Mikroműanyagot találtak a Duna mellékfolyóiban

A Tisza után a Duna mellékfolyóiban, az Ipolyban és a Rábában is találtak mikroműanyagot annak a projektnek a keretében, amelynek célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát - közölte az MTI-vel a projekt kommunikációs vezetője pénteken.

A közlemény szerint az Ipolyban köbméterenként 1,7, míg a Rábában 12,1 mikroműanyag részecskét mutattak ki egy független laboratóriumban. A mérések eredményeiről csütörtökön, a Nemzetközi Duna Nap alkalmából szervezett budapesti környezetvédelmi konferencián számoltak be a független laboratóriumokat működtető és a projektet koordináló Wessling Hungary Kft. szakemberei.
   
A Mikroműanyagok a körforgásban elnevezésű konferenciát a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége (KSZGYSZ) azzal a céllal szervezte meg, hogy felhívja a jogalkotó, valamint az állami, környezetvédelmi és vízipari szervezetek figyelmét a mikroműanyaggal kapcsolatos kutatások eredményeire.
   
Az eseményen bemutatkozó Parányi Plasztiktalány elnevezésű program célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát. A projekt során a szakemberek a 2017-es tiszai vizsgálatokat követően 2018-ban a Dunáról, és annak vízgyűjtőjéről szolgáltat eredményeket.
   
A műanyaghulladékok jelentős része bekerült a természetes ökoszisztémákba, ahol nem bomlottak le, de fizikai-kémiai hatások, elsősorban UV-sugárzás következtében a műanyagok szerkezete aprózódik, így 5 milliméternél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok jönnek létre.
   
A közlemény idézi Bordós Gábort, a laboratórium munkatársát, aki a konferencián elmondta, hogy egy köbméter Rába-vízben 12,1 mikroműanyag található, ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Kiemelte, hogy ezek elsősorban precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok.
   
Az Ipoly mikroplasztik-tartalma viszonylag kicsinek mondható, hiszen itt mindössze 1,7 részecske jelent meg egy köbméter vízben. Ez vélhetően köszönhető annak is, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. A folyó átlagos vízhozamával kalkulálva durva becslésként elmondható, hogy még így is akár 3 millió mikroplasztik részecskét szállíthat naponta. Az Ipoly mikroplasztik összetétele vegyes, az elterjedtebb anyagtípusok (például polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) műanyag is kimutatható volt - olvasható a közleményben.
   
A közlemény felidézi, hogy a tiszai vizsgálatok során Dombrádnál a 300 mikrométernél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben. A Tisza-tóból származó mintában 23,1, míg a Tisza-tavat tápláló Eger-patakból és a Tisza tiszafüredi szakaszából 9,5-9,9 100 mikrométernél nagyobb részecske jelent meg egy köbméter vízben. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol anyagból álltak.
   
A
közlemény szerint a környezetbe kerülő hatalmas mennyiségű műanyagból az élőlények szervezetébe káros vegyületek szivárognak, ami már önmagában is nagy veszélyt jelent. Mindez fokozottan érvényes a mikroműanyagokra, amelyek a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. Felhívják a figyelmet arra, hogy az 5 miliméternél kisebb mikrorészecskék már most hatalmas globális kihívást jelentenek, kutatásuk és szabályozásuk ezért rendkívül sürgető feladat.
    

A következő mérést a Dunán végzik el a szakemberek, akik a témáról a www.mikromuanyag.hu honlapon szószedettel, háttéranyagokkal, szakcikkekkel, magyarázatokkal ellátott tudástárat hoztak létre.
   
Európában a jelenlegi tanulmányok szerint köbméterenként 10-20 mikroműanyag részecske található a vizekben.
    
A mikroműanyagok emberi tevékenység következtében kerülnek a természetbe, így a legjobb védekezés ellenük a megelőzés, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: