által legjobbnak ítélt biztosítói termékeket méltatta a szövetség. A Generali Biztosító két arany- és két ezüstérmes elismerésben részesült, míg a társaság Felügyelőbizottságának elnökét, Dr. Pálvölgyi Mátyást Életműdíjjal tüntették ki.
2018. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION Biztosító társadalmi szerepvállalását

Az UNION Biztosító 2012 után másodízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 25 országban meghirdetett Günter Geyer-díj második helyezését. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt díjat, és a vele együttjáró 30 ezer eurónyi keretösszeget Dr. Hans Bichler, az Union Biztosítófelügyelő bizottsági tagja adta át Lehel Gábor elnök-vezérigazgatónak a Bátor Tábor Hatvanban található táborhelyén május 22-én tartott Social Active Day elnevezésű önkéntes napon, amelynek programjában maga is részt vett.
2018. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen nyugdíjaskorra számítanak a magyarok

Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külföldi utazás pedig a legtöbbeknek csak távoli álom. Nem meglepő, hogy a lakosság közel 90 százaléka szerint a várható nyugdíj alacsonyabb lesz az ideálisnál – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.
2018. 05. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aggódnak a külföldi befektetők Románia nyugdíjrendszere miatt

A romániai külföldi befektetők tanácsa (FIC) aggodalmát fejezte ki szerdán a bukaresti kormány nyugdíjrendszer-átalakítási tervei miatt.
2018. 05. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az Uniqa Biztosító nyeresége

Tavaly 820 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el az Uniqa Biztosító, 2018-ban mintegy 1,4 milliárd forint adózás előtti eredményt vár a biztosító vezetése - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója szerdán a cég sajtóbeszélgetésén, Budapesten.
2018. 05. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolta az MNB a Generali Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 67,5 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek között a biztosítói működést érintő számos jogsértés miatt.
2018. 05. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem emelkednek tovább a kgfb-díjak

Az idei év első negyedévében a személyautókra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt a Netrisk.hu adatai szerint, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal, a díjszint január közepe óta érdemben nem változott - közölte a portál az MTI-vel.
2018. 05. 09. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION Biztosító arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. A biztosító saját adatbázisa szerint tavaly az érintettek 25 százaléka elmulasztotta ezt a lépést, az új szerződők körében ez az arány még magasabb, 34 százalék volt, vagyis háromból egy új ügyfelet érintett ez a probléma.
2018. 05. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint háromszoros mezőgazdasági kárkifizetés az extrém időjárás miatt

Az utóbbi években egyre nagyobb károkat okoz a mezőgazdaságban a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás. 2017-ben a Groupama Biztosítóhoz közel kétszer annyi növénybiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt öt év átlagához viszonyítva. Tavaly – csakúgy, mint az elmúlt években –, a jégeső okozta a legnagyobb károkat, ezért a társaság együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, új lehetőséggel segíti a gazdák biztosítási védelmének megteremtését az Egységes Kérelem benyújtásának időszakában.
2018. 05. 04. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen nyugdíjaskort álmodnak maguknak a magyarok?

Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külföldi utazás pedig a legtöbbeknek csak távoli álom. Nem meglepő, hogy a lakosság közel 90 százaléka szerint a várható nyugdíj alacsonyabb lesz az ideálisnál – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.
2018. 05. 01. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konzum-részesedést vásárolt a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. pénteken 6,56 százalékos részesedést szerzett a Konzum Befektetési és Vagyonkezelési Nyrt.-ben.
2018. 04. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye tavaly elérte a 2,59 milliárd forintot, ami lényegesen magasabb az egy évvel korábbi 0,72 milliárddal szemben - közölte a társaság éves jelentésében pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2018. 04. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?

A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is – derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből. A szombati munkanapoknak viszont kevésbé örülünk, és nem is tarjuk eléggé hatékonynak.
2018. 04. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Semmibe veszik a biztosítók az autóbuszos személyszállítókat

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának drasztikus, akár 300-400 százalékos növekedése miatt az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács április 18-án párbeszédre hívta a felügyeletet és a biztosítótársaságokat. Az eseményen azonban a biztosítótársaságok képviselői nem jelentek meg. Az autóbuszos személyszállítók a helyzet rendezése érdekében a felügyeleti szervek és a Kormány beavatkozását kérik.
2018. 04. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több, mint 2,9 milliárd forintot kaphatnak az OTP Nyugdíjpénztár tagjai az államtól

Az OTP Nyugdíjpénztár tagjai rekord összegű adó-visszatérítésre jogosultak a 2017-es egyéni befizetéseik után. Összesen több mint 2,9 milliárd forint jár azoknak, akik figyelmesen töltik ki vagy ellenőrzik 2017-es évre vonatkozó adóbevallásukat.
2018. 04. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjasokkal és a családokkal fizettetik ki a biztosítók a buszbalesetek költségeit?

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 300-400 százalékkal növekedik, amelyet a vállalkozások kényszerűségből a fogyasztókra kell, hogy hárítsanak. Az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács ezért párbeszédre hívja a felügyeletet és a biztosító társaságokat.
2018. 04. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító mai közgyűlése

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőre összehívott közgyűlése, mert a szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg a közgyűlésen - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2018. 04. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerda 8. az új „péntek 13.”

Vajon tényleg péntek 13. a legszerencsétlenebb nap? A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. elemzői szerettek volna utánajárni a közkeletű hiedelemnek, ezért hat évre visszamenőleg megvizsgálták a káreseteket tartalmazó teljes adatbázisukat. A casco-, vagyon-, és felelősségbiztosítási káresetek elemzése nyomán most végre kiderül az igazság a közkeletű babonáról.
2018. 04. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt érv a nyugdíjas szövetkezetek mellett

A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra. Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék a rendszerben. A szakértők szerint ugyanis közel ezer olyan hazai cég működik ma Magyarországon, amelyik igénybe tudna venni ilyen jellegű foglalkoztatási lehetőséget a munkája során.
2018. 04. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra a legkisebbek véleményére kíváncsi az OTP Nyugdíjpénztár

A tavalyi kiírás iránti osztatlan lelkesedésre tekintettel idén tavasszal újra gyerekrajz-pályázatot hirdet az OTP Nyugdíjpénztár. A verseny keretében a hazai nyugdíjpénztári piac legnagyobb szereplője arra kíváncsi, hogy mit jelent az általános iskola alsó tagozatos diákok számára a boldog nyugdíjaskor. A kezdeményezéssel az OTP Nyugdíjpénztár célja, hogy felhívja a figyelmet az időben elkezdett öngondoskodás fontosságára.
2018. 04. 04. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás